Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

SABJÁN TIBOR: Takaréktűzhelyek bontási tapasztalatai

13. kép. Takaréktűzhely alaprajza a főzőlapok eltávolításával (Rábcakapi): 1. tűztér, 2. rostély, 3. keret, 4. téglafal, 5. tüzelőajtó, 6. hamuzó, 7. sütő, 8. kürtő, 9. a tüzelőpadka maradványa, 10. a padkába vágott füstjárat őcsényi példa csak egy a lehetőségek közül: a sütő a kemencén, a főzőrész a kemence mellett helyezkedett el. Más jellegű a szobában vagy a konyhában álló takaréktűzhely kéménnyel való kapcsolata. Hagyományosan a szobai tűzhelyek füstjét falba vájt csatorna vezette magasra, majd egy lyukon keresztül csatlakozott a konyhai szabadkéménybe, esetleg zárt kéménybe. Ha a tűzhely a kéménytől távolabb helyezkedett el, akkor a csatornát ferdén vezették a falban, hogy a becsatlakozás mindenképpen a kémény alá kerüljön. Ilyen megoldásokat láthattunk a derecskéi és a rábcakapi (első szobában álló) takaréktűzhelyek esetében. Ritkábban, de az is előfordult, hogy a tűzhely füstje csatorna nélkül, csak egy falba vésett lyukon keresztül csatlakozott a konyhába. A csökölyi tűzhelynél ezt a megoldást a vékony falszerkezet és a füstöskonyha is indokolta. A hagyományos konyhákban (szabadkéményes és füstöskonyha) a tűzhely füstjét csak a fejmagasságig vezették föl, innen vagy a szabadkéményen át távozott, vagy a füstöskonyha felső légterében szétoszlott, majd az ajtón át szellőzött ki. A füst felvezetése történhetett falba vájt csatornában (Ocsény), falazott kürtőben (Rábcakapi) vagy bádogcsövön keresztül (Ocsény). A füstcsöves bekötések mind a szobai, mind a konyhai tűzhelyeknél az újabb időkben kerültek előtérbe. Külön problémát jelentett a belülfűtős kemencék mellett álló takaréktűzhelyek füstelvezetése, mivel a sütő a szoba közepe táján helyezkedett el.

29 A domaházi tűzhely esetében a füstöt egy bádogcsövön keresztül vezették fel a padláson épített szikrafogóba. Ha a szoba mellett szabadkémény volt, akkor a füstöt a kemence kürtőjébe vezették vagy a tűzhely mögötti falazott padkában vitték végig, esetleg egy hosszú, derékszögben megtört bádogcsövön át kötötték a kéménybe. A takaréktűzhely formáját szerkezeti sajátosságai határozták meg. Az egyszerűbb változatokat leszámítva a tűzhely két fő részből állt: a 70-80 cm magas főzőrészből és az e fölé emelkedő sütőből. A főzőrésznek nagyon gyakran befelé ugró lábazata volt, hogy főzéskor kényelmesen a tűzhely mellé lehessen állni. A legtöbb tűzhely aljában egy nagyobb üreget alakítottak ki a fa tárolására, illetve szárítására. Ezt a megoldást a tűzhelyek szerkezete is kínálta, hiszen az alsó részben a hamuzóüregen kívül semmilyen szerkezeti elem nincs. Ebből adódóan néha a takaréktűzhelyeket lábakra építették. Az ilyen tűzhelynek a hőleadása is jobb volt, ugyanakkor készítéséhez kevesebb építőanyag kellett. A sütők felső szélét nagyon gyakran egy keskeny kiállású párkánnyal keretezték. A takaréktűzhely egyik legfontosabb eleme az öntöttvas főzőlap volt, amely rendesen egy keretből, egy vagy