Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)
SABJÁN TIBOR: Takaréktűzhelyek bontási tapasztalatai
14. kép. Belülfűtó's kemence mellé épített takaréktűzhely (Domaháza), KECSKÉS Péter felvétele két tűzhelylapból és a tűzhelylapokon lévő lyukakba illeszthető' karikákból állt. Az „U" alakú keret sarkait legömbölyítették, vastagságát a két végénél és a sarkokon pedig megnövelték. A keret két végét egy erősebb laposvassal fogták össze. A vasgyárak, az öntödék és a kereskedők a keretek nagyságát a colban megadott belmérettel jellemezték (1 col = 2,634 cm). A legkeskenyebb keret 12 col széles volt, ezt a 15 colos, a 18 colos, a 21 colos, a 24 colos, majd a 27 colos méret követte. A hosszúság 15 colnál kezdődött, majd ugyanúgy, mint a szélességi méretek esetében 3 colos ugrásokkal emelkedett egészen a 33 colos hosszúságig. 30 Tapasztalataink szerint leggyakrabban a 21 col széles (kb. 53 m és 21-27 col hosszú (kb. 53-69 cm) kereteket vásárolták. A keretekbe helyezhető tűzhelylapok szélessége általában 12 col volt, de gyártottak 9, illetve 15 col széles lapokat is. Hosszúságuk a keretek szélességéhez igazodott: a 12 colos mérettől 3 colos ugrásokkal tartott a 27-30 colos határig. A legtöbb tűzhelylap egylyukas volt, de gyártottak kétlyukas példányokat is. A tűzhelykarikák vagy betétkarikák három részből álltak: két egymásba illeszthető körgyűrűből és a közepükbe helyezhető, kiemelőfüllel ellátott homorú korongból. A tűzhelykarikákat 16, 19.5, 20, 20,5 és 21 cm átmérőjű lyukakhoz gyártották. A tüzelőajtó általában a takaréktűzhely keskenyebb végén helyezkedett el, de a helyszűke miatt előfordult, hogy a hosszabb oldalra építették be (rábcakapi példa). Az ajtók zöme bádoglemezből készüli, de előfordultak öntöttvas példányok is. A lemezajtóknak „L" keresztmetszetű tokja volt, melyet hajlítható bádogfülekkel rögzítettek a falazott részekhez. A nyílószárny szélét körben két cm széles bádogszegéllyel erősítették meg. Közepén a levegőellátás szabályozását elősegítő nyílás, illetve nyílások voltak. A szabályozás egy csúsztatható lemezecske mozgatásával történt. Általában az ajtó közepére szegecselték azt a mozgatható kart, melynek segítségével nyitották, zárták az ajtót. A kar túlnyúlt az ajtó szélén, végére porcelángombot, ritkábban fa- vagy rézgombot szegecseltek. Záráskor a kart a tokon lévő kis fülbe kellett beakasztani. Míg a lemezajtókat a vidéki lakatosok és a nagy gyárak egyaránt készítették, addig a drágább öntöttvas ajtókat kizárólag az öntödékben állították elő. A gyári tüzelőajtók méreteit colban adták meg. A forgalmazott típusok % V 6 , %, 7«, % és 7,„ colosak voltak. Általában a tüzelőajtók alatt helyezkedtek el a hamuzóajtók. Gyakran előfordult azonban, hogy az ajtó helyett csak egy nyílást hagytak a tűzhely falában, melyet sárból vagy téglából alakított dugóval zártak le. Ritkán ugyan, de az is előfordult, hogy a tűzhelyajtó és a hamuzóajtó nem ugyanazon az oldalon volt (rábcakapi példa). A hamuzóajtókat szintén lemezből vagy öntöttvasból készítették, akárcsak a tüzelőajtókat. Méretük kisebb volt ugyan,
