Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

LIMBACHER GÁBOR: Palócföldi kis-kápolna, tárgyai tükrében

saját készítésű ruha feladása tehát annak szakralitásba vonását jelenthette az adakozó számára, mintegy a felajánlás Szűz Mária általi elfogadását, amely könnyekig való meghatottságot képes kiváltani. Egy másik alkalommal nagyböjt idején a „káponka" előtt beszélgetve a szobor gyászos öltözetéről a következőket fejezte ki: „Nagy fájdalma van most a Szűzanyának meg a Jézuskának. Nagy fájdalmaik vannak" - mondta a gondozónő teljes átéléssel, megrendüléssel. Jellemzően, hogy számukra mintegy újra elevenedik a stációs út, a nagyheti történések sora. Ezáltal a Mária-szobor nagyböjti ruhái a sajátos paraszti időszemlélet - ünnepi létben való történelmi azonosulás

19 - helyi továbbéléséhez járultak hozzá. Falubeli adatközlőinknél azt is tapasztaltuk, hogy többük tudatában erősebben él a szoborruhák fogadalmi jellege, mint ahogy azt a tételes számbavétel során megfigyelhettük. Egyikük /15/ például általánosabb szokásként tudni vélte, hogy van olyan anya, akinek meghal a kislánya, ugye vagy fia vagy valaki ollan, oszt pénzt ad. Pénzt ad ugye, hogy erre vegye, Tera III ezt vegye, meg amit tudsz, azt vegye rája. Most is van új ruhája a Szűzanyának. " Végül a szoborruháik tárolásáról szólunk. Az alapító „Veron néne" külön „katulyá"-ban, kis ládikóban tartotta a ruhákat a tisztaszobában. Az 1940-es évekbeli combnyaktörését követően, amikortól a jelenlegi gondozónő az öltöztetést végképp átvette, levitte a ruhákat az apósáéknál lévő lakásába, s a sublótja alsó fiókjába tette. A kilencvenes évek elejéig, amíg fért, itt tárolta azokat, más típusú textilek társaságában (11. kép). A szoborruhák használaton kívüli abroszok, törülközők és ágyneműk mellett - a temetésére előkészített fekete ruha-csomagjával és a kórházi kezelése esetére összecsomagolt, törülközőbe hajtott kellékekkel voltak egy fiókban. A „Máriácska öltözői"-nek további gyarapodása következtében azok az állószekrénybe, a „magos kasznyi" alsó fiókjába és papírdobozban a polcára kerültek, ahol jobban elférnek, és ahonnan könnyebb őket elővenni is. A Mária-szobor egyéb kellékei A bő ujjú öltözetek megkötéséhez az alapító „Veron néne" idejében is szalagokat használtak, csak a kézelős klottruha esetében nem volt erre szükség. Hagyományosan a fehér ruhákhoz kék szalagot kötöttek, a kék és rózsaszínhez fehéret, illetve utóbbihoz rózsaszínűt is. A 14. számú sötétkék bársonyruhához vele egyszínű selyemszalagot, újabban ezüst színűt szokás kötni, a 18-as aranyfeketéhez „búzakék" (középkék) selyemszalagot, utóbb pedig aranyszínűt adnak. A legújabb, pünkösdi piros ruhához fehér szalagot vásároltak. A szalagok helye a ruhák mellett, külön nejlonszatyrocskában van, régebben „külön kis katulyában", papírdobozban tárolták. A Mária-szobor foglalata és a kápolnaablak közötti, mintegy 25 centiméter széles „padkára" az emlékezet szerint mindig tettek terítőt. Ha az öltözettel együtt terítőt is adományoztak, már az anyag hosszát ennek megfelelően vásárolták. Az 1. jelű, 1931-ben készült böjti ruhához is még megvan a sárga mintás, csipkével szegélyezett, fekete klott „terítőcske". Az adományozási gyakorlatban nem általános, hogy az öltözettel együtt terítőt is adnak, e tárgytípus a „káponka" kisebb jelentőségű tartozéka. Viszont a „trón" előtti területet minden esetben a szoboröltözet színének megfelelő terítővel takarták be, így jó néhány esetben a gondozóasszonyra maradt a terítők elkészítése. Ezek az ő nem látványos, csöndes felajánlásai. „Hát én fölajánlottam, hogy adjon a Szűzanya erőt, egészséget. Varrtam neki többet, több terítőt. "Ill A hamar piszkolódó fehér terítők közül többet azért varrt, hogy „hagy legyen több a Máriácskának". A gondozóasszony a használatra alkalmatlanná vált térítőket sparheltjében elégette. A meglévők közül összesen hét terítőt számoltunk az ő kezemunkájaként. A 19. ruha adományozásával együtt, a felajánlásban részt vevő fiatalaszszony varrt kék terítőcskét. A legtöbb öltözetet adományozó Pénzes Jánosné az egyikkel együtt ajándékozott terítőt is. A ruhaadományozó testvér 111 és unokahúg /19/ az öltözetekkel együtt térítőket is adott (lila, kék), utóbbi /19/ másik ruha varrása során is készített terítőt (egy piros, két kék), valamint régebbi kifakult, elpiszkolódott térítőket is pótolt. A gondozóasszony másik testvére 191 keresztszemes hímzésű „lepedőcskét" készített „olyan cifra koszorúval". Ez a hímzés azonban a kápolnaablak aljavonalában lévő „padkán" nem mutatott, ezért veje 1989-ben készített egy kiemelhető, mintegy 8 cm-es „dobogócská"-t fenyőfa deszkából. „Hát így jobban lehet látni. Jobban mutat a terítő ha fönn van a dobogó. " A „Máriácska" fejrevaló viseletei hagyományosan körönéiből, koszorúból ésfátyo!bó\ álltak. A korona valószínűleg keménypapírból készült, kezdettől fogva a szoborhoz tartozik, és a Magyar Szent Korona viszonylag kezdetleges utánzata. A hetvenes évek közepéig az alsó abroncsrész zöld, a felső pántok pirosak, míg a köztes rész és a csúcson lévő kereszt arany színű volt. Az „elfenődött" színek miatt aztán a gondozóasszony az egészet aranyszínre festette át, Pesten dolgozott férje hozta hozzá a festéket. Az emlékezettel beérhető időtől a II. világháborúig mindig volt koszorú a „Máriácska" fején, koronájára téve. A gondozóasszony kislány korában nagyanyja, az alapító „Veron néne" vett koszorút, majd az 1. ruhát is felajánló „Martin Veron néne" ajándékozott egyet, beteg lánya gyógyulásáért, a húszas évek második felében IM. Ezután a harmincas évek közepe táján a 3. öltözetet ajándékozó Tótpál Józsefné vett koszorút fiatalasszonyként, „mer láttam, hogy olyan csúnya a koszorú (...) [és] én szerettem a Jóistennek szolgálni". 151 Ezek „rendes menyasszonyi koszorú"-k voltak „rezgő"-vel, benne rózsaszín bimbók, gyöngyvirág és nefelejcs művirágok. A II. világháború végén a Szandára is bejövő szovjet katonák aszonták, hogy az nem divat a koszorú a Máriácskán. Az. oroszok a koszorút eldobták, hogy nem való a Máriácskára koszorú. Mamka nyet aszonták, le, le, le vele." I\l Egy másik változat szerint „gyüttek erre többen is, oszt megálltak a Máriácska előtt, azt mondják, hogy