Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

BAKÓ FERENC: Tállya mezőváros uradalmi pincéi

azokkal egy korszakban épülhetett. A harmadik csoport a Rákóczi utcával keletről párhuzamos Rózsa utca alatt és két oldalán terül el, összefüggésben klasszicista vagy későbarokk kúriákkal. Nagyméretű, összetett alaprajzú pincék ezek, igen régi, talán középkori maggal, amiből a 18-19. században épülhetett a jelenlegi szerkezet (2. kép). A negyedik csoport a Rákóczi utcától nyugatra, vele párhuzamos Kossuth utca pincéi, ezek kelet felé nyúlnak el a település centruma alá és nagyobb méretűek lévén, középbirtokosok számára épülhettek. Az ötödik csoport ez utóbbiaktól északra, az evangélikus templom alatt fekszik és a hagyomány szerint a 19. század elején készült, kisebb gazdák, birtokosok számára, egyetlen ággal. A hatodik csoport az eddigiektől, a lyukpincéktől eltérően épített és boltozott pincékből áll a föld felszínén. Iparosok vagy gazdagabb parasztok telkén önálló épület ez, s a pince felett magtár, granárium van. Helyileg a település több pontján, elszórtan fordul elő. A hetedik csoport a lakással együtt, az alá épült pincéké, részben rakott kő, részben természetes kőbe vájt falazattal és boltozattal. Az eddig felsoroltakon kívül a falu minden részén megtalálhatók, legnagyobb és legrégebbi képviselőjük a Régi postaház pincéje, még teljesen ép állapotban (18. század). A hét csoportból kutatásom csak az első háromra terjedhetett ki, ezek egy részét be tudtam járni és néhányat műszakilag felméretni. A pincék korát, építésük idejét nagyon nehéz megállapítani, inkább csak becsülni lehet. A falakon, bejárati kereteken semmi erre vonatkozó felírást nem találtunk, legfeljebb a hagyomány bizonytalan közléseit vehetjük alapul. Támpont lehet a kormeghatározáshoz az építmény helye, elhelyezkedése a településen belül, a falak és boltozatok anyaga, formája, az épület alaprajza és a falsíkok felülete, amit a csákányvágások tesznek érdesebbé vagy egyenletesebbé. Ezen túl természetesen hosszan tartó kutatással hozzá lehet jutni néhány levéltári adathoz is, de nem könnyű a több száz éves írásos utalást a ma meglévő pincére hitelt érdemlően vonatkoztatni. Bemutatok azért most néhány ilyen, régi iratban talált adatot, mert adnak valamilyen információt a 17-18. század pincéiről. Az időben első tállyai adat a helység történetében azt örökíti meg, hogy 1613-ban kétfajta vermet használnak: „külön volt gabonásverem és külön pincének alkalmazott verem", s mind a kettőt be kellett fedni. Ez utóbbi verem amit „pincének alkalmaztak", talán bortartó verem volt, ami Délkelet-Európából és Anatóliából ismert.

38 Következő híradásunk 1646-ból van, amikor Tállya a Regéci uradalom része volt és leltárt készítettek róla. A dézsmaház alatt és környékén négy pincét említenek, ezekből kettő üres, egyről nem nyilatkoznak, egyben pedig 40 hordó bor van. A Piacon is van egy „fából készült, tapaszos korcsmaház", az alatta lévő pincében 18 hordó borral. Az ugyanekkor készült urbáriumban Tállyát kötelezik arra, hogy évente 100 hordót készítsen, de a bodnárok ezért élelmet és pénzt kapnak a földesúrtól. Ugyancsak 1646-ban más részről is összeírták Tállya ingatlanait és megemlítenek egy "Wenikes" (venyigés?) és egy "Thoot Országh" nevű pincét és a Palota alatt is egyet.

39 A Rákóczi uradalom az előbbihez közeli időpontban, 1648-ban készült urbáriumában szereplő szerencsi „kocsmaház"-nál több üres pince mellett megemlítenek egy „Tállyai pincé"-t, amelyben 96 hordó bor van s ebből 17 tállyai, a többi zombori, ondi, nagyobbrészt majorsági, kevesebb dézsmabor.

40 Ezek szerint a Rákóczi famíliának Tállyán ekkor allodiuma is volt, de borainak egy részét ismeretlen okból Szerencsen tartotta. Talán kocsmáitatás céljából. Tállyán 1670-ben összeírják Debreczeny Ferenc kővel kerített házát két pincével és egy „sajtó ház"-zal.

41

1676-ban a Patai - és Garai - közös kúrián van 2 conservatorium, „egyikük 100 hordóra, a másik fából és egy cella, 4 rekesszel 100 edényre (vasa)"; a Balka-háznál egy conservatorium és egy fornix; a Keczer-kúriánál présház és egy cella excavata (lyukpince), amiből egy másik, „föld alá vájt pincébe lehet jutni"; és végül a Fai-háznál van egy conservatorium vini.

42 Ebben az összeírásban tehát a bortartó helyeknek (edényeknek?) több olyan latin megnevezése fordul elő, amelyek magyar megfelelőjét alig, vagy csak részben ismerjük. Egyetlen olyan bortároló helyet találunk Tállyán a 17. században, amely topográfiailag azonosítható (természetesen a Rákóczi pincén kívül). Ez a jezsuiták kőháza, szemben a fejedelmi házzal, benne vinorum conservatoria.

43 A 17. századból két olyan adatot érdemes megemlíteni, amelyek más településsel kapcsolatosan kerültek elő, de Tállyára is alkalmazhatók. Mádon a falukönyvben olvasható az egyik eset, mely szerint 1635-ben Koncz István földesúr megengedte a bírónak, hogy háza telkén magának pincét ásson, de ezért 6 forintot kellett fizetnie.

44 Pince vágása tehát földesúri hatáskörbe tartozott, adót utána nem kellett fizetni, s ez okozza, hogy évszázadokon keresztül az összeírásokban rendszeresen nem vették leltárba. A másik figyelemreméltó adat 1643-ból való, amikor a szerencsi kastély inventáriumában egy helyiséget "kápolná"-nak neveznek és ebben üres hordók vannak, tehát eredetileg bort tároltak benne.

45 A kápolna szó ilyen értelmű, korai előfordulása azért fontos, mert szinte az egész Hegyalján ma is használatos a nagyobb pincékben egy-egy kisebb ág, ahol a vendégeket kínálni szokták, vagy ahol különösen jó bort tárolnak. Kivételt képez például a tállyai Rákóczi pince borháza, aminek szintén ez a neve. Tállya legnevezetesebb és talán legrégibb pincéje 1720-ig a Rákócziaké, majd legutóbb a báró Maillot családé volt. Jelenleg a Borkombinát helyi Főpincéjének egyik része, de a hozzá kapcsolt többi tulajdontól a birtokunkban lévő alaprajzon elkülöníthető. Évszázadokra visszamenően ez lehetett a helység főbirtokosának egyik pincéje, ezért vele kapcsolatosan néhány levéltári adattal is rendelkezünk. Tokaj-Hegyalján egyes régi nagypincéket Rákóczi pincének neveznek. Szinte bizonyos, hogy ezek a helységek részben vagy egészen egykor Rákóczi tulajdonban voltak: Abaújszántó, Tállya, Mád, Tarcal, Tokaj, Sajókeresztúr, Tolcsva, Erdőbénye, Sárospatak, Sátoraljaújhely - amint erről helyszíni gyűjtéseim során értesülhettem. Kérdéses, hogy a Rákóczi család ennyi helyen valóban építhette-e ezeket a nagyméretű pincéket? A Hegyalja településeinek történeti kutatásában KALMÁR János Mádról írt igen jelentős könyvének eredményei Tállyára is alkalmazhatók. Ebből tudjuk, hogy Mád egy részét Rákóczi György és Pál 1635-ben örökölte Alaghy Menyhérttől, s ebben a Nagy pincével, amiben 180 hordó fért el.

46 Ezt a pincét tehát, amit ko-