Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

BÍRÓ FRIDERIKA-KÁLDY MÁRlA: "Serkenj fel és állíts alsó iskolákat..." Fejezetek Vas megye falusi iskoláinak történetéből I.

keséktől fél pozsonyi köbölt részben búzában, részben hüvelyes terményben ...a zsellérektől egy kvadrás hüvelyes" járt.

2

" Senyeházán 1803-ban 10 font lent, Kerkafalván 1838ban 12 font lent és 21 font kendert is adtak.

212 Sárváron a 17. század elején évente 4 forintot kapott fűsz.erekre.

2n Kercaszomoron 30 font só, Senyeházán 50 font só járt a tanítónak a falutól.

214 Kenyéradomány több esetben is szerepelt a díjlevelekben. Bükön a hospesektól külön kapott kenyéradományt, ami 1766-ban 134 darab volt. Oriszentpéteren és a hozzá tartozó filiáktól a 18. század legvégén minden háztól évente 1 kenyér járt. Sárváron tejtermék is került a tanító asztalára, 1608-ban 3 pint vaj, 10 pint túró, 8 db juhsajt is tartozott a fizetséghez.

215 Senyeházán 50 font húst, Kercaszomoron 6 font faggyút, Senyeházán 20 font olvasztott faggyút, Kerkafalván 9,5 font faggyút is kapott a tanító a falutól. A 19. század elején Kisrákoson ősz utótól tavasz élőig 4 font olvasztott faggyú járt.

216 Több esetben kapott élő állatot is. Nemcsak tandíjként járt neki csirke. A falutól bizonyos alkalmakkor tyúkot, kakast, kappant és ludat kapott. Sárváron még egy ártányt is vittek a tanítónak.

217 Itt „8 és 7

2 standé posztó és két télre való mente" is járt neki. Egyedül a sárvári díjlevélben szerepel a tejtermékek és a textilek között az. hogy a tanítónak 10 dugása is járt.

218 A tanítónak egy összegben fizetett pénz, a párbér és az egyéb járandóságok nagysága, jóllehet az egész faluközösséget terhelték, a falu lakóinak társadalmi-gazdasági helyzetéhez igazodott. Többet adott az egész telkes jobbágy, mint a féltelkes, kevesebbet kellett adnia a zsellérnek és a hazátlan zsellérnek. Sok esetben feltüntették azt is, hogy mennyit kellett fizetniük azoknak akik „idegenek", „külföldiek", „extráneusok" voltak és hogy mennyit kapott a tanító a házasoktól, az özvegyektől. Rádócon 1708-ban „Minden gazda 1 metreta búzát"

219 1783-ban Kercán „minden gazda egy szekér fát"

22í) Kerkafalván 1838-ban „minden gazda egy csirkét "

22[ adott a tanítónak. 1756-ban Haraszti faluban és Nagykölkeden minden jobbágytól negyedmérő búza járt.

222 A 18. század végén Herényben minden egész, telkes jobbágytól fél köböl pozsonyi mérő búzát kapott a tanítómester, ez évente 11 köbölt tett ki.

223 1697-ben Egyházashollóson a „házasságban élő zsellér egy kézinapszámot, vagy 2 garast, a magános zsellér napszámot vagy 1 garast" adott a tanítónak.

224 Voltak olyan települések, ahol a földesurak is támogatták a tanítómestert. A sárvári tanító, noha egész szép jövedelmet kapott a hívektől, a környékbeli földesurak támogatására is számíthatott. „És sok fémép is lakja a környéket, akikkel vala ismeretség nem leszen káros, mert ezek is gyermekeiket taníttatván fizetéssel és segítséggel lesznek."

225 Az ikervári tanító 1633-ban a földesúr malmából évente 6 köböl búzát és 6 köböl rozsot kapott.

226 Nemcsak a tanítónak végzett gyalog- és igásmunka, hanem a párbér címén adott illetmények, a stóladíj egyes tételei is egyaránt terhelték a faluközösség minden felnőtt tagját. Mivel a tanítómester legfontosabb tevékenysége az egyházi szertartásokon való közreműködés volt, az egyházközösséghez tartozó híveknek ezekért a szolgáltatásokért is meghatározott összeget, illetve természetbeni juttatást kellett adniuk. A tanító számára a legtöbb feladatot az egyházi szolgálat, a kántori teendők ellátása jelentette. Ezekért kapta a stólát. A tanítói stóla falvanként változó volt. Mértékét nem mindenkor lehet pontosan meghatározni, mivel leginkább helyi szokások szabályozták. „Szokás szerint" vagy „Stóla az egyházi felsőbbség rendelése szerint" -, olvashatjuk gyakran a díjlevelekben. Sokszor a tanítói stóladíjat a lelkész díj levelében szerepeltették, megjelölve, hogy a lelkészi stóladíjból a tanító abból hányadrészt kap. Ilyen díj levéllel találkozunk Hosszúperesztegen 1781-ben. Egyes falvakban a templomi szertartáson való részvételért külön meghatározott összeg járt. Búcsú faluban 1756-ban a tanító ha énekelt a nagymisén 25 dénárt kapott, csendes mise után pedig 12 dénárt.

227 Szentgotthárdon 1775-ben nagymise után 25 krajcár járt.

228 1758-ban Hosszúperesztegen ünnepélyes körmenet alkalmával egy pint bor

229 volt a fizetsége. A tanító ott volt az emberi élet legfontosabb fordulópontjainál is, részese volt az örömnek és a bánatnak egyaránt. Nélküle nem volt esküvő, keresztelő, temetés. Ezeken a szertartásokon való közreműködésért külön díjazás járt, ami természetesen csak azt a családot érintette, ahol éppen esküdtek, kereszteltek, temettek. Az esküvőt az egyességlevél megírása előzte meg. Ugyanis a vőlegény és a menyasszony szülei - II. József rendelete szerint - írásban voltak kötelesek a házassághoz beleegyezésüket adni. Ha a szülők írástudatlanok voltak, akkor többnyire a tanítóval íratták meg az egyességlevelet és kereszttel hitelesítették azt. A lelkész láttamozta az egyességlevelet és elzárta az eklézsia ládájába.

230 Az egyességlevél megírásakor gyakran vagyonjogi szerződést is kötöttek. Ez volt a móringlevél. Ebben azt tüntették fel, hogy a vőlegény, vagy a menyasszony milyen vagyont vitt a házasságba. Célja a korai halálozással kapcsolatos örökösödési viták megelőzése volt. A móringlevelet is sok helyen a tanítóval készíttették el. Az esküvő előtt a házasulandó feleket háromszor kellett a templomban misén, illetve istentiszteleten kihirdetni, de a templom ajtajára is kifüggesztették a hirdetőcédulát, amire felírták az egybekelő ifjú pár nevét. A hirdetés célja részben az volt, hogy megelőzzék a bigámiát és az, hogy elkerüljék a rokon, vagy nagyon fiatalkorúak házasságkötését. Egy 1815-ben kiadott királyi rendelet tiltotta meg a 16 éven aluliak házasságkötését. A hirdetőcédulák megírásáért 1758-ban Hosszúperesztegen a plébániabeliektől 5 dénár, az idegenektől ennek duplája

231 1806-ban Körmenden 10 krajcár járt a tanítónak.

232 Zanaton 5 dénárt fizettek

233

. Mindezen előkészületek után került sor a házasságkötésre. 1633-ban Ikerváron, az evan-