Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

BAKÓ FERENC: Tállya mezőváros uradalmi pincéi

A B. 23. kép. A Salamon pince alaprajzi felmérése A Bocskay u. 20. sz. telken egy, az előbbinél nagyobb méretű magtáros pince van. Dongaboltozatú, nagy borházából kisebb helyiség, "kápolna" nyílik, onnan pedig kétágú lyukpince. Mindez kőépítmény, azaz gondosan kifaragott, téglány alakú kövekből áll, semmi sincs tufába vájva. Összefoglalásként elmondható, hogy Tállya mezőváros történetének legkorábbi emlékei vékony szálakkal ugyan, de a középkori vallon telepesekhez fűződnek, ám korunkban használatos és megfigyelhető pincéi ezt a kapcsolatot nem bizonyítják. Ezek minden valószínűség szerint a középkor évszázadaiban épültek, de a termelés, a kereskedelem fejlődésével, a népesség gyarapodásával összhangban bővültek, fejlődtek a 17-19. század folyamán. A helység társadalma urbánus összetételű és vezető, irányító ereje mindig egy főbirtokos család volt, akik elsősorban mint a legnagyobb, legnevezetesebb pincék építői jöhettek számításba. Közöttük időrendben a középkorban megemlíthető a Debrei, Alaghy, Rákóczi család, az újkorban pedig Trautson, illetve minden korszakban a részbirtokosok (25-27. kép). További kutatás tisztázhatná a borkereskedők szerepét a pincék formájának, méreteinek alakításában. A pincék korát csak becsülni tudtuk, mert elményültebb kutatás után lehetne a kevés okleveles adatot a mai objektumokkal összeegyeztetni. Eredményként könyvelhetjük el azonban, hogy bizonyos tényezők figyelembevételével közelebb juthattunk a pincék kronológiájához. Az építménynek a települé-