Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

H. CSUKÁS GYÖRGYI: A nyírádi lakóház a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

Noha 1858-ban a közös udvarok már több, mint fél évszázados múltra tekinthettek vissza, bennük még mindig domináltak az azonos nevű, egymással rokon családok. Egyre gyakrabban cserélődtek azonban a tulajdonosok, illetve az egymást követő generációk között halványult a rokonság tudata. 1858-ban a 87 közös udvarból 41-ben éltek azonos családnevűek, mégpedig 4 négyes-, 7 hármas- és 30 kettes-udvaron. 1 négyes- és 4 hármasudvaron az azonos családnevűek mellett egy-egy idegen nevű is akadt, - ami ugyancsak nem zárja ki a rokoni kapcsolatokat, amennyiben a vő költözött apósa házához. 39 közös udvar lakóinál a név alapján már nem mutatható ki családi kapcsolat. Ezek közül 2 hármas-udvar volt, a többi kettes. A közös udvarok különféle változatait néprajzi, településtörténeti, helytörténeti irodalmunk sok helyen regisztrálta, gyakran azonban anélkül, hogy azok kialakulásának okát, körülményeit, korát, elterjedésének mértékét, a demográfiai mutatókkal, a gazdálkodásmóddal, a falu társadalmi-vagyoni rétegeivel való összefüggését behatóan vizsgálta volna. Számos értékes tanulmány elemzi egy-egy táj, esetleg csak egy-egy település közös udvarait. Kialakulásukra, a bennük zajló életre azokból a falvakból rendelkezünk a legrészletesebb leírásokkal, ahol az a lakók emlékezetével még elérhető volt.

18 GUNDA Bélának a közös udvarokkal, s azok jellegzetes "hosszúházával" foglalkozó tanulmányában széles területi perspektívában, hazai és külföldi analógiákat felsorakoztatva vizsgálta a közös udvarok kérdését, s felhívta a figyelmet a családi, társadalmi szervezetnek az építkezésre gyakorolt befolyására.

19 Legbehatóbban a palóc közös udvarokat ismerjük, amelyek kialakulását a nagycsaládi rend felbomlásával hozta összefüggésbe a kutatás. Minthogy a közös udvarok többségénél országszerte kimutatható volt, hogy azokban keletkezésükkor, sőt azt követően hosszabb-rövidebb ideig rokon családok éltek, a kérdést elsősorban a családi, rokoni szervezet oldaláról közelítették meg a kérdéssel foglalkozók. A településrendszer - így a közös udvarok kérdése is - kapcsolódik az ökológiai feltételekhez, a birtokviszonyokhoz, a gazdálkodásmódhoz, a házassági, örökösödési szokásokhoz, és szorosan összefügg a demográfiai viszonyok alakulásával. Más adottságok határozták meg a közös udvarok létrejöttét kisnemesi falvakban - ahol létrejöttükre a végrendeletek, osztálylevelek, örökvallások, szerződések gazdag forrásanyagot nyújtanak,

20 mint jobbágyfalvakban, ahol a földesúri szabályozásnak is nem kevés szerepe lehetett.

21 Az utóbbi évtizedekben fellendülő demográfiai, család- és háztartás-rekonstruciós vizsgálatok olyan forrásanyaghoz juttatták a néprajztudományt, amely a településmód, lakásviszonyok egyik rendkívül fontos tényezőjére ad különböző időmetszetekben országos, sőt nemzetközi összehasonlításra is alkalmas adatsorokat.

22 A háztartások létszámának, szerkezetének változásaiból joggal következtethetünk a településmód, építkezés, vagy a lakáshasználat változásaira is. A 18. század végén, 19. század elején országosan bekövetkező relatív túlnépesedésre az ország eltérő adottságú tájain a népesség más-más módon reagált (elvándorlás, nagycsaládi gazdálkodás, születéskorlátozás stb.).

23 A közösségnek a változó körülmények hatására módosuló elvárásai, ideális családmodellje a továbbiakban már erősen befolyásolták a következő generációk együttélési módját, családszerkezetét.

24 A parasztcsalád alapvető célja a család ellátását biztosító paraszti üzem fenntartása, az ahhoz szükséges munkaerő biztosítása volt. Mind a birtok túlzott elaprózódásától való félelem, mind a birtokszerzés lehetősége (s ennek nyomán a nagyobb munkaerőszükséglet) előidézhették más tényezőkkel együtthatva a bonyolultabb családszerkezet létrejöttét. Az új generációk családstruktúrájának alakulásánál szerepet játszottak a házassági szokások - elsősorban a fiatal házasok lakhely-választásának rendje, a gazdaság átadásának, a javak öröklésének szokásjogon alapuló hagyományai is.

25 Mindezek az építkezésmódra, lakáshasználatra is hatást gyakorló tényezők a körülmények változásának hatására maguk is változtak. A közös udvarok kialakulását, annak formai megoldásait fenti tényezőkön túl a telkek adott méretei, formája, meglévő beépítettsége is meghatározták. Kisnemesi osztozások esetén szabálytalanabb udvarok jöttek létre, mint a jobbágytelkeknél, ahol a földesúri regulációnak is nem kis szerepe lehetett.

26 Néhol egy falun belül válik el máig láthatóan a kisnemesi, jobbágy és zsellérnépesség településmódja.

27 A kialakuló közös udvarok mikrovizsgálata bizonyítja, hogy ezek sem jelentettek hosszú ideig változatlanul fennálló kereteket a bennük élő családoknak. Az egyes lakóházak mérete, alaprajza örökléssel, adás-vétellel, a szomszédos ingatlan megvásárlásával, átalakításával szüntelenül változott.

28 Különösen kisnemesi közös udvaroknál gyakori az örökölt, apró részingatlanok állandó csereberéje, az épületek, épületrészek átminősítése. Ugyanilyen változékony volt a házat lakó család struktúrája is, a család életének ciklusaihoz, szokásos és váratlan eseményeihez alkalmazkodva - amint azt házunk lakóinak sorsa is példázza. A közös udvar rokon lakói közé mind gyakrabban kerültek idegenek, különösen azután, hogy a közös udvarokat létrehozó körülmények megváltoztak. Ettől kezdve gyakori volt az újabb és újabb lakók társadalmi szintjének süllyedése.

29 Nyirádon a recens gyűjtések már csak a közös udvarok széthullását, megszűnését regisztrálhatták. A különböző összeírások és a kataszteri térkép, birtokkönyv adatainak elemzésével viszont elég pontosan követhető volt kialakulásuk. Noha épp a közös udvarok kialakulásának évtizedéből nem rendelkezünk a lélekösszeírásokhoz hasonló, a családi kapcsolatokat, együttélési formákat is felfedő adatsorokkal, az a tendencia, ami a 18. századi lélekösszeírásokból kirajzolódik, valószínűleg az 1770-es, 80-as években tovább folytatódott. A 18. század közepén még rendkívül ritka a többgenerációs, összetett család Nyirádon, s az ilyen családok létszáma sem haladja meg a nukleáris családokét. A népességszám gyors növekedésével azonban nem tudott arányosan növekedni a falu, nem került sor újabb és újabb telekosztásokra, zsellérsorok nyitására. A fiatal generációk nem tudtak új házba költözve önálló háztartást alakítani, ezért a családos fiúk - sőt néha leányok is - hoszszabb-rövidebb ideig szüleikkel éltek közös fedél alatt. Önállóvá válásuk, vagyis a nukleáris kiscsalád kialakulása - többnyire a szülők elhalása révén következett be, a folyamat azonban nemsokára megismétlődött, amikor már mint szülők éltek együtt házas fiukkal, esetleg fiaikkal. Mindez azonban a 18. század utolsó harmadában felerősödő jelenség volt, amelynek korábban Nyirádon nem volt hagyománya. Sőt, éppen az volt jellemző, hogy a zsellérek idegen háznál lettek lakók. Ez a mindössze néhány évtizede fennálló szükséghelyzet nyert egy időre megoldást a közös udvaron való újabb és újabb lakóhá-