Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

SZILÁGYI MIKLÓS: 100 év építkezési gyakorlatának változásai egy kisújszállási gazda emlékezetében

oszt a közepin lyukas vót - a szappant ott tartották. Oda löktík be a mosdószappant, abba a lyukba. . ,

28 A kemencébe oszt, vótak olyan telek, kéccer is befűtöttünk: este is be kellett fűteni. Különösen ott, ahun nem vót elíg trágya! Mer' avval tüzeltünk, marhatrágyával! Kivetettük olyan nígyszegletes kockákba, kitapostuk, oszt kiforgattuk.

29 Ott szikkadt az udvaron, míg fel nem lehetett állítani: egy-két nap. Akkor felállogattuk élire. Úgy össze tudtuk mink azt állogatni, hogy nem borult el. Úgy vót vagy 4-5 nap, aután meg kisebb kúpokba. . . hány is?. . . tán 15 gané vót egy kúpba. Ma) meg oszt kerek kúpokat csináltunk. Úgyhogy: a gyerekik belemásztak a kúpba, ott búvócskáltak, mer ennyi-forma lyuk mindenütt vót közte, oszt úgy nízett ki, mint a míkas, dehái nagy terűietje vót, benne vót 150 is egy ganékúpba. Az ott vót egísz őszig, míg nem vót szüksíg arra a helyre, akkor osztán berakták kazalba, befedtík vagy szalmával, vagy tengeriszárral, úgy telelt. Onnan tüzeltünk egísz télen. Mégmeg este be kellett azt vinni! Beraktuk a ganét a kemencébe, hadd száradjík, reggel osztán összetörtük, úgy gyútottuk be. Félódalba kapartuk a ganét, a félbe meg belegyútottunk szalmával. Ez a gané jobban tartotta a meleget: több parazsa vót, mint a szalmának. De oszt ha nem vót olyan hideg, akkor ganéval nem fűtöttünk, csak szalmával. Ilyenkor osztán mindent ott sütöttek a kemencébe az asszonyok, még a kolbászt is, kistepsibe, meg főztek: babot, borsót, ilyesmit. . . füstölt disznóhúst. Azt fazikba tettík, megfőtt mire kellett. Idesapám még a kávét is ott forralta, mikor idesanyám beteg vót, emlíkszek rá: betette egy kaszrojba, oszt a téj fele felmagasodott, megpirult. Úgy nízett ki, mint a kuglóf! Jó vót az a kemence. . . Meg jó vóna az még most is! [A nagyobb fiúgyermekek] kinn háltunk mink tavasziul őszig, mindig kinn háltunk. Még ha otthon vótam, ott is az udvar közepin háltam [bundába takarózva], nem bent a házba. Nem háltam én házba abba az időbe! Míg meg nem nősültem, nem háltam ágyon! Addig, míg kisgyerek vótam, a sutba. Ott vót a gyerek hellyé. Vót ott rossz kabát, meg egy kis párna, oszt jó' van, el van intézve. Mán mikor elhattam az iskolát, aután kinn aludtam az istállóba mindig. Hun a tehén előtt, hun. . . Ment a' mindenhogy, mikor hogy vót, mikor hogy fért. Mer' attúl függött, hogy mennyi vót a jószág, osztánhát mennyi hely maradt a kocsisnak. Vót egy színatartó, ha más nem vót, akkor oda feküdtem. [A szobában] nem is nagyon fértem, mer' ott vót mondjuk-apám, anyám, azután ott vótak a jányok [hárman] - hatan vótunk tesvírek. Még az ágy alatt is vót fekhely; olyan, hogy kihúztuk íccakára, nappalra meg betoltuk. Abba is megfért két gyerek. Toló! Kereke vót neki, lehetett tolni.

30 A jányok ott aludtak, meg a kanapén, meg a sutba - ki hun fért. A telek és a telekhatár [A szomszéddal közös kerítést azon az oldalon kell megépíteni], amékbe a ház van. Például ez a mi kerítísünk, a' meg azé, a másik szomszídé. A hátulsó kerítís, a' meg közös szokott lenni; mán ahol úgy van csinálva, hogy lábbal össze, mondjuk: két úcca van, a kerítís köztök, ez közös. A' ódal-kerítís - aszongyák - az a pécébe van. Péce, építőpéce: ahun a ház van.

31 Oda szabad, nem is szabad máshova ípíteni. Mondjuk: én oda akarnék csinálni egy ípületet [a másik telekhatárra], ha a szomszíd nem engedné meg, nem szabad vóna felípíteni. Mer' vót [azért], itt is vót a másik szomszídnak a portájánál, azon a fronton, arccal erre. Vót egy szoba, konyha, kamra - három helyisig vót benne. Az apóssék - meg mink is aután, mikor mink örököltük el — mindig úgy hittük: a sütőbe van; mindig sütőháznak. . . Disznótorkor, meg ilyen munkát ott vígeztünk mindig. Kemence vót, de kenyeret nem sütöttünk, mer' nagyon kicsi kemence vót benne, osztánhát nem fért benne két kenyír.

32 De emide vót nagy kemence, úgyhogy 4-5 kenyír is megfért benne. Hát nagyobb is vót a szoba is, meg minden. . . Ezelőtt jobban előfordult, de mán most nem: csak a sajátpécéjin. . . Az úccafrontra, arra szabad vót, de a hátsó közös kerítísre, oda [is] csak a szomszíd engedélyivel. Csak lehetett, hogyha a szomszíd megengedte, belenyugodott. Meg máskülönben is: mikor az építkezís megkezdődik, mind a két szomszídnak kűdnek idézíst, hogy belenyugszik-i, hogy az illető ide házat akar csinálni. Mondjuk: 2 méteren fejűi szabad ablakot tenni a szomszíd udvarára çsak. Hogy állva ne lássík át! Vannak, akik nem törődnek vele, de ez a szabály, hogy oda nem lehet. Nem is igen van, csak kis ablakok vannak hátul, amik spájzon, vécén, vagy ilyesmin vannak. A más portájára nem szabad ablakot csinálni. Elíg-jó magos kerítísek vótak: 2 méter, legkevesebb 2 méter - azír', hogy ne lássík be a szomszíd! Meg azelőtt még nem is deszka kerítísek [voltak]; még az én gyerekkoromba nagyon sok vályogfal vót, vályogkerítés vót.

33 Áztat tapasztani kellett, minden esztendőbe helyre kellett igazítani. Csak bemeszeltík, mint a falat, hogyhát az esső ne mossa. Azután a tetejire akkora nádat - mer' nád vót még akkor az ípítőeszközöknek a legtöbb rísze - mondjuk, hogy egy olyan másfél sukkos. . . 50 centire, vagy 60 centire vágták, oszt avval vígigterítettík a tetejit, meg lesározták áztat, domborúra simították. Hogyha folyt is a víz, ne a falon folyjík vígig, hanem egy kicsit kijjebb csorogjík. Még akkor, gyerekkoromba, sok vót, még minálunk odahaza, az apám házánál is az ódalkerítís, a péce abbúl vót csinálva. Még nekem is vót itt, még három esztendeje, hogy elbomlott innen a vályogkerítís, mán mikor én nem bírtam csinálni. A szomszídomé vót pedig az építőpéce, de soha nem csinált rajta egy cseppet se, oszt én nem szóltam neki sohase, mindig megcsináltam. Mert elébb - mondom - nekünk is vot ott egy épületünk, amit mán én bontottam le, oszt annak a helyin is megmaradt az a vályogkerítís, így osztán vígig én gondoztam. . . Nagyon ki vót az idő viszontagságainak tíve, mer nem olyan vót, mint a cseréptető, hogyhát kijjebb esik a faltul, osztán nem ázik a fal. Kisebb-nagyobb essők mindig mosták, oszt elázott, oszt vagy lehullott a tapasz, vagy valami, mindig gondozni kellett. . . Hát a'izébe azt olvastam. . . Kisújszállás megszállásába, hogy ganajjal kerítettík a kerítíst körül! Áztat hordták oda!

34 Mán az én időmben nem. Még sövínykerítísek, ilyen orgona, vagy - nem-tudom - ciprus, vagy mi, ilyen kerítísek is léteztek, de mán most nincsen. Legtöbb deszkakerítís vót! Mos'meg mán osztán a dróttal helyettesítik, vaskerítíseket csinálnak, nem deszkát, mer' a deszka még drágábba van, mint az.