Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

HÁLA JÓZSEF: Kőbányászat és kőfaragás a kalotaszegi Magyarvistán

21. kép. Kocsis István Molnár kőfaragó leányának háza Magyarvistán igaz, de nem általánosítható: mások, nem egykés családok is építtetnek ilyeneket. KABAY Béla szerint a magyarvistai házakon, illetve házakban lévő kőfaragványok három csoportba oszthatók: „Első: Hű másai egy valahol látott oszlopnak, párkánynak vagy egyéb díszítőelemnek. Ezek szolgai utánzatok. Tekintve, hogy ezeket az elemeket és mintáikat válogatás nélkül alkalmazzák, gyakran teljesen idegenül hatnak a falusi házon vagy házban. Második: Idegen minta után, de saját ízlés szerint átalakított félmegoldások. Itt már szembeötlő az a lelki kényszer, amely a motívumok vonalát, a faragvány alakját új elképzelés szerint átalakítja. Ez már ellenszegülés a meg nem értett idegennel szemben, úgyannyira, hogy a »mű« funkcionális szerepe is meghökkente) módon megváltozik ilyenkor. Példa erre András Ferenc remekbe készült szentségtartó fülkéje, melyet istállója oromfalába épített be. Talán ez is arra a hipotézisre vezethető) vissza, miszerint a vistai (azaz kalotaszegi) ember díszítőelem-szükséglete határtalan, talán végtelen. Mindig, mindenhová, minden körülmények között módot keres és talál a sivárság eltüntetésére, az űr kitöltésére. Számára a díszítetlen egyenlő a szegényessel. Harmadik csoportba a remekbe készült egyéni alkotások sorolhatók. Egészen - az elképzeléstől a kivitelezésig egyéni ihlet szülöttei, melyek méltán a legnagyobb elismerést érdemlik. Mindenkinek van kőbe vésett mondanivalója arról, ami szép, nemes, magasztos és jó. Mestereik 22. kép. Kocsis István Molnár kőfaragványai leányának házán