Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

GILYÉN NÁNDOR: A parasztház alaprajzi fejlődése és a lakáskultúra

réseket mutat, a követett példaképek szerint. Az alaprajz magja csaknem mindig a háromosztatú, utcára merőleges ház, mögötte általában hozzáépített kamrákkal és gazdasági helyiségekkel (8. kép). Változatosságot elsősorban az „L", utcával párhuzamos szára mutat. Ide a legegyszerűbb esetben még egy szobát építenek, de sokszor van itt fedett kapualj is, amely teljesen egyértelművé teszi a kisvárosi, zártsorú beépítés hatását. A zártsorú beépítés a Kisalföld nyugati részén több faluban el is terjedt. Itt a kapualj sokszor csak gyalogos közlekedésre alkalmas (kocsival a telek mögött húzódó útról lehetett az udvart megközelíteni), így az alaprajz egységét kevésbé zavarja meg. Az „L" alaprajzú épületekben gyakran van két vagy több önálló lakás is.

32 Az „L" alaprajzú ház jelentősége a lakáskultúra tekintetében csupán az, hogy növekszik a lakóhelyiségek száma, az egysorosság hátrányai azonban továbbra is megmaradnak. így csak formailag különbözik attól az egyszerűbb, de ritka esettől, amikor az egyenes tengely alaprajz megtartásával építenek még egy szobát a házhoz, általában az utca felőli oldalon.

33 A lakás lakóházon kívüli részei Már a bevezetőben hangsúlyoztuk, hogy a parasztudvaron a lakás és a gazdálkodás funkciói nem különíthetők el tökéletesen. Említettük például, hogy az alvás helye milyen változatos lehet. De az istálló, ha a férfiak rendszeres hálóhelye is, mégsem sorolható a lakáshoz, mivel alapvető célja az állatok védelme. Vannak azonban az udvarban olyan építmények, amelyek egyértelműen a lakás részének tekinthetők. Régebben ilyenek voltak például a már említett különálló hálókamrák. A kemence máig sok helyen az udvaron áll, teljesen szabadon vagy kis tetővel védve. Mivel a sütés nyilvánvalóan a lakás funkciói közé tartozik, ezt az udvaron álló kemencét a lakás részének kell tekintenünk. Lényegében ugyanez érvényes az. Erdélyben és Északkelet-Magyarországon régóta ismert sütőházra is, amely lényegét tekintve nem más, mint a kemence zárt és újabban kéménnyel is ellátott védőépülete. A 19. század vége felé kezdett általánosan terjedni a nyári konyha (9. kép). Kialakulásában a lakáskultúra fejlődésének igen nagy szerepe van. A főzéssel járó füst és pára, nyáron pedig a meleg is zavarta a lakást (a tisztaszoba is ebben az időben terjedt el nagyobb mértékben). Ezért egy második konyhát építettek, ahol tavasztól őszig minden háztartási munkát végeztek, nagyban megkímélve így az eredeti lakást. Ezzel nagyjából egy időben a házbeli konyhát korszerűsítették, a szabad kéményt lepadlásolták, a füstöskonyhába kéményt építettek, így az meleg konyhává, kellemes tartózkodásra alkalmassá vált. A nyári konyhába kerültek a kezdetlegesebb tüzelőberendezések, általában a kemence is, amelyek itt kevésbé voltak zavaróak. 9. kép. Nyári konyha kiugró kemencével, Szabossályi (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.), a szerző felvétele A nyári konyha helye nem alakult ki egységesen, és nagyban függ az udvar elrendezésétől. Ahol a gazdasági épületeket a lakóházhoz toldva helyezik el, a nyári konyha gyakran kerül a hátsó szoba mögé, esetleg egy kamra átalakításával, míg ahol elszórt beépítésű a telek, általában a lakóházzal szemben, különálló kis épületben helyezik el. Vannak egyéb, csak szórványosan előforduló megoldások is, például, mint már említettük, a tornác egyik végében, vagy különálló kamrához, sütőházhoz stb. kapcsolódóan. (Ez utóbbi eset is jelzi, hogy a sütőház nem azonos a nyári konyhával, bár sokszor azzá alakul át.) A nyári konyha az esetek többségében egyetlen, szabadba nyíló helyiség, néha azonban bejárata elé tornác is épül. Neve általában nyári konyha, de néhol hideg konyha, oldalház, főző(ház), kiskonyha vagy laci. Azokon a területeken, ahol a konyha korábban kialakult és később füsttelenné vált, ezt a helyiséget az egész család nappali tartózkodásra is használta (természetesen csak akkor, ha a rossz idő miatt a házban kényszerültek tartózkodni). A nyári konyha ezt a szerepet szintén betöltötte, területe ezért megnagyobbodott, ülőbútorok, sőt ágy került bele. A további fejlődés során, különösen a módosabb rétegeknél, szoba is épült a nyári konyha mellé (10. kép), így ez az újabb kis épület az eredeti lakóház szerényebb mása lett, és annak funkcióját nagyrészt átvette, esetenként még télen is. (Ez az eset az építészeti megoldás hasonlósága, sőt esetleg azonossága ellenére sem hozható kapcsolatba a nagygazdák udvarán álló cselédházzal!) Ezt a legtalálóbban kisháznak, nyári háznak nevezhető épületet helyenként oldalháznak, laciháznak mondják.

36 Ha a telek elég tágas, előfordul a fenti folyamat fordítottja is, amikor új, nagyobb és szebbnek tartott lakóházat építenek, és a régi ház válik nyári házzá. Mindez azonban a lakáskultúra szempontjából nem jelent lényeges fejlődést, mivel általában együtt jár azzal, hogy a tisztaszoba helyett az egész lakóház „tiszta házzá" alakul át, és így a mindennapi lakásfunkciók ismét kisebb területre, kevesebb helyiségbe szorulnak vissza.