Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

BÍRÓ FRIDERIKA-KÁLDY MÁRlA: "Serkenj fel és állíts alsó iskolákat..." Fejezetek Vas megye falusi iskoláinak történetéből I.

4. kép. Háklár Jenő lakóháza Rábakethelycn. Kranyec György 1910. (A tanulmányban szereplő fotók a Néprajzi Múzeum Fotótárából származnak. ) és Szarvaskend, az istállót Katája javította".

97 A fenntartás terheit hasonlóan osztották meg Dozmaton is. 1756ban a dozmati katolikus iskolamester házáról annyit írnak, hogy „állapota igen rossz, és tűzveszélyes, fenntartják, javítják". Ötven évvel később azt is megtudjuk, hogy „háza fából, fundamentuma fa, szalmával fedve, roskadozó, szűk". A házban egy szoba volt, ami az „iskolás gyerekek befogadására nem elégséges, ezért még egyet kellene hozzá építeni" - írták. Egy konyha, egy kamra és egy istálló is tartozott az épülethez. Az iskolaházat két falu, Dozmat és Torony tartotta fönn. A ház karbantartására mind a két falut arányosan kötelezték. Az egész szobát és a konyha felét a dozmatiaknak, a konyha másik felét és a kamrát a toronyiaknak kellett rendbe tartaniuk. Az istálló és a ház körüli sövénykerítés javítása mind a két falut együtt terhelte.

98 A falusi iskolaházak századokon át kivétel nélkül a tanítómester lakását is szolgálták. A lakóépület legtöbb esetben szobából, konyhából és kamrából állt. Néha istálló, disznóól és pajta is tartozott hozzá. A ház nemcsak a tanító szűkebb vagy esetenként népesebb családját volt hivatva befogadni, a lakószoba a falu néhány tanulni vágyó gyermekének, olykor egy egész gyerekseregnek tanszobája is volt egyben. A lakóház és a hozzá tartozó gazdasági épületek semmiben sem különböztek a falu paraszti épületeitől. Mind építőanyagban, mind alaprajzi elrendezésben, de a tüzelőberendezések tekintetében is - kevés kivétellel - a szóban forgó falu, a térség jellegzetes népi építészeti stílusjegyeit hordozták. Tudjuk jól, hogy nyugati határszélünk fában bővelkedő területein a 18. század végéig a hagyományos építőanyag a fa volt. Vas megye délnyugati vidékein pedig még a 19. század közepén, néhol a század második felében is fából készültek a lakóházak és a gazdasági épületek. A 18. század második felétől részben a földesurak erdőóvó intézkedései, majd Mária Terézia 1767-es általános rendelkezése és az azt követő ismételt földesúri szigorítások, korlátozások nyomán Vas megyében is egyre inkább háttérbe szorult a faépítkezés. Az őrségiek erődhasználati joga azonban már az úrbérrendezés előtt is eltért a megye más részein szokásos jobbágyi erdőhasználattól. Itt ugyanis a jobbágyok nem az urasággal közösen használták az erdőket, hanem általában azokat a telkek szerint felosztva, néha pedig egy-egy kisebb részt közösen birtokoltak.

99 Ennek a helyi szokásjognak a következtében építették az őrségiek közül sokan fából lakó- és gazdasági épületeiket még a 19. század második felében is. A Batthyány uradalomhoz tartozó többi, főként a Vend vidéki területek dombos tájain és a rábavölgyi sík részeken már jobban érvényesültek a földesúri korlátozások. Jóllehet a faépítkezés itt is sokáig meghatározta a táj paraszti építkezését, a 18. század végétől egyre inkább szaporodott a földfalú épületek száma. A megye délkeleti csücskében fekvő falvak hagyományos faépítkezését azonban a földesúri tiltások sem tudták minden esetben visszaszorítani. A Vasvár-Sárvár között elnyúló hatalmas Farkaserdő mellé települt falvak