Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)
HOFFMANN TAMÁS: Néprajzosok az alföldi lakóházakról
exportövezet lett. A 16-17. századból ránk maradt lakóházak, amelyeket a köznyelv „huszita házaknak" emleget (noha semmi közük a szektához), mindössze kétvagy háromosztatúak, nincs bennük sem keresztfolyosó, sem emeletráépítés, ellenben legalább a szoba alá van pincézve, s a bortárolás helyiségét az utcára nyíló ajtón át lehet megközelíteni. Természetesen ezeknek a lakóházaknak is vannak középkori előzményeik a magyarországi városokban. Buda vagy Sopron emlékei kínálják a párhuzamokat. Ilyen házak álltak Pásztó mezővárosában a 15. századi főutcán, ahol a régészek legalább két tucat alápincézett háromosztatú lakóház maradványaira bukkantak a későbbi átépítések épületelemeit eltakarítván a régebbi kövekről. Ilyen lehetett a középkor végi Ráckeve is, ez a Duna menti kereskedőváros. Ezekkel az épületekkel szembeállítva a középfolyosós házak budai, pécsi, pozsonyi, soproni, győri emlékeit, aligha szabad elfelejtkezni arról, hogy a napjainkban még álló középkor végi lakóházak a rangosabbak közül valók, valamennyien kő- és téglaházak, jobbára arisztokraták, főpapok és tehetős polgárok laktak bennük, nem a városi középréteg, amelynek otthonai faszerkezetű házak lehettek zömmel és tulajdonosaik igényei mindössze a háromosztatú, részben alápincézett házak építését kívánták meg. Mindamellett az igények süllyedésének kézzelfogható bizonyítékaiként tekinthetjük a 17. század végétől az alföldi városokba költöző nemesek házait. Ezek az épültek mindössze a szoba-konyha-kamra tagolódásra való példák, nincsenek közöttük a középkor rangos középfolyosós házai, holott Magyarországtól nyugatabbra húzódó tájakon ebben a korban ez a lakóháztípus már széltébenhosszában kedveltté vált a parasztok körében is. A magyar mezővárosok és nagyobb rangú települések parasztházai közé illeszkedő nemesi lakok mind megőrizték a szomszédok házainak alaprajzi funkcionális rendjét. Ha később átépítették valamelyiket, a 18. század végétől kezdve, az utca frontjára két szobát alakítottak ki bennük, továbbá egy fedett kapubejáratot, amihez akkor is ragaszkodtak, ha csak egyetlen szoba nézett ablakaival az utcára. A lakóház többi helyisége az udvar mélyébe nyúló épületben egymás mellett sorakozik, vagyis a ház L alakú alaprajzú lesz. 27 Mindamellett a középkor rangos épülete, a középfolyosós ház ismét feltűnik a magyar városokban, sőt most már a mezővárosokban is. A 19. században a módossá váló rétegekhez tartozó kereskedők, iparosok, sőt gazdálkodók vagy a közigazgatás hivatalnokai tömegesen építtetik ezeket a lakóházakat, mintegy megkülönböztető látszatot akarván kelteni, s kifejezésre juttatni: másként laknak, mint a közönséges parasztok. Ezen közben a lakóház korántsem a középkori hagyományok megtestesítője, sokkal inkább kompromisszum a kétféle lakóháztípus építési hagyományai között. A házba egy kapualjon át lehet bejutni, s aki belép, megállapíthatja, hogy az épület aszimmetrikus. Az egyik oldal mélyen nyúlik a telken: szoba-konyha-kamra-istálló a leggyakrabban alkalmazott tagolódás. A középfolyosó másik oldalán kereskedés, műhely található. Vannak emeletes épületek is, ahol a lakószobák sora az emeleten van, elsősorban az utcafronton, nem pedig a telek mélyébe nyúlóan sorjáznak a helyiségek, ahogyan ezt földszintes előzményeiknél tapasztaljuk. Itt természetesen szintén építenek L alaprajzú lakóházakat, de sehol sem feledkeznek meg a gazdasági rendeltetésű helyiségekről. Szokatlan, a parasztházakat jócskán meghaladó méreteiket látván nevezte el az alföldi népszáj ezeket a házakat palotának. 2 * De akárhogyan is emlegették őket, letagadhatatlan, hogy a házak a középkor építészeti megoldásait, az alaprajzi kiosztást és a funkcionális használhatóságot revellálják. Egyelőre nem lehet határozottan azt állítani, hogy a középfolyosós házak építésekor a középkori hagyományok munkáltak az építtetőkben, vagy csupán a funkcionális adottságok egyezései határozták meg az épületek hasonlóságát. Hagyomány vagy célszerűség adott energiát a városépítészetnek? Mennyiben tekinthetők ezek az épületek innovációknak a modern kor hajnalán, s egyáltalában mi a kötődésük a társadalom hagyományoktól szabályozott kollektív tapasztalataihoz. Ha az építkezések korát nézzük, egyértelműen az ipari forradalommal kell összekötnünk a középfolyosós házak divatját. Ez az építkezési újítás jócskán megkésett ahhoz az urbanizációs kezdeményezéshez képest, ami talán először Toszkánában alakította át az építkezési szokásokat. Itt a városi házak mintájára a városi közlegelőkre telepített népfelesleget emeletes házakba költöztették már a 13. században. A földszinten konyhát {sala) és kamrát {camera) alakítottak ki, valamint egy folyosót és a mellette - a ház másik oldalán - egy kamrát, illetve egy istállót választottak el egymástól. Az emeleten kamrákat képeztek ki, hiszen az ilyen házban sokan éltek. Más esetben az emeleten rendezték be a konyhát és a kamrát (amiben aludtak), a földszinten pedig istálló volt és egy tárolóhelyiség. A konyhába az épület oldalához épített lépcsőn lehetett feljutni. Ez a megoldás annyira bevált, hogy később az egész Mediterráneumban elterjedt. Előképe valószínűleg a lakótorony lehetett, az a megerősített rablóbarlang, ahol a középkor nemes urai laktak, már amikor nem útonállással vagy a minden másnál jobban szeretett háborúskodással töltötték idejüket. 29 A városokba is ők terjesztették el ezeket a lakótornyokat, s a városokból került vissza a vidékre a többszintes ház hagyománya. Még Albániában is laknak ilyen emeletes házban parasztok, noha mindössze kecskét tartanak és kicsiny kertekben gazdálkodnak. Másutt is élnek olyan parasztok, akiknek nincs szántógazdasága, ennek ellenére az urbanizáció áthatotta építkezési hagyományaikat. A helyzet ellentmondása nyilvánvaló! A „sas fiai" emeletes házban laknak, a Tisza-vidék gabonakivitelén meggazdagodott módos parasztjai földszintes házban, ahol a padló az anyaföld és a szobában nem laknak, hanem a berendezést vagyonuk fitogtatására használják."' Ettől délebbre, a Duna alsó szakasza mentén még a közelmúlt-
