Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)
HOFFMANN TAMÁS: Néprajzosok az alföldi lakóházakról
vélte bizonyítani a balkáni hatásokat a magyar népi kultúrára. De azt a tényt már nem méltatta figyelemre, hogy mindkét professzor több népességhullámról tett említést, amikor a balkáni szláv bevándorlókról írt, azt állítva, hogy az egyes csoportok más és más időben, az 5-8. század között húzódtak le a Balkán-félszigetre, voltak, amelyek délkeletről és voltak, amelyek északnyugatról érkeztek későbbi hazájukba. A balkáni szláv kultúra számukra kronológiailag rétegzett, különféle interetnikus kapcsolatokról árulkodó képződménynek tűnt. Distinkciójuk nem hagyott nyomot GUNDA Béla megállapításaiban. 2 " Mindamellett a szláv szétvándorlás, másfelől Kelet-, Dél- és Közép-Európa népeinek építkezési hagyományai már több mind egy évszázad óta sokak számára egy egész életre szóló kutatási programot biztosítottak. Közéjük tartozott Václav FROLEC is, akinek ez irányú munkásságát Herder-díjjal honorálták, mintegy jelezve a nemzetközi (és főként a német) tudományosság számára ezeknek a vizsgálatoknak a fontosságát. FROLEC tulajdonképpen egy - többé-kevésbé egységes - szláv kultúrát tételezett fel Közép-, Kelet- és Dél-Európa érintkezésének övezetében, amelynek regionális sajátosságai vannak, ezek a népi építészet alkotásaiban a lakóházak alaprajzi osztódásának és bővülésének különféle rendszereit eredményezik. Módszere elsősorban az állapotrajzból kölcsönvett eljárásokból tevődött össze, s nehézkesen volt alkalmazható az idővel mérhető folymatok, nemkülönben a benne mutatkozó változások ábrázolására. 21 Szinte úgy tűnik, hogy M EITZEN fellépése óta eltelt idő óta az egyetlen lehetséges magyarázat a kultúra eltéréseit illetően még mindig az etnikai okok különbözősége. Más téren is érzékelhetjük a hagyományhűséget. Elterjedt nézet szerint az Elbától keletre (a fenyőöv kivételével) veremházakban laktak az emberek, tehát ott, ahol a szlávok törzsei kialakultak. Következésképpen a veremház szláv találmány. Aki ide beköltözött (mint a magyarok is), átvette a hagyományt. 22 Zavarólag hat, hogy a Német Síkságon vagy Angliában, valamint Svájcban is találtak veremházakat, de (Svájc kivételével) itt sehol sem laktak szlávok. Azt is tudjuk már, hogy a Karoling-korban megindult életmódbeli változások eredményeként Nyugat- és Közép-Európa egész területén (így a Magyar Alföldön is) a 13. század végéig kiköltöztek a putrikból, ellenben Délkelet-Európában továbbra is laktak bennük. Másrészt a Fekete-tengertől északra és a Duna alsó-, nemkülönben középső szakasza mentén sátornyomokat is találtak a régészek. Magyarországon a kunok csak a 15. században hagyták el sátraikat és költöztek házakba. A délkelet-európai sztyeppén azonban a nomádok letelepedése még jócskán váratott magára, csak a 17-18. században vezetett eredményre a kozákok stb. telepítésével. Voltaképpen ezek az okok késleltették ebben az övezetben a parasztok putrijainak felszámolását. Ez egészen a 20. századig elhúzódott. A felmenő falú, kétháromosztatú lakóházak divatja nyugatról keletre terjedt. a Duna mentében is ez volt az irány. Az igényesebb építészet, a magasabb életszínvonalat biztosító lakóház a Bécsi-medencében, majd a Kisalföldön, a Nagy-Alföldön korábban jelent meg, mint Szerbiában, Dobrudzsában vagy Olténiában, s az utóbbi területeken nem is váltak kizárólagossá azok az épülettípusok, amelyek a magyarországi városokban és falvakban meghonosodtak, noha sok jel a magyar nyelvű népesség közvetítő szerepére utal. A régészet bizonyítékokkal egészítette ki a nyelvészeti, néprajzi képet, sőt a régészet át is rajzolta azt. A leletek Felső-Itáliából kezdve Svájcon és Bajorországon, Ausztrián át Magyarországig (majd innen az előbb mondott irányokba), másrészt Csehországba, Dél-Lengyelországba, sőt onnan Dél-Ukrajnába, illetve Szlovéniába, Horvátországba, sőt Észak-Szerbiába követhetők. Ezen a területen a főbb mutatókat tekintve egységes házvidéket kell feltételeznünk. Az Alpok vidékén alkalmazzák legkorábban a későbbi házvidék jellegzetes jegyeit a 9-13. században. A városokat követik a falvak. Későbbiekben ezeket az újításokat keletebbre is hasznosítják, ekkor azonban a találmányok körzetében számottevően módosítják a régebbi vívmányokat. Ezért nem lehet mechanikusan összevetni őket az egész területen, hiszen folyamatokat nem lehet állapotként érzékeltetni (ahogyan az atlaszokban ezt megkísérlik), mert időrendjüket nem tudjuk ilyen módon ábrázolni. Például a 15. század folyamán már a Magyar Alföld falvaiban is felépülnek a szobakonyha-kamra, kályhával fűtött szobájú házak. Ezek alighanem a városokban már álltak a 13-14. század óta. de erre még alig van régészeti adat, úgyhogy a feltevést nem lehet bizonyítani. A 16. század végén már kéményt is építettek a konyhában, s ez a szokás a 18. században már a paraszt-házakban is általános lett. Az is nyilvánvaló tény, hogy a 13-14. századot megelőzen Magyarországon csaknem mindenki putrikban, jurtákban, cölöpházakban lakott, a kőházak még a városokban is ritkaságszámba mentek. A lakóházak átlagos alapterülete csak 20 m 2 , mígnem később a 40-100 m 2 lakterületet tartják elfogadhatónak. A kisebb házakban nincs mindig tűzhely. Ezeket talán csak nyáron lakták, ahogy ez a Balkánon még a múlt században is elfordult. Vannak kétosztatú házak, bennük kamra, vagy pitvar a ház előtt. Az alföldi mezővárosokban a 15-16. században az egy- és kéthelyiséges lakóházakat átalakították, vagy ami még valószínűbb: új típussal, a háromhelyiséges lakóházzal cserélték fel. A szobát és a kamrát lepadlásolták, a szobában kályhát állítottak, amit a konyhából a közfalat áttörve fűtöttek. A konyha felett épített „szabad kémény", egy vesszből font és sárral tapasztott kürtő, meglehetős késéssel jutott el a peremterületekre, az Alföldet északról övező hegyvidéken csak a 18. században látták be előnyeit és tömegesen csak a múlt században épített parasztházakon tekintették a lakóház berendezése elengedhetetlen tartozékának. Sok helyütt azonban még ekkor is ragaszkodtak a lakóhelyiségben álló nagy, négyszögletes kemencéhez, amelyet a lakóhelyiségbe nyíló tűzterében gyújtott fával fűtöttek és a
