Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

DÁM LÁSZLÓ: A magyar paraszti állattartás építményei

14. kép.Baromfiólak a belső legelőn. Kukoricaszárral es szalmával tedctt bogárhátú tetőkunyhó es nádból készült, tapasztott kimos kunyhók, Hajdúszoboszló (Hajdú m.). DOROGI Márton felvétele, 1948. a táji változatok kiformálódásában jelentős szerepet játszott a nagycsaládszervezet és az ehhez kapcsolódó településszerkezet. A Bodrogköztől a Hegyközön, a Zempléni hegységen, az Abaúji-Csereháton át a Gallyaságig és Dél-Gömörig a legáltalánosabb alaprajzi elterjedés a szoba-pitvar (konyha)-kamra-istálló tagolódás volt. Ezt a gazdaság méretétől függően kiegészíthette még egy újabb szoba, magtár vagy szín, de ez az alapelvet nem érintette. Témánk szempontjából a legfontosabb az, hogy az istálló a 'lakóházzal egy fedél alatt, azzal szerkezetileg is egységet alkotva helyezkedett el. A Garam és a Sajó közötti terület " nagyjából azonos a Felföld palócok és barkók által lakott vidékével. Itt a háromhelyiséges ház (szoba-pitvar-kamra) a családszervezet és a gazdálkodás igényeihez igazodva kamraistálló, majd pajta-szín sorrenddel bővült, s nem ritka az sem. hogy egymás után több azonos funkciójú helyiség, így istálló is sorakozik.''" A lakóházzal egy fedél alá épített istállók anyagukban, szerkezetükben is megegyeznek a házzal, hiszen azzal egy időben, ugyanazon mesterek keze nyomán épültek. Méreteikben is igazodnak a házhoz, szélességük mindig ugyanannyi, csak hosszuk változik. Födémszerkezetük is a lakóházhoz hasonló szerkezetben, kivitelben készül, legfeljebb gyengébb minőség faanyagot használtak fel hozzá, s esztétikai megjelenésükre sem fordítottak olyan nagy gondot. Ujabban a ház bővítése, vagy a telek megosztása miatt, az istállót a házzal szembe vagy a telek végébe építik. „Azonban a korábbi időben is előfordult a lakóháztól különálló istálló a nagyobb parasztgazdaságokban vagy azokon a szalagtelkeken, az elválakozott nagycsalád tagjai továbbra is együtt maradtak, és lakóházaik egymás mögé építése miatt a gazdasági épületeket a beltelek szemközti oldalára vagy a telek távolabbi részére kellett telepíteniük. Az ilyen portán annyi istállót építettek, ahány önállóan gazdálkodó család maradt együtt. Gyakorinak tűnik az a megoldás, hogy az egyes családok istállójukat ugyanabban a sorrendben emelték egymás mögé, mint ahogyan lakóházaik követték egymást. Ilyen módon általában 2-4, olykor 6 lakóépület és annak megfelelő számú istálló követte egymást a beltelken. Az udvarközösségeknek ez a formája leginkább a Heves megyei településeken található meg, de Litkén (Nógrád m.) is szemléletes példáival találkozhatunk. A Kisalföld népi építészetének egyik legszembetűnőbb jellemvonása, hogy „... a szoba-konyhakamra alapegységhez egyetlen, egységes egymenet, soros alaprajzot alkotva sorakoznak a gazdálkodást szolgáló helyiségek, az abrakot, gabonát tároló kamra, az istálló(k) és a hozzájuk csatlakozó szín vagy a szálastakarmányt befogadó házvégi pajta. Ezt a bővített alaprajzot mindig egységes tetőszék alá foglalták."

6f! A leggyakoribb alaprajzi elrendezés a szoba-konyhaszoba-kamra-istálló-szín. A nagyobb gazdaságokban két-három istálló is sorakozik egymás mellett, külön a szarvasmarhák, külön a lovak számára. A tágas, jól felszerelt istállók a vidék belterjes, árutermelő szarvasmar-