Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

DÁM LÁSZLÓ: A magyar paraszti állattartás építményei

16. kép. Lábakon álló, fakeretre font, tapasztott sövényfalú baromfiéi, Kisar (Bereg m.). I.ÜKÖ Gábor felvétele. 1942. összeírtak nád- és sövénypadlású ólakat is. Padlás nélküli istállókat elsősorban a megye északi településeiről említenek. „A települések zömében csupán egy-két ilyen épületről van szó, de Gáván pl. az istállók közel 12%-a, Hugyajon pedig több mint 22%-a volt padlástalan. Padlás nélkül álló istállókat mind a nemesek, mind a jobbágyok épületei között összeírtak: Gáván pl. a ne-mesek istállóinak 26,2%-a volt ilyen, a jobbágyoké közül csak 3,9%-nál emlékeztek meg a padlás hiá-nyáról."*" Az istállók belső terének szellőzését és megvilágítását kisméretű ablakok szolgálták, melyek archaikus formája legfeljebb emberfej nagyságú lyuk volt. amit a nagy hidegben szalmával, ronggyal tömtek be. Az ajtókkülönösen az Alföldön - általában két részesek, két táblásak voltak, ahol a felső rész kitárásával biztosították a szellőzést, míg az alsó zárva maradt. A tüzelősistállóban ugyanakkor ily módon segítették elő a tűz füstjének gyors távozását is. A két táblás istállóajtók széleskörű alföldi elterjedése feltehetően összefüggésben áll az ólakban való tüzelés szokásával. Sertésólak és baromfiólak A sertés- és baromfitartás építményei a belterjes gazdálkodás térhódításával jelennek meg a parasztság portáin, s számottevő elterjedésük a múlt században indult meg. A sertés- és baromfiólak építőanyaguk, technikájuk, szerkezetük s megjelenésformájuk tekintetében is azonos jellemvonásokat hordoznak, s gyakran csak a funkció különíti el őket. A különböző építészeti jellemvonásokat hordozó ólak tér- és időbeli elterjedésének megrajzolása igen nehéz feladat, hiszen gyakran egy településen, illetve telken belül is, egymás mellett a sertés- és baromfiólak számos változata figyelhető meg. Jó példa erre a bodrogközi Vajdácska, ahonnan SZOLNOKY Lajos háromféle baromfiólat, s hét fajta disznóólat írt le 1950-ben végzett kutatásai alapján. Különösen az Alföldön a századfordulón még gyakoriak voltak a veremókk. A Nyíregyházához tartozó Királytelken a földházak és földistállók mellett a hizlalásra befogott disznót 160-180 cm mély, kör alaprajzú gödörben, disznó veremben, h iz/a/ó veremben tartották. Hódmezővásárhely tanyáin a 18. század végén közhasználatúak a fentiekhez hasonló veremólak. amelyek tulajdonképpen tető nélküli gödrök voltak. Ugyanitt még a közelmúltban is használatban állott a földkunyhók mintájára készített, 10-80 cm-re a földbe mélyített nyeregtetős veremól. Földre támaszkodó szelemenes tetőzetét náddal fedték és kívülről tapasztották. A DélNyírség falvaiban a disznók számára ugyanolyan földólakat építettek, mint a számosállatoknak, csak méreteik voltak kisebbek. Gazzal, szalmával és földdel fedett nyeregtetejük a gödör szélére a földre támaszkodott, bejáratuk lejtős gádor volt, bélésük karóból készült, s eléjük szúrós, tövises ágakból font karámot 1 7. kép. Kúp alakú kerekól. Makó (Csongrád m.). GUNDA Béla felvétele, 1934.