Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

DÁM LÁSZLÓ: A magyar paraszti állattartás építményei

19. kép. Kör alaprajzú sertésól. Mezőtúr (Szolnok m.). GYÖRFFY István felvétele, 1908. lődést mutat eme építménytípus iránt. Az adatközlések mellett feltárták földrajzi elterjedésüket, formai változataikat, építőanyaguk és építőtechnikáik változatait, funkciójukat és azok változásait, s nem utolsósorban a gabonások és az ólak genetikus kapcsolatát.'

4 Az ólakat formai szempontból három csoportba sorolták: a) Az elsőbe kúp alakú vagy boglyaformájú, általában nádból, vesszőből, kóróból készült vázzal rendelkező, ritkábban vályogból vagy téglából épült és kívülbelül tapasztott kúp- vagy boglyaformájú épületek tartoznak, melyeknek felépítése azonos a hasonló formájú gabonásokéval ( 17. kép), b) A másodikba a hengeres falú, legtöbbször vályogból épült ólak sorolhatók, melyeket kúp alakú szalmatetővel fednek (18-19. kép), c) A harmadik csoport építményei szintén többnyire vályogfallal rendelkeznek, de faluk kissé befelé dől, s így formájuk csonkakúpra emlékeztet. Héjazatuk kúp alakú szalmatető. A kerekólakat baromfi- és sertéstartásra egyaránt használják, sőt igen gyakori, hogy egy-egy ól kettős funkciót is betölt. Ilyenkor az épületet kétszintesre építik, alsó része disznóól, felső része tyúkól. Előfordul az is. hogy a kétszintes ól alsó részében kacsát, libát, a felsőben pedig tyúkot tartanak. A disznóólnak használt kerekólak sok esetben kifutót, karámot is kapnak.

1

'

5 A kerek alaprajzú ólak különböző formái közül a legelterjedtebb a kúp-, illetve boglya alakú változat. A bácskai falvakban ez a forma kizárólagosnak tekinthető, gyakori a Maros és a Körös közötti területen (Makó, Maroslele, Hódmezővásárhely, Szentes, Mindszent, Szegvár), általános a forma a Tiszazug és a Nagykunság falvaiban, s szórványosan felbukkan a Sárrét falvaiban is (Bakonszeg, Szeghalom). A henger- és csonkagúla alakú ólak a leggyakrabban Csongrád megyében fordulnak elő többnyire a kúp alakúak mellett, de a Hármas-Körös mentén egyes falvakban kizárólagosnak mondhatók (Mezőtúr, Mesterszállás, Öcsöd. Kunszentmárton). A henger alakú forma a kúp alakú mellett megtalálható a Nagykunság egyes falvaiban is (Tiszaszentimre, Tiszaörvény, Nagyiván). Az ólak építanyaga a legtöbbször vályog és tégla. Tiszafüred környékén, a Nagykun20. kép. Sövényfalú, sövényből font karámmal ellátott, nyeregtetős disznóól. Váralja (Tolna m.). GÖNYF1 Sándor felvétele. 1936. ság néhány településén és a Tiszazugban gyakori építőanyag a nád és a kóró.* Az intenzív sertéstartás építményei közül a kerekólak elenyésző jelentőségűek voltak azokhoz az építménytípusokhoz képest, amelyeket általában a Kárpátmedencében ilyen funkcióban használtak. Építőanyaguk változatossága és formai megjelenésük sokfélesége következtében rendszerezésük igen nehéz feladat, amire az erre vonatkozó szakirodalom ellentmondásai utalnak. Legutóbb SZABADFALVI József morfológiai szempontok alapján a magyar parasztság jellegzetes sertésóljait három típusba sorolta: 1. négyszögletes, egyenes falú sertésólak kifutóval vagy kifutó nélkül, 2. kerekólak, 3. hidasólak.

97 Nagyon kevés olyan építőanyagot és technikai eljárást ismer a kutatás, amely a sertésólak építésénél ne játszana szerepet. A leggyakoribb a fa (gerenda, deszka, husáng, karó, sövény), a föld, de építenek ilyen ólakat téglából, kőből is, bár ez utóbbiak viszonylag ritkák, mivel a tégla és kőfalú ólak nagyon hidegek. A fából, de különböző technikai eljárásokkal készült ólak nemcsak azokon a tájakon gyakoriak, ahol a faépítkezés amúgy is nagy múltú, s a történelem folyamán hosszú ideig domináns volt, hanem a földépítkezés klasszikus vidékein, 21. kép. Deszkából épült, bogárhátú szalmatetővel fedeti disznóól. Püspökladány (Hajdú m.). DÁM László felvétele, 1963.