Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

HOFFMANN TAMÁS: Néprajzosok az alföldi lakóházakról

ban is sok volt a veremház, noha Dobrudzsa jelentős gabonaexportőr övezetnek számított az elmúlt másfél évszázad során, ám a parasztok lakóházaival kapcsolatos igényeit hirtelen támadt gazdagságuk még nem befolyásolta. Romániában és Bulgáriában csak kétszáz éve annak, hogy elkezdték bontani a putrikat, ám jócskán maradt belőlük az utókorra is. „A Kárpátok géniuszának" faludózerolási álmait nemcsak a diktátorság motiválta, hanem szülőföldje aggasztó látványa is. Az európai periférián majdnem mindenütt látható a vidék építészetén az elmaradottság, az, hogy megkéstek az urbanizációs hatások, hogy az emeletek építése csak a modern idők előestéjén lett kívánatos példa a tehetősek számára, holott a centrumban, elsősorban Északnyugat-Európában erre már a középkor végén sor került, délen pedig, a Földközitenger mellékén még ennél is korábban, a középkor folyamán elkezdődött a többszintes parasztházak építése. A periféria Délkelet-Európában és Kelet-Közép-Európában azáltal is marginalizálta a vidéki lakosságot, hogy urbanizációs igényeit ugyan felkeltette a középkor végén, ám ezeknek folytatására csak a hagyományos kultúra szövedékének szétmállása közben keritett sort, jószerével az elmúlt másfélszáz esztendő során. Ami a hagyományos fogyasztási kultúrát (az építkezési szokásokat, a lakberendezést, az öltözködés ünnepi divatját) illeti, a mai Szlovákia és Erdély parasztjai úgyszólván alig vettek át valamit a nyugatról érkező urbanizációs divatjelenségekből. Egészen másként alakultak a dolgok a Bécsi-medencében és attól nyugatra a Duna mentén. Itt már a középkorban sokat változott a falukép. Jóllehet eredendően szórványokon éltek, de a piac közelségének hatására (hiszen Bécs a 16. század óta a kontinens egyik legnagyobb városa volt, amelyet el kellett látni élelmiszerekkel) olyan kerített házakat kezdtek a parasztok építeni, melyek sok részletükben emlékeztettek a földesúri majorokra. Mára 17-18. században nem mentek ritkaságszámba az emeletes házak, homlokzatukat renaissance díszítésekkel az úri lakokhoz hasonlóvá alakították. Mindamellett a belső udvart körülzáró épületkomplexum funkcionális elrendezése teljesen a gazdasági szükségleteknek volt alávetve, a lakóhelyiségek száma korlátozott volt, a paraszti igényekhez igazodott, itt úgyszólván semmi sem emlékeztetett a földesúri kastélyok teremsoraira. A gazdák teheneket tartottak, tejtermékeket és vágóállatokat szállítottak a bécsi piacokra. Erősödött a pénzforgalom abban az időben, amikor a Kárpát-medencében a mélypontra zuhant. Ugyanakkor az Alpok nyúlványainak völgyeiben, Svájcban, Frankföldön stb. mind többen szőttek vásznakat, a hegyi falvakban pedig asztalosbútorokat fabrikáltak. Stájerországban és másutt továbbra is a bányászat és a fémfeldolgozás rendelte maga alá az agrárérdekeket. A parasztházakból sok helyütt ipari műhelyek lettek. A takácsok történetesen emeletes házakat építettek, az emeleteken minden egyes helyiségben szövőszék csattogott és gyerek sírt, mert a legény családostól lakott a mester házában, a földszinti konyhában az egész társaság együtt kanalazta a babot és a kását, ebben semmit sem különbözött azoktól a béresektől, akik a gazdagabb parasztok házában ellátták a jószággal kapcsolatos teendőket." Letagadhatatlan, hogy a történtekbe beleszólásuk volt a föld urainak. A nagy birtokkomplexumok adminisztrációja tudományos alapon írta elő, miként gazdálkodjanak és egyáltalában éljenek a parasztok. Az egyházi hatalmasságok ráadásul még erkölcsi indítékok birtokában cselekedtek ugyanígy. Előírták tehát azt is, hogy a jobbágyok milyen házakat építsenek (sőt sok uradalomban meg is tervezték ezeket az épületeket), gondosan ügyeltek arra. hogy miként öltözködjenek - kivált ünnepi alkalmakkor. Főleg a papok okították ki híveiket, miként is vigadjanak, tanúsítsanak mértéktartást evésben, ivásban egyaránt! A faluképen, a helyi öntudatot ápoló ünnepi öltözeteken, az ünnepi vigalmak és ceremóniák rendjén, az egész paraszti szokásvilág ránk maradt maradványain még ma is jól felismerhetők az irányítók kézvonásai: püspökök és hercegek életfelfogása hagyott nyomot a pórnép eltárgyiasult gondolkodásán. A hitélet tételei, a felvilágosodás morálfilozófiája, valamint a romantika hazafiassága sajátos keverékké egyesült a múlt század elejére, s indoktrinálódott milliók szellemi életében. Magyarországon a 18. századi telepítésekkel kezdődött megerősödni ez a manipulatív folyamat és hatása a vidék építészeti kultúrájában számos formai megoldásnak forrásává vált. Mindamellett a manipulatív kezdeményezések mégsem helyettesíthették a - gazdálkodással együttjáró - spontán újításokat. Felemás helyzet alakult ki. Egyfelől továbbra is működtek azok a kevés energiától mozgatott tényezők, amelyek a középkor végén már a Kárpát-medence lakóinak környezeti kultúráját kezdték eltávolítani a természethez minden áron való alkalmazkodás eddig csaknem mindig érvényesülő kényszerétől. A városokban sok kőházat építettek, terjedt a téglaépítkezés, ha városon vagy akár falun is lakóházat emeltek. A barkácsoló parasztok helyébe mesteremberek léptek. A gazdálkodásban tovább terjedt a nyomáskényszer, a talaj táperejét már képesek voltak valamelyest regenerálni, nem kellett mindig arra vállalkozniuk, hogy szűz földet törjenek fel, ha csökkennek a terméseredmények; az éhség csapdájából a racionalizált munkakultúra kivezette őket. A 17. században mélypontjára jutott depresszió azonban minden téren visszavetette őket. A nagyarányú népességpusztulás, a természeti környezet értékvesztése, a munkakultúra színvonalának és a fogyasztási szokások igényességének hanyatlása kiáltó ellentétben állt a Kárpát-medencétől nyugatabbra eső tájakon lezajló folyamatokkal, amelyeknek hatása alól természetesen a környezet, a szomszédban élők, így a magyarok és más etnikumok, Délkelet-Európa lakói sem vonhatták ki magukat. Ráadásul a 17. század végén megindult telepítésekkel sok új értéket vezettek be a lepusztult területeken élők mindennapi életébe.