Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

DANKÓ IMRE: Az ember és a ház érzelmi kapcsolatairól

ilyen lakásokat tartalmazó házakhoz lényegesen nagyobb az emberek érzelmi kötődése, mint az úgynevezett állami, önkormányzati, vagy vállalati, esetleg szolgálati lakásokhoz. Amazokat inkább sajátjának tudja és érzi, mint emezeket. Azért amazokkal törődik, fejleszti, állagára vigyáz, hiányait pótolja, tisztán tartja, környezetére is gondol; míg emezeknél mindent ráhagy a tulajdonos szerepét játszó szervre, illetve az azt képviselő, elnevezésében tárgyunk szempontjából szerencsésen jellemző gondnokságra. Az ilyen „gondokolt" lakásokat hamarosan „lelakjak" és már ezért is szívesen hagyják ott, gyakran cserélik, hiszen mi se köti őket hozzájuk. Ezek a lakások legtöbbször különböző normaelőírások, típustervek szerint, nagyüzemi módszerekkel, sablonosán készültek és készülnek ma is minden személyes kötődést nélkülözve. Ezek a lakások - minthogy közben az egészségügy is általában kizárta az otthon való szülés lehetőségét - senkinek se lesznek, lehetnek a szülőházai. Jól fejezi ki ezt a negatívumot az a nyelvi gyakorlat, amely csak szülőházról tud, de szülőlakásról nem. Minthogy ezek a lakások kisméretűek és nagyrészt beépített bútorzattal készülnek, nem alkalmasak vendéglátásra, családi összejövetelek, ünnepségek tartására se, többek között lakodalom megrendezésére se. Ezek a lakások így senki számára se lesznek lakodalmas házzá, mint ahogy lányos házzá, menyasszonyi-, vagy vőlegényi házzá se. Részben ezért tevődött át a különböző családi ünnepségek, a lakodalmak színhelye a vendéglőkbe, éttermekbe, illetve bizonyos, erre a célra igénybe vehető közösségi intézményekbe. Mint például, legnagyobb •számban, művelődési házakba. Ugyancsak az egészségügy szervezeti átalakulásának, de a munkakörülmények, a nők nagyarányú munkába állásának és egyéb társadalmi változások következtében is, ezek a lakások egyre kisebb számban válnak lakóik halálozási helyeiül is. Azt, hogy a ház és az ember közt ősidők óta fennálló érzelmi kötődés felszámolása - ami ahogy láttuk is, több más gazdasági, társadalmi, kulturális tényezővel együtt - mily nagy mértékben járult hozzá a család intézményének a fellazulásához, mi sem jellemzőbb, mint az, hogy ezek a sablon-lakások eleve családellenessekké épültek. Hiszen, ahogy ezt többen szóvá tették, ezek a lakások csak két ember, a férj és a feleség számára épültek. Ezekben a lakásokban nincsen hely gyerek, különösen gyerekek számára. Igen elterjedt lakásformává vált a garzonlakás, amely elsősorban méreteinél, felszereltségénél fogva nem alkalmas a hagyományos család befogadására. Talán ezen három, az emberi élet három nagy "alkalmához" fűződő, a család szerepét erőteljesen hangsúlyozó érzelmi kötődésen, illetve ezeknek egyre csökkenő voltán, hovatovább hiányán sikerült érzékeltetni a problémát: a ma embere és a házak közti, az éltmódot döntően befolyásoló érzelmi kötődések erőteljesen csökkentek és folyamatosan csökkennek még ma is. Minthogy az érzelmi kötődések a kultúra egésze szempontjából lényeges tényezők, és befolyásolni képesek a másfajta viszonyulásokat is, elmondhatjuk, hogy csökkenésük, háttérbe szorulásuk a népi kultúra egyféle újabb, a gazdasági-, társadalmi- és kulturális változásoknak megfelelő integrációját is jelentik. JEGYZETEK A szerző figyelemre méltó gondolatai - a szerkesztők véleménye szerint - nem igénylik a szokásos jegyzetapparátusok és a vonatkozó szakirodalom jegyzékét.