Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

NOVÁK LÁSZLÓ: Temetkezési helyek és építményeik az Alföldön

vembris temettettem el édes leányomat Vass Katát, kinek teste felett a háznál széki esperes Rozgonyi Uram praedicált és Németi Mihály Uram perorált igen szépen; az temetőben az színben Csepregi Uram praedicált. Hogy penig ennyire haladott szegénynek eltemetése, oka az, hogy ezen alkalmatosságával akartam magamnak s házam népének egy tisztességes örökös hajlékot építeni, az hova együvé takaríthassunk és az holott együtt várhassuk az mi urunk Krisztusunk eljövetelét. Dicsőség az én jó istenemnek, ki erőt s tehetséget adott és megengedte énnékem, hogy magamnak és házam népének s maradékimnak mind életükre s mind halálunkra való házat építhessek; adjad és engedjed és kegyelmes jó istenem, hogy elkezdett harmadik házat is, mellyben tégedet házam népével tiszteltesselek, hamar üdőn végezhessem el, és abban tégedet egész házam népével szolgálhassalak s tisztelhesselek." Tulajdonképpen az említett „harmadik ház" (az udvarház és kripta mellett) maga a templom volt, amelynek építtetéséhez ebben az esztendőben látott Czegei Vass György.

ih A 18. század eleji pestis, s a rendre visszatérő himlő járványok népegészségügyi szempontból is veszélyes helyzetet teremtettek. Az 1739/40. évi pestisjárvány hatalmas veszteségeket okozott Kecskeméten és Nagykőrösön is. Kecskeméten a lakosságnak mintegy harmad része (6500 f), Nagykőrösön közel fele (3500 0 esett a pestis áldozatául. A nagyméret halálozás miatt sorra beteltek a temetők. Kecskeméten a régi református temetőbe (1700-ban nyitották meg) 1739. április végén temettek utoljára, s ekkor nyitották meg az újat a Tolnára vezető út mellett. A római katolikusok a pestisesek temetésére nyitották meg a Szent Háromság temetőt. Nagykőrösön a Kecskemét felé vezető út jobb oldalán lévő temetőbe temetkeztek, s a járvány elmúltával kezdték meg a temetést az út baloldali részén (ezt Kecskemét irányában bővítették 1813 márciusában).'

7 A rendre megismétlődő járványok arra késztették a hatóságokat, hogy megszüntessék a települések központjában történő temetkezést. A temetőket a helységektől távolabbi helyre tették. Mária Terézia 1777-ben 7. kép. A jászapáti Kálvária-temető golgotája, 1994. hozott rendeletével szerzett érvényt ennek, amit a Helytartó-tanács kötelezővé tett a kiváltságos kerületek és a vár-megyék helységei számára. A „Temető Kerteknek" regu-lációja elsőként határozott arról, hogy „A 1 melly Teme-tő Kertek eddig a'Templomok kerítéseikben, és a' Házak között. Városokon és Falukban voltának, azok immár felségének parancsolattyábúl, melly az egész Or-szágban publicaltatott tellyességgel el hagyattassanak, és kivül a

1 Városokon és Falukon légyenek." Továbbá arról is rendelkeztek, hogy „Temető Kertek mindenütt jó Kerítésekkel 's árokkal tartassanak, hogy azokban semminém marha be ne mehessen, 's kárt ne tegyen... Az illyetén Temető Kertekben pedig, melylyek már fel állíttattak, és ez után is fel állíttatni fognak, az holt testek mélly sírokban temettessenek." Rendelkezés történt arról is, hogy a halottat 48 óra után szabad csak eltemetni, nehogy élve temetés (tetszhalott) történhessen. A járványban elhaltakat sürgősen el kellett temetni. Arról is határozat történt, hogy „Nem kell az holt testeket a'Templomokba vinni, mint edig némelly helyeken szokásban volt, hanem egyenessen a' Temető Kertben és ottan mélyebb sírokba kelletik le tenni", és jó fel kell hatnolni - különösen járvány esetén - , nehogy fertőzés veszélye állhasson fenn.

,s Mária Terézia rendeletét az egész országban kihirdették, s végrehajtásáról gondoskodtak a hatóságok. Erdély - mivel a Habsburg politika önálló guberniumként kezelte - mentesült e rendelkezés alól, s ennek megfelelően napjainkban is - főleg a kisebb lélekszámú helységekben temetkeznek a templom körüli sírkertben, a cinteremben. Természetesen a nagyobb városokban, így Marosvásárhelyen, Kolozsváron a szükségszerűségnek megfelelően távolították el a temetőket a szűk városközpontból. Csak példaként említjük meg Kolozs-várt. A városi tanács már 1585-ben úgy határozott, hogy a Kisajtón kívül, a dinnyeföldből szakasszák ki a temetőt (Házsongárd), „hová mind szegény és gazdag személy válogatás nélkül temethetnék, mely helyet jó örökös sövénnyyel befogjanak". A klastromba és a körülötte lévő sírkertbe temetkezni szándékozók egyre gyarapodó száma miatt kényszerült a városi hatóság az ottani temetést megszüntetni, s 8. kép. A jászapáti Kálvária-temető stációja, 1994.