Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
SZILÁGYI MIKLÓS: 100 év építkezési gyakorlatának változásai egy kisújszállási gazda emlékezetében
megfértek ketten! Mikor mán osztán szűkebb lett a hely, mikor mán tégláztak, akkor mán csak egy ember vót a kútba. Idefent mindig vót két ember, aki tekerte azt a tekerőt, amikor kötélen húzta fel. Felhúzta a vedret, abba a fődet, az egyik megfogta a' izét, hogy vissza ne csavarodj ík, vagy le ne essík a veder, oszt megfogták, kiborogatták a kút körűi a fődet. Aután mikor mán elírtík áztat, hogy lágy a főd, mán kezdett vizesedni, akkor az árkust beleer es ztettík. Úgy hittak, hogy árkus! 19 Az olyan vót, olyan kerek, amilyenre [a kút belvilágát akarták]. Szóval az egyezsígtűl függött, hogy egy méter belvilága, vagy 80 centi belvilága. Ettűl függött aztán, hogy mennyi tégla kell bele, meg minden. Meg az ásásír' is: méterszámra ásta a kútásó a kutat, abba oszt beleszámított a téglázás, minden, nem külön ez, külön az, hanem abba mindenféle munkája beleszámított átül cettig. Hogy hány méteres a kút, azt könnyű vót megmírni: egy zsineggel leeresztettík a vízmértéket, osztánhát megmírtík a zsineget, hány méter, aztán aszerint fizettík ki. Hát az az árkus. . . Egy olyan kerek, mint a kút, osztán deszkábúl csinálják az alját, körülbelől olyan szílesre vágják a deszkát, mint egy féltégla. Köralakra megcsinálják, összeszegelik, minden. . . Mer' mind a kétfelől van egy karika benne: felül is egy karika, alól is egy karika, oszt lécek vannak kívül rászegelve. A lécet kiélezik, osztánhát rászegezik arra az árkusra. . . Mikor a' van, hogy: na, mos'mán nem mennek árkus nékűl tovább, lágy a főd, akkor beleeresztik "az árkust, és telerakják téglával, fel égiszen [a felső deszka karikáig]. Naosztán: mikor ássák a kutat, ahogy mán lágy a főd, az az éles léc vágja a sárt. Sose nyúlnak az árkus alá ásóval, csak mindig kinyomódik, kinyomja az árkus, mer' nagy súly, mikor telerakják azt a két méter magos izét téglával. 20 Benne a közepin sárba, vízbe, kalap a fejin, [úgy dolgozik a kútásó]. Hogy níznek azok ki, szegínyek! Térgyig áll a vízbe. . . Mer mikor osztán több víz van benne, mán jön a víz, akkor három veder van. Hogyha kiá'tja, hogy: a nagyot! - a nagyba vizet merítenek. Egyik felhúzásnál vizet húznak, a másikon sárt húznak. így megyén ez addig, míg: na, mos'mán nem boldogul, annyira jön a víz, hogy nem bírnak vele, akkor abbahagyják. Kísz a kút. Aután téglázzák osztán az árkuson fejül ki, mikor idáig megvan csinálva. A felső karikát kiveszik, azt nem hagyják benne, hanem a téglát a téglára rakják, fel, fel, egísz a felszínig. Akkor mán úgy csinálják, hogy: van neki egy mérete, amit beleteszen a' izébe. . . Olyan, mint az árkus, csak ez annyi, hogy a belvilág egyenlő legyen - nem tudom minek híjják, mán elfelejtettem a nevit - a 'mellé rakja a téglát. Úgyhogy szípen, egyenlően húzza felfele, minden sornál egyenlően rajta a tégla. Ahun a tégla és a fal közt, az ásás közt - mondjuk - híjjá marad, akkor mondja, hogy: egy veder fődet, száraz fődet! Avval körülteríti, hogyhát üreg ne maradj ík a tégla meg a fal közt. Eztet csináltam én is, mer' mikor itt ástuk a kutat, egy idős kútmester vót, oszt aszongya: csak úgy vállalom el, hogyha segítsíg jön. Én lettem a segítsíg, én vótam a legfiatalabb. Én oszt benne vótam addig, míg a vizet nem kellett. . . Míg az árkust bele nem eresztettík, addig benne vótam én is, én is ástam. Mer' csak nízni kell azt, függőzni az ódalát, hogy ne girbe-gurba legyík az a kút, hanem egyenlő legyík. . . Mán most kísőbb még betongyűrűsek is vótak! Csak az nehezebb dolog, mer' nehéz emelgetni azt a nagy betont, osztánhát ha nem jól emelik, vagy elejtik, vagy ráejtik, összetörik, szóval nem olyan jó. Ez a tégla meg: teleraknak egy vedret 4-5 téglával, osztán megyén lefele. Egyik megyén, másik jön. . . Kecskésen meg láttam olyanokat: tölgyfadeszkábül vótak az árkusok! 21 Dehát azok nagy kutak vótak, olyan, hogy 2 veder járt egy kútba. Mondjuk: mán itt a csordajáráson is mind olyan nagy kutak vótak, hogy azok mán nem is izével dogoztak, hanem lapáttal. Állót csináltak a kútba, oszt az állóra hanták a fődet. Mindenütt vót egy ember, most fellökte az egyik - mondjuk - két métert, a másik két métert másik ember, így fel, míg kibánták a fődet a kútbúl. És nagy deszkaárkusok vótak - mer' csak vót benne, máskípp összeomlott vóna. Itt nem vót kettős kút, Kecskésen sok vót, mer ott sok jószág vót, oszt sok víz kellett, egy vederrel nem győztík húzni. Nígy ember is odament, osztán egyik a farán, másik a vedernél, úgy húzták. Kötéllel húzták a farán, a kútgém úgy járt. . . [Mikor az ásással elkészült, az ágast állította le a kútásó, mely őnála is, és általában is akácfa volt]. Meg akácfa gém vót, minden, csak a kútostor vót fenyőfábul. Az a víkony, amit húzott az ember. Árulták a fakereskedísbe azokat a dolgokat abba az időbe. Legtöbb rísze [a kútostoroknak] toldott vót, mer' akkor könnyebben hajlott erre-arra, minthogyha merev lett vóna. Két darabbúi vót, vagy három darabbúi vót, nemigen vót olyan, hogy egy darabbúi lett vóna. Kovácsok csinálták az örvöt: olyan gömbölyű vót, hogy belement a fának a vígé, beleszegeltík, hogy ki ne jöjjík. Mondjuk a kútgémet - ami az ágason van, a kútostor van rajta - eztet valahogy úgy mírtík meg, hogy egyenlő legyík. Egyik vígire rápakolták a vedret meg a hozzávaló kútostort, mindent, fára tettík, oszt addig húzták, hogyhát egyenlő legyík. Olyan libikókát csináltak belőle! Akkor oszt nem kellett a farára koloncokat kötni. Mer' hogyha nem jó vót, mondjuk a kútostor nehezebb vót, meg a veder, mint amennyi a hátulja, akkor áztat kellett terhelni, mer' akkor olyan nagyon nehéz vót a vizet felhúzni, nem tudta felhúzni rendesen. Hát kellett hozzá egy kis szakértelem, na! Mondjuk: a csordajáráson vagy hun a zsidóiul vettík ezeket a fenyőfa gémeket, osztánhát az alá csinálták. . . úgy mondták: jármot csináltak alá. Csinálták vasbúi is, ráerősítettík arra a fára két jó csavarral, osztánhát a lyukat kifúrták. Szinte úgy megníztík, úgy libikókát csináltak, hogy mennyire. . . De ott nem annyira vót fontos, mer' a farát - mondom - mindig a bojtárok. . . A ' vót a kötelessígek, hogy itatáskor a bojtárok húzták a farán, a számadó meg a kútba állott. Mer' olyan szílesek vótak azok, hogy bele kellett állni. Erős deszka vót ott a' állóba. Osztánhát: dűtöttík a vályúba a vizet! Mindenütt két nagy vályú vót: errűl is, amarrúl is, valami kis retesz vót ott, amit ide lehetett, oda lehetett, hogy: na, most erre, ebbe a vályúba merem a vizet, vagy ama' vályúba merem a vizet. így vót. 22 Kemence készítés Na, a kemence. . . Eleinte sárbúi csinálták, de mán én cserépbűi csináltam. 23 Tudom azír mind a kettőt. . . Úgy csinálták abba az időbe, hogy megáztatták a sárt, a sárga fődet, az agyagot. . . Lehetőleg agyagot használtak itt, és - homok nem vót - pernyét hozzá. Valami asztal-félire feltolták, osztán gyúrták, mint a tisztát, azt a sarat. Aután
