Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

REGINA AHAMER: A Salzburgi Szabadtéri Múzeum

11. kép. A depó az ott raktározott objektumokkal Komplett épületrészek áttelepítésével - amint az például a Felsőbajorországi Szabadtéri Múzeumban szokásos -, elsősorban anyagi okok miatt még sosem próbálkoztunk. A múzeumi műhelyek közelében egy nagy raktározóhelyet alakítottunk ki a lebontott objektumoknak. Itt tároljuk szellősen egymásra rakva, nagy tető alatt az épületelemeket mindaddig, amíg felépítésükre sor kerül (11. kép). Néhány éve még minden faelemet Xylamon fakonzerváló szerrel kezeltünk az újraépítés előtt. Mivel ez a szer munka közben, de még évtizedekkel később is magas méregtartalmú gőzöket bocsát ki, ma már tartózkodunk a használatától. Közben azonban bebizonyosodott, hogy az állati kártevők és gombák ellen mégis szükség van valami védelemre, ezért más, a Xylamont pótló szereket kell keresni. Amennyiben az újraépítés során az eredeti épületelemek rossz állapota vagy rekonstrukció miatt szükség van a fa pótlására, akkor ez rendszerint régi fával történik. Ezt színére és felületére tekintettel nagyon gondosan kell kiválasztani, hogy egyezzen a környező épületelemekkel. Némileg más eljárást követtünk egy jelenleg építés alatt álló ház homlokzatának vakolásánál: a bontáskor két igen érdekes, jellegzetes, de igen eltérő minőségű vakolat került elő. A régebbi egy 19. század elejéről származó fehér nemesvakolat, amelyen finom fekete vonalakat húztak freskótechnikával az ajtók, ablakok és a ház sarkai mentén. A 19. század végén faszénhamuval színezett, fröcskölt vakolattal újították fel a házat. Újraépítéskor a régebbi épületrészeknél a freskóvonalakkal díszített korábbi, fehér vakolatot alkalmaztuk, míg a fiatalabbak sötét, szénporos vakolatot kaptak. így a látogató egy homlokzaton két, korban is különböző homlokzatkiképzést láthat egyidejűleg. Az építmény bemutatási korának dokumentálásánál a fentiek mellett még megemlítendő, hogy rekonstrukciók esetén elsősorban a régióban még fennálló, analóg épületekre támaszkodunk. Amennyiben ezeket már nem lakják, egyes épületrészeik áttelepíthetők (például kemen12. kép. Egy idős ácsmester útbaigazítja a múzeumi ácsokat. A házon jól láthatók a bádogtáblácskák cék, erkélyek), vagy más esetben analógia alapján újjáépíthetők. Néha sikerül olyan idős iparosokat fellelni, akik rendelkeznek a megfelelő jártassággal, képesek például kerekes kutat készíteni. Ezeket a ritka alkalmakat a régi kézművestechnikák elsajátítására a múzeumi munkások örömmel használják ki, s így az évek során maguk is megfelelő ügyességre tesznek szert a hagyományos kézművestechnikák terén (12. kép). Az épületek rajzos és fényképes dokumentálásáról az előző fejezetben már szóltunk, e helyütt csak azokról a dokumentációkról teszünk említést, amelyek az újraépítést követően készülnek. A tudományos terület rossz személyi ellátottsága miatt (1989-ig az egyetlen néprajzos a múzeum igazgatója volt, 1989 óta még egy tudományos munkaerő dolgozik a múzeumban, akinek a feladatköre azonban felerészben múzeumpedagógia), az áttelepített épületek tudományos feldolgozására nem lehetett kellő figyelmet szentelni. 1993 végétől kezdve ezt a hiányt úgy próbáljuk felszámolni, hogy fiatal, végzős néprajz szakos hallgatókkal határidős munkaszerződést kötünk egy-egy házmonográfia elkészítésére. Az egyes épületek egy Kurt CONRAD által kidolgozott kartotéklaprendszerben, építészeti szempontból dokumentáltak ugyan, mindmáig hiányoznak azonban az egyéb dokumentációk, mint például iratok, térképek, s