Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

Barabás Jenő 1920-1994

Barabás Jenő 1920-1994 Emlékezni egy tudósra, megtisztelő, de ugyanakkui" nehéz és hálátlan feladat. Emlékezni Barabás Jenőre kedves kötelességem, hiszen mint egykori tanítvány, később munkatárs és barát szólhatok itt a mesterről, aki elsőként vitt el néprajzi gyűjtőként falura, elsőként vezetett be a néprajzi gyűjtés gyakorlatába, és aki elsőként mutatott rá a parasztok által emelt építmények történeti jelentőségére. 1952-ben egyetemi hallgatóként ismertem meg, óráin, szemináriumain, a tanulmányi kirándulásokon, néprajzi gyűjtőutakon, vitaesteken, konferenciákon sokat tanultam tőle, de másokkal együtt mindig egyenrangú partnernek tekintett, aki sohasem kérkedett nagy tudásával. Aztán pályám máshová vitt el, de a népi építészet, a néprajzi atlasz és a szabadtéri néprajzi múzeumok ügye mindig összehozott bennünket. Az emlékezés és a tisztelgés ugyanakkor hálátlan azért is , mert Barabás Jenő tudós életpályája az ismeretek és az új összefüggések nagy tárházával gazdagította a magyar etnográfiai kutatásokat, ezek számbavétele, akár felsorolása is meghaladja a rendelkezésre álló kereteket. Hiszen az életmű olyan fejezetei, mint az oktató-nevelő munka, a tudományszervezés, a közéleti tevékenység, vagy a Magyar Néprajzi Atlasz munkálatainak szervezése, majd szerkesztése és kiadása, mind az életet terhelő feladatai voltak. E helyütt kissé bővebben népi építészeti kutatásaira, valamint a szabadtéri néprajzi múzeumokkal való kapcsolataira szeretnék emlékezni. Köztudott, hogy Barabás Jenő népi építészeti vizsgálatai több, mint négy évtizedet íveltek át, bármivel is foglalkozott egyébként, a népi építészet kutatása mindig szívügye maradt. Kutatói felfogásában - bár ezt így talán sohasem írta le - a népi építészet a műveltségnek olyan szektora, amelyben a termelés, a fogyasztás és a technikai ismeretek minőségi szintjei folyamatosan tükröződnek, és amely éppen ezért alkalmas a műveltség egészével, alakulásmenetével összefüggő, azt magyarázó törvényszerűségek levonására. Barabás Jenő voltaképpen állandóan ezeket a törvényszerűségeket kereste, akkor is, amikor egy-egy építményt vagy szerkezeti elemet vett vizsgálat alá, és akkor is, amikor szélesebb perspektívájú szintézisek megfogalmazásán munkálkodott. E törvényszerűségek feltárása érdekében foglalkozott történeti rekonstrukciókkal, táji típusok revíziójával, különféle épületszerkezetek elemzésével, lokális monográfiákkal, továbbá az etnokartográfiai kérdések mellett olyan elméleti kérdésekkel, mint a belső fejlődés, a diffúzió, az innováció, valamint a változatok szerepe a kultúra alakulásában. A felsoroltak egyúttal jelzik Barabás Jenő szemléletmódjának összetettségét és módszertani fegyvertárát, amely kutatói szerénységgel, megfontoltsággal és higgadtsággal párosult egész, pályáján. Szerény magabiztossága mögött hatalmas ismeretanyag húzódott meg, a forrásanyag, a vonatkozó néprajzi, történeti, nyelvészeti, építészeti, művelődéstörténeti szakirodalom teljes ismerete széles európai kitekintéssel. Felismerte, hogy a magyar háztípusok, illetőleg 18-19. századi variánsaik Bátky által felvázolt rendszere az újabb ismeretek birtokában nem tartható tovább. De azt is belátta, hogy a rendszer revíziója csak akkor képzelhető el, ha a lokális kutatások mellett a vizsgálatokat történetileg is elmélyítjük. Ezért üdvözölte lelkesen Méri István és mások középkori ásatásait, és ezért fogott hozzá maga is történeti források feltárásához és értelmezéséhez. A hódmezővásárhelyi, majd a Békés megyei történeti rekonstrukciói, a túrkevei házról készült írásai, a pajtákról írt összegzése, a füstelvezetés rendszerezését taglaló munkái jelzik a módszertani útkeresés állomásait, és tartalmazzák az e módszerrel elért újabb eredményeket, melyek Barabás Jenő számára elméleti kérdések felvetését is lehetővé tették. Barabás Jenő meditativ, hosszan gondolkodó, latolgató