Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

DÁM LÁSZLÓ: A magyar paraszti állattartás építményei

Különösen jelentős a Duna-Tisza közének középső. Duna menti és északi területein, a Pesti-síkságon, a Jászságban, Dél-Hevesben és a Borsodi-Mezőségben. A Tiszántúlon viszont csak a Hajdúságban, a poroszlói Tiszaháton, a nyíri Mezőségben és néhány szabolcsi, egykori kétbeltelkes településen (Nagykálló, Nyírbátor) volt jelentős építése. 2. A 18-19. század fordulóján a tüzelősói már többnyire tanyai építmény, hiszen erre az időpontra felbomlik a kétbeltelkes települések rendszere is. Különösen jelentős volt elterjedése a Nagykunságban, a DélTiszántúl néhány korai tanyásodást mutató településén, de gyakori a Duna-Tisza köze egykori kétbeltelkes településeinek tanyáin is, mint pl. a Jászságban. 3. A beltelken álló tüzelősólak elsősorban azokon a településeken figyelhetők meg, melyek nem voltak kétbeleresszel ellátott, rendszerint szelemenes tetőszerkezet kontyolt tető borult, melyet szalmával vagy náddal fedtek. Az ólaknak nincs padlásuk, tetejüket belülről betapasztották. Az osztatlan terű istállóban lovat és szarvasmarhát tartottak. A bejárattal szemben a hátsó fal mellé épített jászol egyik oldalára kötötték a lovakat, a másikra a szarvasmarhákat. A tűzhely a lovak oldalában az ajtó melletti sarokban helyezkedett el. Ez nem volt egyéb „mint az istálló talajának egy kis négyszögletű területe kőből vagy téglából kirakva, melyen téli estéken tüzelgetnek. E köré telepszik a férfi nép székekre, lócákra, pipálnak, mesélnek, szalonnát pirítanak."- Szükség esetén a tűzhely fölé láncra és kampóra akasztott bográcsban főztek. A tűz köré épített vályogból, sárból, deszkából készült tüzelőpadokat, dikókat, szalmatartókat KŐRIS Kálmán alapos tanulmányban mutatta be.

r> 5. kép. Tüzelősói, Mezőkövesd (Borsod in.). BÁTKY Zsigmond felvétele, 1908. telkesek, s nem alakult ki jelentős tanyarendszerük sem, illetve a tanyásodás folyamata olyan későn indul meg, hogy addigra már a tüzelősólak építése kiszorult a gyakorlatból. Ilyen tájak pl. a Kis- és Nagy-Sárrét vagy a Dél-Alfold.

21 A tüzelősólak technikai felépítésüket, beosztásukat tekintve sokféle táji változata alakult ki. Ebben szerepet játszott az, hogy az építmény hol helyezkedik el: beitelken, ólaskertben vagy tanyán, s természetesen a gazdálkodás igényeinek változásával az ólak is átformálódtak a múlt század folyamán. A tüzelősólak első leírása a matyó falvakból származik, ahol ezek az épületek a 18-19. század fordulóján még az ólaskertekben állottak. A múlt század végére azonban a kétbeltelkes településrendszer már felbomlott, s a tüzelősólak a beltelek építményeivé váltak, de mindvégig a lakóháztól független, önálló épületek maradtak (5. kép). Vert- vagy vályogfaluk fölé széles A matyó tüzelősólakhoz hasonló istállók épültek DélHevesben és Borsodban is. Mezőcsáton a múlt század elején még sövényfallal, végén már vályogból készült a tüzelősói, melynek padlása nem volt, széles eresz kontyolt tetőzetét náddal fedték. Az ól ajtajának két oldalán vályogból készült gádorszerű fal védte a bejáratot a széltől. A kisebb ólakban a jászol a hátsó fal mellett állott, ahol azonban sok volt a jószág, a szarvasmarhákat keresztjászol elé kötötték. Ilyenkor két ajtaja is volt az épületnek. A tűzhely itt is téglával kirakott kis gödör, mely az ól közepén az ajtóval szemben állott, vagy ha keresztjászlas volt, akkor az ajtó mögött az egyik sarokba került. Az ólban a fal mellé épített vályogból készült dikók szolgáltak fekvő- és ülőhelyül.

24 A tüzelősólak jellegzetes építményei voltak a Hortobágy környéki falvak állattartásának is, ahol ólaskertekben és tanyákon egyaránt használták azokat.

:? Szentmihály és Tiszabűd (ma Tiszavasvári) szérűskert-