Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

GILYÉN NÁNDOR: A parasztház alaprajzi fejlődése és a lakáskultúra

L-l 0 1 2 3 m 10. kép. Kisház a tanya udvarán, Kecel (Bács-Kiskun m.) BÁRTH János 1984. 745.; 1: szoba, 2: kiskonyha, 3: kemence Összefoglalás A falusi lakóház alaprajzának lakáskultúra szempontjából végzett vizsgálata több tanulsággal szolgál. Először is azt mutatja, hogy a ház új helyiségekkel való hjővítése nem mindig jár együtt a lakáskultúra fejlődésével. Akétsejtű ház kialakulása például önmagában még alig okoz változást, hiszen a legtöbb helyen ez az újabb helyiség pitvar volt, amelyet ebben az időben minden valószínűség szerint inkább csak közlekedésre, részben pedig tárolásra használtak. Jelentősebb az általában harmadik helyiségként épülő kamra megjelenése, amely ugyan szintén főként csak tárolóhely - valószínű ugyanis, hogy a kamrát sokszor csak kényszerűségből, elsősorban északon és délen használták alvásra -, de a lakószobát már számottevően mentesíti a nem szorosan vett lakásfunkcióktól. A háromsejtű ház a fejlettebb területeken, a Dunántúlon és a két Alföldön viszonylag nagyon korán, már a 15-16. században általános volt. A lakáskultúra ugrásszerű fejlődése azonban ekkor nem a szorosan vett alaprajzi fejlődésnek, hanem a kívülfűtős kemence, illetve kályha és a födém 15-17. századi elterjedésének köszönhető, így a ház lakószobája teljesen fustelenné, tisztává 1 szoba szoba J^OŰÍlfl CAMUSE^ kép. Új típusú falusi lakóház (KÖRMENDI Klára 1976. 232.) vált, és az alföldi területeken kifejlődött a lakószobától elkülönülő konyha, a Dunántúlon pedig az eredeti füstösház alakult át konyhává (így a végeredmény a házterületek eltérő fejlődése ellenére lényegében azonos). A füstmentes, födémmel ellátott szoba és a különálló konyha ebben a korban igen fejlett lakáskultúra jele volt. Hangsúlyozni kell, hogy a lakáskultúra szempontjából csak ez tekinthető valóban kétsejtű háznak. Ilyen gyors fejlődés ezt követően majd^csak a 19. században lesz tapasztalható, ami legnagyobbrészt a török hódoltság okozta katasztrofális gazdasági visszaesés következménye. Az északi és a szamosi házterületen a konyha a tüzelőberendezések különbözősége miatt csak egészen későn, a 19. század második felében alakult ki, így a szoros értelemben vett lakás addig lényegében egyetlen helyiségből, a főzésre és sütésre használt szobából, Mzból állt. A székely házban szintén nem volt konyha, de itt már korán, a 17-18. században megjelenik az ereszből leválasztott kicsi ház, majd a lakószobából elrekesztett oldalház is, így a lakóhelyiségek száma általában kettő, de a módosabbaknál három is lehetett. A második lakószoba - a Székelyföld kivételével - a parasztházakban csak a 19. század második felében kezdett terjedni, teljesen általánossá pedig csak a 20. században vált. Ez természetesen legalább négysejtű házat jelent, mivel a szoba nagyságú kamra a paraszti háztartás alapvető igénye (a kamra természetesen különálló épület is lehet). A második szoba egyrészt az együttlakó családok elkülönülését tette lehetővé, másrészt - leggyakrabban - a reprezentációs és esztétikai igények kielégítését, tisztaszoba formájában. A három lakóhelyiség (szoba+konyha+szoba) és a kamra azonban nem elégítette ki a parasztcsalád lakásigényét. Ezért, amint a gazdasági helyzet lehetővé tette, a 19. század második felében, megkezdődött a lakóház további bővítése. Erre többféle lehetőség kínálkozott. Legkoráb-