Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

HÁLA JÓZSEF: Kőbányászat és kőfaragás a kalotaszegi Magyarvistán

16. kép. Török István kőfaragó háza Magyarvistán fényképről másolta le a megközelítőleg négyzet alakú sírkő mintáját, amelyet némileg módosított: egy oszlopról lecsüngő rózsaággal egészített ki. A sírköveket a magyarvistai kőfaragók a bányában, vagy (leginkább) otthon (az udvaron vagy a műhelyben) készítették, a gátér alkalmazása előtti időkben, hagyományosan az alábbi módon: A munka megkezdése előtt elkészítették a tervet, a rajzot (volt, aki rajz nélkül dolgozott), majd méteressel lemérve kiválasztották a megfelelő kőtömböt. Ezt féltették a happangra (ha nagy volt a kő, egy-két bakot is tettek alá) és elkezdték a faragást. Először mindig a sírkő hátát csinálták meg. Ennek elkészítése nagy gondosságot és figyelmet igényelt, mert erről a felületről elindulva, innen mérve végezték a további faragást, s ha a hát nem volt abcentbe (nem volt vízszintes), a sírkő kajsza, tekerés (görbe) lett. Sprengájzliv al és butyikóval kezdték a faragást a ceruzáival bejelölt jegy (jel) figyelembevételével. Ez után a kő egyik rövidebb végén léniával és ceruzával kijelölték, majd slagvéscfvel és butyikóval kifaragták a slagot (peremet), amit ezt követően gyaluval legyalultak. Az így kapott keskeny, sima és vízszintes felületre rátették a léniát, távolról kinézték abcentbe, ceruzával megjegyezték, hogy mennyit kell még lefaragni, majd (miután vinklivel a sarkokat bemérték), végigslagolták, vagyis minden oldalon kifaragták és meggyalulták a slagokat. Közben a vízszintességet a léniával gyakran ellenőrizték. Ez után hegyescscíkány-nyal lecsákányolták, lespiccelték a kő dúcos (göcsörtös) részeit, majd fogascsákánynyal lefogasolták a felületet. Ezt követően fogasvésővel és félkézkalapács-csal lefaragták a még rajta lévő göcsöket (kőcsomókat). Ha a hátat simán akarták hagyni, akkor e felület elkészítésének utolsó munkafázisa a gyalulás volt. Ha díszíteni is akarták, akkor vagy stokhammerxel stokkolták (így szemcsés felületet kaptak) vagy sziklopot (szabálytalan minta, azt a benyomást kelti, mintha a sírkő különféle alakú kődarabokból készült volna) faragtak rá. Erről a vízszintes felületről lehetett vinkliz.ni (derékszöget mérni). A hát elkészítése után a követ az <?/ére fordították, vinklivel és méteressel mérve, ceruzával megjelölték a vastagságot, majd megfaragták az egyik, utána a másik hosszanti, végül a két rövidebb oldalát. A munka befejező fázisa a sírkő elejének elkészítése, megfaragása volt. Ide kerültek a díszítések, a feliratok vagy a betűtábla (ez a közelmúltban márványból készült). A betűket üzletekben vásárolt, általában bronz vagy fekete festékkel ki is festették. Az újabb sírkövek tartozéka a csap (faragott kőcsonk, vagy a kőbe illesztett vasdarab a sírkő aljáin), ennek segítségével illesztették a kőből vagy betonból készített alapba. Ha a megrendelő úgy kívánta, a kőfaragók szegőt (szegélyt) is készítettek a sírra, az utóbbi időben ezt már műkőből formázták meg. A faragás közben keletkezett kopott és kőforgácsot seprűvel távolították el a kőről. A kéíforgácsot a falu-