Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

SZILÁGYI MIKLÓS: 100 év építkezési gyakorlatának változásai egy kisújszállási gazda emlékezetében

legelőször lerakták a kemencealapot vályogbúi, arra rájött egy sor sár, akkor rájött a fenék: vígire állított téglával kereken körülrakták. A kemencefeneket mikor lerakták, megsúrolták simára egy másik, ugyanolyan durva téglával, mer' ezeknek a tégláknak a felülete nem vót sima, sarkok vótak rajta, oszt egy kicsit levitt belőlle a súrolás. Erre a vígire állított téglára osztán. . . Még kihagytam egyet! Egy rámát csináltak legelébb lécekbűi: egy olyan kört, amilyen kemencét akartak, olyan kört csináltak. Akkor: vótak ezelőtt olyan hasított, nemtudom-miféle fák, lehetett - mondjuk - egy ujjnyi vastag, vagy vastagabb, a fakereskedísbe árulták, avval körülkerítettík. Meg vótak olyan. . . abbúl csinálták az oláhok a dézsaabroncsot!. . . Mikor idepakoltunk ehhe' a házho', a felesígem örökölt az apjátul egy dézsát, oszt még az az abroncs vót rajta, az a faabroncs, úgy eltartott. . . Úgyhogy: a kemencét ilyennel, legalább hárommal, körülkerítettík, kúpszerűre ment össze, a teteje keskenyebb vót, az alja szílesebb. Szóval ezeket a léceket mondjuk 5-6 centi távolságra, elíg sűrűn, leállongatták, aután jött rá a sár, ilyen nígy ujjnyi vastagon, ilyesformán. Azt oszt összenyomkodták takarosan, mer' kézzel csinálták mindig, nem kellett nekik majteros kanál, vagy mi, hozzá. Sorba ment, körül, körül, míg fel nem írt a tetejiig. A léc oszt megtartotta. Még aután belől is besimították tejjesen, nem vót kinn léc sehun. Mikor e' kíszen vót, két három szál vasat tettek a tetejire, és ócska cserepeket kerestek, osztán avval leborították, arra jött a sár megint. Arra osztán prémjit is csináltak körül, sárbúi azt is. Még vót olyan cifrázó is, ki vót vágva deszkábúl, azt körülhúzták, megvizeztík, oszt szípen körös-körül. . . Na, ez idáig megvót, akkor elkezdtík fűteni. Olyan is vót, hogy összerogyott! Mer' a léc kiígett, közel vót a tűzhö', éshát nagy tüzet csináltak. Tudni kellett, hogy körül-belől mekkora tüzet adhat neki, míg nem szárad egy kicsit. Elébb szinte nyersül az a sár. . . Ippen énnállam törtínt meg, hogy összerogyott, mikor kiígett belőlle a léc! Annyira feltüzesedett utójjára mán. Mer' azír csak addig kellett tüzelni, míg a léc ki nem ígett. Ha megállta a helyit, akkor újra belől azokat a ríseket besimították. Akkor megin tüzeltek, míg tiszta száraz nem lett az egísz kemence. Olyan vót a fal a szobába, hogy folyt a víz mindenütt lefele, a páralerakódástúl. Na, én mán - mondom - cserépbűi csináltam inkább. Ennek nem kellett ráma! Áztat hígabb sárral csináltuk, és mint ahogy most a majterral dolgoznak, ugyanúgy raktuk körül, körül. Ez megállta a helyit mindig, nem borult össze, a' tartotta egymást. Ilyet oszt ötöt csináltam. Itt vót egy öreg ház, ebbe csináltam két kemencét, aután a tanyán is egyet. . . Meg amoda, amikor ott laktunk, mán evvel a felesígemmel, ott is csináltam kettőt. Mer' mikor elvettem ezt a felesígemet [1954-ben], ennek nem vót kemencéje, de tűzrevaló se vót: nem lehetett szenet kapni, meg fát kapni. Aki szénír ment, elment a TÜZÉP-re még hajnalba 4 órakor, hogy sort fogjík, hogy jussík neki. Én is vótam mán aután, mer' csak odafejlődött a dolog, hogy csak kályha kellett, a kemencét kitettük. Akkor mentem be a TSZ-be, osztán szalmát meg töreket kaptunk. Meg tengeriszárral, evvel-mivel csak jobban eltüzelgettünk a kemencébe, muszáj vót csinálni. Meghat pízünk se vót szénre. Az oszt úgy ment, hogy a cserepet elvágtuk, vótak olyan nem-jói kiígett cserepek, nem-nagyon kemínyek, azt nem lehetett tetőre használni, de a kemencének sokkal jobb vót ez a puhább: a tűzre nem repedt úgy. Ötféle vágtuk keresztül a cserepet, ezt raktuk a sárba, sorba, sorba, míg csak fel nem írt egísz a tetejire. Meg táglábúi. . . Mán kísőbb vetettek olyan. . . egy kicsit olyan kifli állású téglákat, olyan görbéket, osztán abbúl rakták a kemencét, fel a tetejiig abbúl vót.

24 Sár közzé rakták, meg kívül-belől betapasztották, nem látszott az meg. Ippen olyan vót, mint amaz, csak nem módláho' csináltuk. Jut eszembe: akkor úgy hittük azt a lécbűi csinált izét, hogy módla. . . E' mán olyan szemmírtíkre ment! Még azt kihattam, hogy legelébb a száját csináltuk meg: a kemenceszáját, a falba. Kirajzoltuk, aután kivágtuk a falat olyan mintára, amilyenre akartuk a kemenceszáját csinálni. Eleinte, míg vályogbúi ípítkeztek, meg kemencét csináltak jobban, ezt mán akkor megcsinálta a mester, mikor a falat rakták: mán ezt belerakták a falba. De vótak ollyan hellyek, ahun például nem számítottak arra, hogy rövidesen kemencét csinálnak, ott e' vót a legelső a kemence-csinálásba. Meg oszt: a fal mellé nem vót odaragasztva tejjesen! Úgy hittak: torka, kemencetorka - egy kis egyenes rísz, ami a falbúi kijött. Olyan másfél-tégla hosszú lehetett ez a torok, ami a kemence szája mellé vót rakva, azután jött oszt a kemence. Ezt lehetőleg téglábúl rakták elől, hátúi, a tetejire meg annak is jött pár szál vas, oszt lefedtík.

25 így nízett ki a kemencecsinálás abba az időbe! Lakásberendezés és lakáshasználat Minállunk. . .engem besoroztak '13-ba katonának, addig mindig szabadkímin vót az apám házánál. Aztánhát: a szabadkímin felit elfoglalta a konyhának! A kemence ahogy kijött, az előtt vót egy. . . tűzhelynek mondjuk mámmá, akkor azt mondtuk: patka. Azon főztek, azon a tűzhelyen, a kemence szája előtt.

26 Mondjuk, ha fazikba főztek, akkor ganéval tüzeltek mellé. Vótak olyan tótfazikak - tótfaziknak hittak azokat, nem-tudom, errűl hozták valahunnan a tótoktúl, arrúl a tájrúlezek fehírek vótak, nem olyan, mint a túri, meg amit itt csinálnak cserép, nem a'fajta vót, e' tűzálló vót. Úgyhogy mosásho' télbe berakták a kemencébe a mosóvizeket az olyan fazikokba. Kívül nem vót máza, csak belől vót mázas, kívül olyan színű vót, mint a fal maj'nem, olyan fehír, de állta oszt a tüzet sokáig. Lehetőleg vásárba vettík ezeket, hozták a tótok nyakló nekül. Én nem tudom oszt, hogy tótok vótak-i, akkor úgy hittük, hogy tótfazik. . . Mer' a cserípedínyeket - a többit: tányírt meg ilyesmit - emerrűl hozták, Mezőtúr felől, a vásárba vót rengeteg belőlle. Meg vót vasláb, amit arra használtak, hogy öntött edínyek vótak - nem ilyen pléedínyek vótak akkor, kaszrojok meg mi - öntött vót a' mind eleinte, osztánhát abba főztek vaslábon, nyílt tűzön!

27 Nem vót konyha'. . . sparhelt, híre se vót! Nyílt tűzön főztünk, oszt csutkával tüzeltünk, morzsolt csutkával, meg csutkaszárral. Tűzrevalóír' nem adtunk pízt sohase. . . Még oszt bent a szobába is vót patka sok helyen! Anynyival kijjebb rakták - olyan 40 centivel - az alapot: patkát hattak. Téli időbe körülültík a kemencét, nekivetettík a hatokat. Minállunk mán nem vót patka, ídesapám levágta, mer' nem győztík meszelni: hatan vótunk gyerekik, oszt ledörzsöltük, kifínyesedett. De nagyon sok helyen vót még abba az időbe. A göröngyösi tanyán még megvót. Mégmeg vót egy kuckó is - aszonták. A' fejjebb állott, ahogy a torok vót, attúl fejjebb úgy 30-40 centivel,