Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

H. CSUKÁS GYÖRGYI: A nyírádi lakóház a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

haláláig, idős lánytestvérük viselte gondjukat. A gazdálkodás mellett egyikük suszterséggel próbálkozott, mások a bányában helyezkedtek el. Halálukig próbálták folytatni őseik életmódját, méhészkedtek, állatokat tartottak, ragaszkodtak minden régi tárgyukhoz, felemlegették a régi szép időket, amikor még az istállóban és a pajtában a szénán aludtak. Igazában nem tudták helyüket megtalálni, életmódjuk anakronisztikussá vált a 30as évektől bányászfaluvá fejlődő Nyirádon. Talán épp e körülmények könnyítik meg a néprajzos dolgát, hogy a régi életmódot a múzeumban feleleveníthesse. A lakóház átalakításaira vonatkozó adatok Végül összegezzük azokat az információkat, amelyeket a levéltári kutatások, szóbeli gyűjtések nyomán a közös udvar építményeire, azok átalakítására vonatkozóan megtudtunk, hogy ezeket a bontási megfigyelésekkel szembesítsük. A közös udvar első lakóháza 1754-ben épült. Az ezt megelőzően itt állt ház még feltehetően a család betelepülésének korából származó fa-, esetleg földfalú épület volt. Az új ház építése valószínűleg összefüggött a szomszédos telken ugyanebben az évben felépült plébániaház építésével. A feliratos tölgyfa mestergerenda nem a megszokott helyén, a szobában, hanem a konyhában volt. Legelfogadhatóbb magyarázat szokatlan helyére az lehet, hogy a feliratos mestergerenda a szobai födém cseréjekor került át a konyhába. Míg a konyha födémé bárdolt tölgyfagerendákból és pallókból készült, addig a szoba ugyancsak keresztmestergerendás födémé már gyalult fenyőfából, ami a födém megújítására utal. Hogy a szobai födém megújítására, a mestergerenda áthelyezésére mikor került sor, nem tudjuk. A mestergerendát vastagon beborító kátrányréteg tanúsága szerint a födémcsere már a múlt században megtörtént. A mestergerenda egy másik épületből való származtatásának és másodlagos felhasználásának ellene mondanak a levéltári adatok - amelyek ezen a telken jelzik az épületet -, s a mestergerendának a ház szélességének megfelelő, csonkítatlan mérete. Az a tény, hogy a második lakóház - amely a dikajegyzékekben az 1790-es évektől tűnik fel - az istálló végfalához épült hozzá, arra mutat, hogy az 1. lakóház 1790-ben már mai kiterjedésében fennállt. A második lakóház elbontásakor a két ház közös végfalában egy elfalazott nyílást fedeztek fel a ház lakói. Ezt úgy értelmezték, hogy a második lakóház felépülése előtt az istálló folytatásában pajta volt, s az istálló és pajta közti takarmánybedobó nyílás volt ez az elfalazott nyílás. Ha a feltételezés helyes, úgy a második lakóház felépülésekor a pajta meglévő falait bizonyára felhasználták az új lakóház kialakításakor. A falubeli analógiák (például a szemben lévő Dózsa Gy. u. 60-64. sz. felmért házak esetében is)

41 azonban sokkal valószínűbbé teszik azt a magyarázatot, hogy az elfalazott nyílás a két ház tornácait összekötő átjáró nyílás volt. Ez esetben a gádor eredetileg az istálló előtt is folytatódott. A gádorból megközelíthető istállók, ha nem is gyakran, de előfordultak területünkön.

42 A gádorokat összekötő nyílás igen valószínű, hisz a 19. század közepéig a két házat közeli rokonok lakták, sőt a két ház hosszabb ideig közös háztartásként funkcionált két testvér kezén. A lakók elmondása alapján a második lakóház kamra6. kép. A közös udvar két lakóházának rekonstrukciós rajza S3