Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

LIMBACHER GÁBOR: Palócföldi kis-kápolna, tárgyai tükrében

anyag visszahajtásainak - „forhamentlik" - megoldása, a szoknya föladást könnyítő kivágása és bőségének a derékban történő eldolgozása alapján egybehangzó jellegzetességet mutatnak. A szandai „Máriácska" öltözete ismereteink szerint sosem volt jellegzetes paraszti viselet. Mégis a korai öltözetek delin, nap- és mosóselyem anyagai, olykor kézelős szabásuk, a „forhamentlik" kialakítása és a szoknyabőség kézzel történő ráncbaszedése az egykorú helyi női viseletekre emlékeztetnek. Ugyanígy a feladást könnyítő ruhakivágások régebbi hasítékos megoldása is egyezett a parasztszoknyákéval. A szoborra való föladásuk, a női öltözködéssel azonos módon, felülről történt, szemben az újabb, hátul végig nyitott szoknyák elölről végzett behelyezésével. Döntő változás a II. világháborút követően történt, amikor az addigi női viseleti jellemzők helyett egyrészt egy függetlenedő esztétikai irányultság, díszítő jelleg figyelhető meg mind több csipke, flitter és sujtás megjelenéseként, valamint olykor a ruhaanyag mind fényesebb és mind rangosabb kiválasztásában, így még a szobor nagyböjti viselete is az egyszerű, fekete klott helyett idővel nehéz bársonnyá, majd aranyszőttes csillogó hatású műszálas anyaggá változott. Másrészt a változás során a praktikus szempontok kaptak teret. A ruhák már szinte teljesen gépi varrásúakká válnak, színárnyalatuk kiválasztásában pedig lehetőleg a nem fakuló, tartós darabokat részesítik előnyben, még úgy is, hogy a gyász fekete színe helyett sötétkéket alkalmaznak nagyböjt idején. Ezen felül a blúzoknál a korábbi kézelős szabást teljesen kiszorította a könnyebben föladható bő ujjú változat. Ugyanígy a hagyományos női szoknyaszabás helyett az egyszerűbb öltöztetést eredményező, hátul végig nyitott lepelforma alakult ki. A szoknyabőség kezelésében a helyi viselet változási iránya - a parasztviselet elhagyása - is kifejezésre jut. A „Máriácska" számára az 1950-es évektől a parasztszoknyák ráncbaszedett kialakítása helyett nemes módra,'

4 hajtásokban levarrott szoknyája öltözeteket készítenek. A ruhaadományozás időbeli gyakorisága sajátos képet mutat. Az 1930-40-es években készített öltözeteket ( 11 db), az 1950-60-as esztendőkben összesen csupán két felajánlás követte, majd az 1970-80-as években a ruhaajándékozás ismét kiegyensúlyozottá vált (11 db). E gyakoriság a kilencvenes évek elséí három évében tovább fokozódott. Ez a folyamat egybeesik a népi vallásosság külső feltételrendszerének alakulásával. A paraszti misztika 1947-ben kezdődött hasznosi fellángolására a szandaiak tömeges lelkesedéssel reagáltak, amit azonban egy körjegyzői levél tanúsága szerint - hatósági nyomással törtek le.

15 Az 1940-es évek végén hatalomra került politikai irányvonal vallásellenessége az 1970-es évekre kezd érezhetően enyhülni, és a nyolcvanas évek végi politikai rendszerváltozással szűnt meg végképp. Ez időszakban válik egyre nyilvánvalóbbá a politikai rendszer legitimációs válsága, és erősödik az igény a hiteles rendező elvek, a szilárd értékek iránt.

16 Másik összetevőként a magángazdálkodás ötvenes évekbeli ellehetetlenülése és azt követő kollektivizálása említhető, amelyben a háztáji gazdálkodás a saját művelés éledezését jelentette.

17 Itt is a későbbi rendszerváltás jelentett rehabilitálást. A ruhatár gyarapodásával a színek alakulása mutatja a helyiek liturgikus szemléletét, ahogy a húsvéti fehér dominanciája mellett napjainkra kiteljesedett a főbb ünnepkörök - egyébként egyházi szokás szerinti - színvilága. A nagyböjti fekete, a húsvéti fehér, az úrnapi rózsaszín, piros, a nyári-őszi Mária-ünnepek kékje, rózsaszínje mellé új fejleményként az adventi lila is társult, bővítvén a Mária-szobor öltöztetésével kapcsolatos szokáskört is. A ruhaadományozókra vonatkozó adatok, társadalmi heterogenitásukat mutatja. Az ajándékozók között gazdasági helyzetük szerint a szegénysorunktól a módos gazdarétegbeliekig, vallásosságuk szerint az átlagnál kevésbé gyakorlótól a kiemelkedően vallásosakig, a lakóhelyi és származásbeli közelség szerint a rokonoktól a más etnikumúnkig, illetve a szomszédságbeliektól a távollakókig, sőt városba települtekig, életkor szerint pedig a leánytól az öregasszonyig a jelentősebb fokozatokat megtaláljuk. A nemek közti különbség viszont igen erőteljes, egyetlen idős férfi mellett mindegyikük nő. A ruhaadományozás motivációinál látható, hogy az a népi vallásosságra jellemző módon tállép a szűken vett vallásosság határain. A Mária-kultusz megnyilvánulásával együtt megfigyelhető az emberi élet nagy fordulóinak, különösen a születésnek és a halálnak motiváló ereje. Ezek mellett érvényesül a „Mária betegek gyógyítója"

18 szerepkör, amikor a betegség és az egészség szempontjai merülnek fel. Az, hogy többen visszatérően ajándékoztak ruhát „Máriácská"-nak. azt valószínűsíti, hogy esetünkben a fogadalmi szokásgyakorlat „működött", és az öltözetek mintegy a szakrális kommunikációjuk tárgyi vetületeként értelmezhetők. Végül a táblázatbeli adatsor felhívja a figyelmet a rokonság - most nem annyira az alapítókhoz, mint inkább a jelenlegi gondozó-unokához kapcsolódóan -, sajátos szerepvállalására. A gondozó testvére és unokahúga a közelmúltban egyaránt ajándékozott öltözetet „Máriácská"-nak, és még újabb öltözet adományozási terve is megfogalmazódott, ezen esetekben fogadalmi vonatkozás nélkül. Az unokahúg utóbb aktív szerepet vállal a ruhák megvarrásában is. A ruhatár nyolcvanas évekbeli jelentős gyarapodása a rokonság körében is aktivitást váltott ki. A Mária-tisztelet általános inspirációja mellett, fogadalmi vonatkozású élethelyzet nélkül, a rokonsági összetartozás kifejezése is jelentős szerepet játszhatott e ruhák létrejöttében, miként a rokonság köréből jelenleg már a harmadik „terítőcske" készül a „káponká"-ba. A ruhafelajánlások iménti kulturális jelentéseit tovább árnyalja és konkretizálja, ha - egészen röviden is - az öltözeteknek a helyiek tudatában való megjelenési módjára, hatására figyelünk. Az egyik idős asszony által /8/ felajánlott öltözet szoborra adásakor jegyezte meg a gondozónő: .....majd fog siratnyi, ha meglátja a ruhát. Itt mindent azt adok rá most, amit őajándékozott. (...) Majd fog sírni, ha meglátja, hogy ezt a ruhát adtam rá. " /1/ A