Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)
DÁM LÁSZLÓ: A magyar paraszti állattartás építményei
lások állattartó helyeket jelentettek, a tanya viszont már komplex földművelőállattartó határbeli üzemközpontot jelölt. „Az első szállások a tüzelősólak mintájára épültek. A vályogból rakott egyosztatú óltanyák szarufás tetőszerkezete nád hájazattál volt borítva. Nem padlásolták le őket. Az ól egyik végében jászol volt, ide kötötték be az állatokat, másik végében, az egyik sarokban a szénatartó állott, a másikban pedig sárpadkák vették közre a (sarokban vagy középen lévő) tűzhelyet. A legkezdetlegesebb épületeken nem volt kémény, hanem a nyitott ajtón vagy a nádtetőn keresztül szivárgott ki a füst. Másokon sátor alakú kéményt építettek, ennek két oldala a falon feküdt, egy sarkát oszlop tartotta. A pendelykéményt vesszőből fonták, és sárral betapasztották, bemeszelték. A padkákon tanyáztak és aludtak a jószág gondozására kirendelt férfiak, s táplálták a nád- vagy szalmatüzet, mely kevés meleget és világosságot biztosított, különösen a hideg és hosszú téli éjszakákon."" Az ilyen ól csak a férfiak tanyája volt, különösen télen. Az asszony és a gyerekek csak tavasszal és nyáron költöztek ki. Ilyenkor a férfi hálóhelye a tüzelőpadka, az asszonyé a szénatartó mellett álló dikó, a gyermeké a jászol. „Ha asszony is telel a tanyán, akkor az ól mellé egy szobát is követel magának. Aszóba kivétel nélkül az ólból nyílik, s ajtaja a tüzelő és szénatartó között van. Természetesen a szobába kemence is kell, a kemencét pedig kívülről fűtik, s jelen esetben a tüzelőbe nyílik a szája." 3S Az ólban ekkor már a falu- vagy városbeli ház konyhai tűzhelyét építik meg, azaz a kemence szája elé tüzelőpadka, annak sarkába katlan kerül (6. kép). A kifejlett tanya többnyire háromosztatú: házból, lúólból, és ökörólból álló épület, amely egyes esetekben színnel is bővülhet 39 (7. kép). Az óltanyák és tanyai tüzelősólak különböző változatainak térbeli elterjedését kitűnően bemutatja a Szolnok Megyei Néprajzi Atlasz. A tanyák túlnyomó többségét a századfordulón csak tüzelősólak és pitarólas tanyák alkotják. Komplex állattartó-földművelő tanyák a Jászság egyes településeit, a Nagykunság északi határán fekvő településeket (Tiszaroff, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszaszőlős), valamint elszórtan néhány Tisza és Körös 8. kép. Istálló, Bököny (Szabolcs m.). KALAPOS Sándor felvétele, 1942. menti falut jellemeznek. 4 " A tanyai tüzelősólak domináló formája egyhelyiséges, melynek közepén vagy az ajtó mögötti részen a földön, gödörben, vályoggal, téglával, fahasábokkal körülvett helyen égett a tűz. Padlással sohasem rendelkeztek. Az osztott falú istálló, tehát a tulajdonképpeni pitarólak, néhány szórványos jászsági előfordulástól eltekintve a Nagykunság településeire (Kunmadaras, Kunhegyes, Karcag, Kenderes, Kisújszállás, Kuncsorba, Túrkeve, Meztúr, Mesterszállás) jellemzek. 41 Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a tüzelősólak függetlenül attól, hogy beltelken, ólaskertekben, tanyán vagy szálláson épültek, egy intenzív, árutermelő, tartásmódját tekintve félszilaj állattartás építményei, amelyek a legértékesebb jószágállomány védelmére épültek, de egyben lakásul szolgáltak az állatokat gondozó férfiaknak is. Azt, hogy az istállóban való rendszeres tüzelés általános gyakorlat volt-e a honfoglaló magyarság körében (mint ahogyan azt GYÖRFFY István és BATKY Zsigmond feltételezték), adatok hiányában sem megerősíteni, sem elvetni nem tudjuk. Az a tény azonban, hogy földrajzi elterjedésük kizárólag az Alföldre korlátozódik, s a történeti forrásokban való megjelenésük egybeesik az alföldi árutermelő szarvasmarha-tartás fénykorával, arra enged következtetni, hogy alkalmazásuk ugyanazon tényezőkre vezethetők vissza, mint amelyek az alföldi kertes települések, s tanyák kialakulásához vezettek. 42 Istállók A múlt század folyamán a gazdálkodás és ezen belül az állattartás strukturális átalakulásával párhuzamosan a tüzelősólak fokozatosan kiszorultak a használatból. Az a gyakorlat azonban, hogy az istálló önálló, a lakóháztól vagy más épülettől alaprajzilag és szerkezetileg is független építmény (8-9. kép), a Nagyalföldön szinte napjainkig fentmaradt. A szakirodalmi adatok, s a Magyar Néprajzi Atlasz gyűjtőfüzeteinek adatai egyaránt arról tanúskodnak, hogy az istálló önálló építményként való elhelyezése egybeesik a tüzelősólak egykori elterjedési területével. Mindez elsősorban az alföldi gazdálkodás, a településszerkezet és az ehhez kapcsolódó telekberen9. kép. Istálló és disznóól a lakóház mögött, Szapoca (Baranya m.). OÖNYEI Sándor felvétele, 1926.
