Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

REGINA AHAMER: A Salzburgi Szabadtéri Múzeum

18. kép. 1736-ból származó flachgaui ház a Thann-birtokon, amely igazgatási épületként szolgál hajtott kis cséplőgép is működik. Ősszel a kenderfeldolgozás munkafolyamatait ismerhetik meg a látogatók. 3. Az el séf sorban gyermekek számára szervezett rendezvényeket az előző fejezetben már ismertettük. Nagy ünnepet jelent az újonnan elkészült múzeumi objektumok megnyitása. Ezekre az alkalmakra meghívjuk a ház egykori lakóit, az illető falu kulturális egyesületeit, folklór csoportjait, a körzet vezetőit, hogy részt vegyenek és közreműködjenek a háznak pap által celebrált ünnepélyes felszentelésén és az azt követő ünnepségen. A valóság bemutatásának lehetőségei a szabadtéri múzeumokban Ezek az előbbiekben ismertetett rendezvények - a közönség minden tetszése mellett is - igen hamar alapvető kérdéseket vetnek fel a múzeum jellegére vonatkozóan, vagyis azt, hogy hol húzódik a határ a múzeum ésszerű megelevenítése és a „Disneyland" között. A szabadtéri múzeumoknak minden más múzeum-típusnál nagyobb esélyük van arra, hogy a teljes életet különösen a falusi életet - átfogó módon megjelenítsék. A látogatónak módja van arra, hogy ezt megszemlélje, érzékelje. És mégis, minden törekvés ellenére sem sikerül a valóság teljességét visszaadni: hiányzik a szükség, a szegénység, a betegség, az öröm, a rendetlenség, a szagok, az erkölcsi elképzelések, a vallás megjelenítése, amelyek az egykori lakók életét befolyásolták, s amelyek sok más tényezővel együtt a ház- és lakásformák kialakulásánál is szerepet játszottak. A múzeumi házak ma rendben, ünnepélyes szépségben állnak előttünk, „valósághűen" vannak berendezve és azt a látszatot keltik, mintha valóságosak lennének. A múzeumépítőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a látogatók nagy része azért megy szabadtéri múzeumba, hogy a múltról tapasztalatot szerezzen, lássa, „hogy is volt régen valójában". Sokak számára a kiállított múzeumi együttesek és az általuk közölt tartalmak abszolút valóságot jelentenek. Ezért a kultúrtörténészeknek, néprajzosoknak, muzeológusoknak tudatosítaniuk kell, hogy az a valóság, amelyet a múzeumban bemutatnak, a múlt realitásának csak egy szemléletmódját tükrözi, „a valóságról alkotott tudásunk egyféle formáját, de nem magát a valóságot" Ezt újra és újra tudatosítani kellene a látogatókban is. Bár a gyűjtés és a megjelenítés súlypontjai az elmúlt 100 év során, mióta szabadtéri múzeumok léteznek, eltolódtak, az alapgondolat és motiváció azonos maradt: az eltűnőben lévő, gyorsan átalakuló falusi kultúrát legalább kis részeiben megmenteni, megőrizni. E célkitűzés ma is aktuális. Wolfgang ZACHARIAS, müncheni múzeumpedagógus, a fokozódó „muzealizálódás" okai után nyomozva így ír: „A dolgok, a korok és jelentések, a rendszerek és tájékozódások összevissza keveredtek. Az új áttekinthetetlenség (Habermas) a világot megbízhatatlanná teszi, olyanná, amely nélkülözi az. egységesítő értelmet... "'' Hermann LÜBBE megfigyelése szerint a világ fergeteges változásaival szemben egy „progresszív muzealizálódás" a reakció, aminek a „kulturális jártasságok elvesztését" kellene kompenzálnia.

30 Ahogyan a környezet és