Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)
DÁM LÁSZLÓ: A magyar paraszti állattartás építményei
jeiben az. ólak tűzhelye szintén az ajtóval szemközt vagy az ajtó mögötti sarokban állott, de itt már nemcsak a földre, hanem 50-60 cm magas padkájára is rakták a tüzet. A sarokban lévő tűzhelyet a fal mellé épített sárdikók övezték, a földön égő tűz esetében azonban elfordult az ásott padka, ülőgödör is. 21 ' Tiszacsegén a nagyobb paraszti gazdaságokban egy telekhez több ól is tartozott. Az egyikben a heverő marhát, a másikban az igás állatokat, s a fejős tehenet tartották. A kezes jószágnak védelmet nyújtó nagyóhan az ajtó melletti sarokban a fal mellett sárból, vályogból épített sarokpadka húzódott, előtte egy kör alakú vagy szögletes, kisméretű tüzelőpadkával, amin főztek, szalonnát sütöttek vagy csak világítás céljából tüzeltek. Nem volt ritka, hogy a hálóés ülőpadkák három oldalról övezték a tűzhelyet. A mennyezet és a füstelvezető szerkezet itt is hiányzott, a füst az ajtó feletti szellőzőlyukon, vagy a kétrészes ajtó nyitott felső szárnyán távozott. 27 A hajdúvárosok ólaskertjeinek tüzelősóljai a múlt században még többnyire sövény- vagy rakott sárfallal épültek, a század második felében azonban már vályogból. Hajdúböszörményben a jószág fajtája szerint nevezték lúólnak, ökörólnak, tehénólnak, vagy ha a lovakat és szarvasmarhákat egy istállóban tartották, akkor csak nagyólnak. Agasos-szelemenes szerkezet kontyolt tetejét náddal fedték. Padlásuk ezeknek sem volt, a falon ablak helyett egy-egy szellőzőlyukat hagytak, s a bejáratot gádornak nevezett kiugró fal védte. Az ól sarkában állott a térd magasságú négyszögletes, sárból épített s kandallónak nevezett tüzelőpadka, amelyen vasháromlábon, ráklábon vagy a szarufákra függesztett láncon lógó vasfazékban, bográcsban főztek. A tűzhely fölött a szarufákra erősített, fából ácsolt vagy sövényből font, tapasztott füstfogó, csiríny óvta a tetőt a kipattanó szikráktól. Az ól egész tetőszerkezete füstös volt, így gyakran itt füstölték és tárolták a szalonnát, kolbászt is. 6. kép.Óltanya tüzelője, Karcag (Szolnok m.). DÁM László felvétele, 1968. A kandalló mellett sárból készült tartó állott, amely nem engedte, hogy a tüzeléshez használt szalma szétszóródjék. Voltak azonban olyan ólak is, ahol nem volt kandalló, hanem a szalmát a sarokban tartották, s a tűz előtte a földön égett. A füstfogó csiríny azonban ilyenkor sem hiányzott. 2 * Debrecenben az állattartó szállásokon, majd az azokból kifejldött tanyákon építettek tüzelsólakat, melyek azonban a 18. század utolsó harmadától fokozatosan kiszorultak a használatból. Századunk első felében azonban BALOGH István még több típusát is megfigyelhette. Akisparaszti tanya egyhelyiség, fecskerakásos fallal épült nádtetős, padlás nélküli épület. A két végfal mellett álló félszerjászolhoz kötik a jószágot, az egyik oldalra a lovakat, a másikra a szarvasmarhákat. Az ól közepén 45 tégladarabbal körülvéve égett a fűtésre és világításra használt tűz, melynek füstje a főhomlokzat közepén nyíló ajtón keresztül távozott. A nagyobb gazdák istállóiban a tűz már füstfogót, illetve szabadkéményt is kapott. Az ilyen óltanyában az ajtóval szemben a hátsó falnál állt a padkára emelt tüzelő, mely fölött a 2,5x2,5 m alapterület szabadkémény íveit vastag füstgerendák tartották, melyek négy kűlábra támaszkodtak. Ezekből fejlődtek ki azok az óltanyák, melyekben már egy kis helyiséget választottak le az emberi lakás céljára, s azt még kemencével is ellátták. Az ilyen p/tarólban egy ajtón járt be a jószág az emberrel; egy tető alatt van a lakás az istállóval. Az ólat a háztól (szobától) keskeny fal választja el. Az ólnak tűzhellyel ellátott része pedig a pitar. Az ajtóval szemben, a házat és a pitvart elválasztó fala mellett állt a szabadkonyha, azaz egy 80 cm magas padka. A tüzelő aljában kiképzett üreg a tűzrevaló tárolására szolgált. A tüzelőt és az azt övező teret egy szintén 80 cm magas sárfal választotta el az óltól. A ház kemencéjének szája a pitvarra nyílott, s füstjét a pitvarbeli tűzhelyével együtt szabadkéménnyel vezették el. Az építmény ól feletti része továbbra is mennyezet nélkül maradt, a pitvart és a házat azonban már egyszerű padlással látták el. A pitvarban a falba vert szögekre akasztva tartották a főzéshez használt tárgyakat és edényeket. A ház berendezése is egyszerű egy ágy, egy dikó, láda, komód, kanapé, asztal és szék}' 4 A sárréti tüzelősistállók a beltelek építményei voltak. Faluk elsősorban vert föld vagy vályog, tetőszerkezetük ágasos-szelemenes padlás nélküliek, belülről betapasztott nádtetővel. A tűzhely az ajtóval szemközt vagy mögött a sarokban állott. A tűz kis sárpadkán égett, melyet a falhoz épített, vályogból készült fekvőpadka ölelt át. Másik oldalán keskeny, alacsony fal választotta el a jószágtól. A legtöbbször füstelvezető szerkezete nem volt, a füst itt is az ajtón keresztül távozott. Gyakori volt ugyanakkor a tűz fölé, a tetőtérbe függesztett füstfogó, a tűzszekríny. Ezeket a tűzhelyeket nevezték kandallónak is. A legfejlettebb ólakban a tűzhely füstjét már kisméretű szabadkémény vezette a szabadba. 10 „A tüzelős-istálló a kertek és a belőlük kialakult szállások vagy tanyák jellegzetes épülete" - írja TÁLASI
