Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)
DÁM LÁSZLÓ: A magyar paraszti állattartás építményei
helyét, a mellette lévő falnélküli csűrrészt pedig egyszerűen szúrnék..." 53 Hasonló színből és ólból, azaz pajtából álló csűrök ismeretesek a Fekete-Körös-völgyi magyarság körében is. A rendes csűr azonban itt is kétpajtájú, azaz a s/ín mindkét oldalán áll egy-egy istálló. Az egyikben teheneket, a másikban ökröket vagy lovakat tartanak. Ajászlak a szín felőli oldalon állnak, s azokba egy ajtócskán keresztül lehet a szénát a jószág elé vetni. A trágyát a pajtán lévő ajtócskán keresztül hányják ki az udvaron az épület mögött álló trágyadombra. Ez az istállóscsűr-típus Erdélyben mindenütt általánosnak mondható 5 ' 1 (11. kép). Az istállócsűrök építészeti szempontból is legfejlettebb formái Kalotaszegen, Udvarhely, Csík, Háromszék falvaiban terjedtek el. Ezeknek a többnyire boronatechnikával épült csűröknek a jellegzetessége, hogy a pajták fölött a széna tárolásra használt tetőteret egy alacsony fallal megnövelik, sőt sok helyen, néha csak a pajta eleje fölött, máskor azonban körös-körül erkély módjára kiszélesítik, s az külső megjelenésre a lakóház tornácára emlékeztet. Ezek az igen magas építészeti tudásról tanúskodó erkélyes istállóscsűrök, tulajdonképpen már emeletes építmények. „A beosztás, mint a külső csin szempontjából" - írja róluk teljes joggal SZINTE Gábor. 57 Az istállóscsűrök nemcsak Erdélyben terjedtek el, hanem megtalálhatók a Kárpát-medence más tájain is. Bár az. épülettípus pontos földrajzi elterjedését ma sem ismerjük, de alkalmazásuk fontosabb centrumait igen. Erdélyhez kapcsolódva Szatmár megyében a Tisza-könyökben és a Beregi-síkságon gyakori, hogy a három részre tagolódó épület egyik csürfqáX istálló foglalja el, s az így kialakult hosszú épületet az udvar hátsó felében keresztben helyezik el, hogy ezzel elválasszák egymástól az udvart és a nyomtatásra használt szérűt.'* Szórványosan megtalálható a csűrbe épített istálló az északi magyar nyelvterületen is, pl. az észak-nógrádi területeken, Heves megyében a Párád és Bélapátfalva között húzódó sávban, illetve Borsod megye nyugati felében. 5 " Az istállóscsűrök itteni elterjedése azonban csak századunk középső harmadában indult meg, s megjelenésük egybeesett egyrészt a csűrök funkcióváltásával, másrészt az ásványi eredet építanyagok, mindenek előtt a vályog térhódításával. Az építőanyagok falazott vályog épület alapszerkezeténél fogva kínálta annak lehetőségét, hogy a tárolóhelyiséget az állatok elhelyezésére istállóként hasznosítsák. Az istállóscsűrök célszerű gazdasági épületet jelentettek a nógrádi és hevesi települések kisebb parasztgazdaságai számára.' 1 " Ismert volt az istállós pajtik, építése a DélnyugatDunántúlon is. Nemespátrón (Somogy m.) a pajták kivétel nélkül háromosztatúak voltak. Középen helyezkedett el a pajtaszűríí, az egyik oldalon a pajtafia, a másikon az istálló.™ A Dél-Zelicség falvaiban a házak udvarán a múlt század hatvanas éveiben jelennek meg az istállós pajták, amelyek a korábbi építészeti gyakorlatnak megfelelően talpas-vázas szerkezetek voltak, de az istállórész már rakott sárfalból vagy vertfalból, később téglából épült. Az istálló födémje tapasztott deszka volt, s padlásán szénát tartottak. Hasonlóak voltak a mecseki és zalai istállós pajták is, melyek szintén pajtáskertekben állottak, ahol a lovakat és szarvasmarhákat egész éven át a családtagok vagy szolgák felügyelete alatt tartották. Istállójuk vert- vagy vályogfalú volt.' 12 A pajta és az istálló gyakran helyezkedett el egy fedél alatt Göcsejben és az Őrségben is, ahol a két helyiséget ajtó kötötte össze." A Felvidéken, a Kisalföldön és a Dunántúl nagy részén az istálló más gazdasági építményekkel együtt egy fedél alá épült a lakóházzal. Természetesen ennek is vannak tájilag változó, s történetileg is eltérő változatai. Heves, Borsod, Abaúj megye egyes településein, meglehetősen elszórtan ugyan, de ismert volt az az alaprajzi megoldás, amikor a háromosztatú lakóház harmadik helyisége istálló volt, s bejárata a pitvarból nyílott, azaz az ember és az állat egyaránt a pitvaron keresztül közelíthette meg a szobát és az istállót. Ennek az alaprajzi elrendezésnek valamivel fejlettebb változata, amikor az istálló már külön, a szabadba nyíló bejárattal rendelkezik. Ilyen lakóházak a fennt említett vidékek mellett megtalálhatók voltak Dél-Gömör néhány településén is (Trízs, Ragály, Kánó, Imola, Zubogy).' 4 A szoba-pitvar-istálló tagolódású felvidéki lakóházak kérdését részletesen vizsgáló BALASSA M. Iván felhívja a figyelmet arra, hogy ez a lakóházforma széles körben elterjed a Szudéta-vidéken, Cseh- és Morvaországban, az Északi-Kárpátokban és Podóliában is, de nem valószínű, hogy a magyar példák ezekkel összefüggésben lennének, hiszen azok a lakóistállós háztípushoz kapcsolódnak. „... a Felföldön található ilyen építmények formailag ugyan megegyeznek ezzel a nagy múltú házformával, kialakulásuk azonban másképpen történt..." A magyar történeti forrásokban ez a házforma csak a 18. század végén jelenik meg, s az adatok csekély száma arra utal, hogy jelentősége nem lehetett túlzottan nagy. Az azonban mindenképpen figyelemre méltó, hogy ezek a házak mindenütt az állattartáson alapuló paraszti gazdálkodáshoz és a szegényparasztság, a zsellérek paraszti rétegéhez köthetők. „A szoba-pitvar-istálló elrendezés így egyrészt egy kort jelez, későbbi fennmaradása pedig egy olyan gazdasági szintet, melynél az így adott terek és funkciójuk elegendőnek bizonyultak az adott gazdaság számára." 65 Ez, a lakáskultúra kétség kívül alacsony szintjét reprezentáló alaprajzi elrendezés, soha nem volt domináns. Ezzel szemben a szoba-pitvar-kamra tagolódású lakóházhoz más gazdasági funkciójú helyiségekkel (magtár, szín) kapcsolódó istálló a Felföld minden táján általánosan elterjedt volt. BALASSA M. Iván a közelmúltban megjelent monográfiájában rámutat arra, hogy a ház alaprajzi fejlődése más módon és más ütemben ment végbe a Sajótól keletre és nyugatra fekvő területeken, de
