Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

HÁLA JÓZSEF: Kőbányászat és kőfaragás a kalotaszegi Magyarvistán

6. kép. Egy magyarvistai sírkő részlete: ekeábrázolás 7. kép. Kocsis István Molnár sírkövet készít a 19. század második felében alakult ki. Ezt megelőzően valószínűleg nem éltek kőfaragók a faluban. E feltételezést támasztja alá, hogy SZABÓ T. Attilának a 17-19. századi kalotaszegi mester- és foglalkozásnevekről szóló dolgozatában Magyarvistáról sem a kőbányász és kőfaragó mesterséget, sem azok képviselőit nem említette.

38 Ugyancsak emellett szól, hogy bár a 20. századi bányahelyek némelyikének 18-19. századi említéseit is ismerjük, de egyik régi leírás sem utal arra, hogy ott bányászkodás folyt volna.'

9 A helyi hagyomány szerint a magyarvistaiak a kőbányászatot és a kőfaragást taliányokíó] (olaszoktól) tanulták meg, valamikor a 19. században és a Köves-hegyen akkor nyitották meg a falu első kőbányáját.

40 Irodalmi adatok alapján a magyarvistai kőipar kialakulásának időpontja is megállapítható. A magyar keleti vasút Nagyvárad-Kolozsvár-i szakasza 1868 és 1870 között készült el.

41 A vasútvonal mentén az építkezésekhez szükséges kő kitermeléséhez kőbányákat nyitottak (1870 táján ezért nyitották meg például az egeresi mészkőbányát is

42

). A 19. századi erdélyi vasútépítéseknél külföldi, köztük olasz munkások (kőbányászok, kőfaragók) is dolgoztak,

43 így a fent említett vonalszakasz készítésénél is. A magyarvistaiak az e munkálatokban 1868-1870-ben részt vevő olaszoktól tanulták meg a mesterséget.

44 A magyarvistai kőfaragók legfontosabb készítményei az elmúlt egy és negyedszáz év alatt az alábbiak voltak. Építkezésekhez használt faragványok: falkövek (cokiik. sprcngolt kövek, lábazati /cövek stb.), burkolatkövek, oszlopok, lépcsők, ablakkörözetek, ablakpárkányok (profilos, spiccelt, slagos stb.), valamint sírkövek (4-7. kép), kerítés- és kapuoszlopok (8-9. kép) és kerítések. A 20. század első felében tevékenykedő jeles kőfaragók BARTA János Juliska (ő volt a leghíresebb, műhelyében általában 10-12 ember dolgozott), id. SZALLÓS István Boka, SZALLÓS István Boka (ő külföldön is járt, például Törökországban is tevékenykedett), KOVÁCS István Dombi és KOVÁCS János Dombi voltak (az utóbbiaknak általában 3-5 helybeli alkalmazottjuk volt). Ma is több kiváló szakember dolgozik a faluban, például TÖRÖK István (10. kép), KOCSIS István Molnár (7. kép), ANDRÁS János Zsüke a fiával és annak társával stb. Jelenleg kb. százra tehető azoknak a magyarvistai férfiaknak a száma, akik valamilyen szinten értenek a kőfaragáshoz. Az utóbbi időszakban a helyi kollektív (termelőszövetkezet) műhelyében is folyt kőfaragás, volt, amikor az ötvenet is meghaladta az ott dolgozók száma. A magyarvistai kőfaragók többsége földnélküli, vagy kevés földdel rendelkező családokból került ki. Nem is nagyon törekedtek földszerzésre (legfeljebb annyira, amelyen családjuk és állataik számára némi élelem megtermett), általában a mesterségükből éltek. Ipariskolát egyikük sem végzett (csupán KOCSIS István Molnár végzett el Kolozsváron egy hároméves „népművészeti iskola"-!), szakmai ismereteiket gyermekkorukban helybeli mestereknél és az „élet iskolájá"-ban szerezték meg.