Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)
BALASSA M. IVÁN: A Felföld magyar parasztságának tüzelőberendezése
mitációjában már a 18. század közepén szerepelnek a kályhák, köztük a közönséges zöld is. 306 Az ilyen zöld kályha GÖNYEY Sándornál is felbukkan, és hangsúlyozza, hogy nemcsak fűtésre, hanem kenyérsütésre és valószínű főzésre is szolgált. 307 Heves megyében a Zagyva völgyében a Hatvan feletti szakaszon, továbbá a Tárna középső folyása mentén lévő falvakban bukkan fel a kályháskemence. A kompolti németek, egyébként Losoncról beszerzett kályháinak BAKÓ Ferenc etnikus sajátosággot tulajdonít, 308 de ez nem túlzottan valószínű, hiszen szélesebb elterjedésű tüzelőberendezésről van szó, mely például Csecsén magyar, Kozárdon szlovák lakosságú faluban is fellelhető. 309 Mégis, inkább Nógrád az, ahol a fejlődés ebben a vonatkozásban előrébb járt, mint a szomszédos hevesi, vagy északnyugat-borsodi vidékek. Nógrád megyében már a múlt század közepe, harmadik negyede táján épült házakban szinte csak kivételként lelhető fel a belülfűtős, belső füstelvezetéses kemence, ritka a szobában lévő, de szájával a konyhába néző kemence is. Legtöbb házban már rakottűzhely és többnyire táblás kályháskemence állt. Ez utóbbinak egy határozott elterjedésterülete mutatható ki a Lókos patak mentén, Rétság környékén, de a néprajzi adatok arra utalnak, hogy a Börzsöny-hegységben, az Ipoly mentén is széltében használták ezt a tüzelőberendezést. 3 ' 0 Eléggé nyilvánvaló a kapcsolat a hasonló Pozsony, 3 " Nyitra, 312 Zólyom 313 és Hont megyei 314 kályhás kemencékkel. A nyugatabbra eső területeken SVECOVÁ, Sona ezeket rendkívül újaknak találta. 315 A Felföld középső területein, Gömör-Kishontban a magyar lakosságnál szórványosan feltűnő kályháskemencék alapvetően eltérnek az innen északra, elsősorban Liptóban fellelhető kerek, kupolás tüzelőberendezésektől, mely legdélebbre Nagyrőcén (Vysna és Nizna Revúca), 316 Lúzsnán (Liptovska Lúzna), 317 fordul elő. A Felföld keleti felében elsősorban a mezővárosokban lelhetünk a kályhákra. Erről tanúskodik az 1790-es miskolci adat, 318 de ott találjuk ezeket a különféle épülettervekben is, sőt az említett 19. század eleji mádi zsellérház speciális kályhája is ide sorolható. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy Sárospatak protokollumaiban a 16. és a 17. század vége között kályháskemencére utaló adat alig bukkan föl. Az ellentmondást fokozza, hogy a pácini Séra Mihály István 1826-ban felbecsült, akkor huszonnégy éves házában „. . . égetett Téglából készült egy Kályha ..." találtatott. 319 Kétségtelen, hogy a Felföldön a kályháskemencének nem volt olyan nagy hagyománya, mint a Dunántúlon, vagy a középkorban az Alföldön. Ennek következtében csak későn, akkor is meglehetősen szórványosan tűnt föl, és nem tudott széles körben elterjedni. Összegezés A lakóház tüzelőszerkezetének fejlődése az egész Felföldön ugyanabból a lapos, szögletes, a bejárat mellett elhelyezkedő, kezdetben az ajtó felé néző tüzelőnyílású kemencéből indult ki. A régészeti feltárásokból hasonló tüzelőberendezéseket ismerünk innen északra és keletre is. A lakóház kéthelyiségessé válásakor, amikor az épületek minden bizonnyal immáron túlnyomó többségükben felmenő fallal épültek, a kemence szájával elfordult a lakóhelyiségnek az épület rövid homlokzatán elhelyezkedő ablaka/ablakai felé. Meglehetősen bizonytalan, hogy a kemence tüzelőfelülete mikor emelkedett fel a föld színéről, de az valószínűsíthető, hogy egyes helyeken egy fából készült alapépítményre került a tüzelőberendezés és az előtte lévő nyílt tüzelésre alkalmas hely. A lakóhelyiség, legalábbis részleges füsttelenítésére a Felföldön térben és időben is eltérő megoldások alakultak ki. A Sajó vonalától keletre már a 17. század első felében egy kabolának nevezett, a kemence szája elől ferdén a pitvarba irányuló szerkezettel megoldották a kemence, illetve az előtte rakott tűz égéstermékének elvezetését. Ezt követte a pitvar füsttelenítése a keskeny helyiség belső része fölé emelt vázas, vesszőfonásos, tapasztott szabadkéménnyel. Az ilyen kémények a források szerint már a 18. században széles körben használtak voltak. Ez a tüzelőberendezés nemcsak formájában tér el az innen nyugatra kialakultaktól, hanem részmegnevezései, a kabola, tődtőcik is meglehetősen pontosan meghatározza elterjedésterületét. A Felföld nyugati részén a tűzpad és a szapha terminusokkal jellemezhető kemencénél a függőleges irányulású füstelvezető mintegy évszázadnyi késéssel tűnik föl. Ez a megoldás nem követeli meg a kémény használatát, ezért itt ez is megkésve válik a parasztház szokott tartozékává, általánossá csak a 19. század közepére lesz. Mindkét tüzelőberendezéshez csatlakozhatott a világítókandalló, melyet keleten kandallónak, nyugaton kandi, kuklic, kupecnek neveztek. Ez a szerkezet elsősorban a helyiség világítására szolgált, csak alkalmanként volt főzőhely is. A felföldi belülfűtős és belső füstelvezetőjű kemencék nemcsak formájukban, mgnevezésrendszerükben tértek el egymástól, hanem megszűnésük útja is különbözött. Használatból kiszorulásuk első lépcsője közös volt, egy takaréktűzhelyet építettek hozzájuk. Ezt követően nyugaton a kemence fűtőnyílását a konyha felé fordították, keleten ezzel szemben úgy szorul ki a kemence a lakóhelyiségből - különböző fokozatokon át -, hogy szája és füstfogója bent marad. A déli peremterületek felől mindezt egy ellentétes tendencia keresztezi, az alföldi tüzelőszerkezet fokozatos előrenyomulása. Ebben figyelemreméltó, hogy nemcsak egyes elemei, hanem a teljes rendszer terjed. Nyugaton, ahol a belső füstelvezetésnek és a kéménynek is kevesebb hagyománya volt, az áttérés a hatóságilag is szorgalmazott vályog-, tégla- és kő kéményekre gyorsabb és eredményesebb volt. A szobákban csak a takaréktűzhelyek és a viszonylag későn feltűnő kályháskemencék maradtak. A Sajótól keletre azonban a vázszerkezetre vesszőfonással készített szabadkémények használata csak a 20. században szűnt meg, és még a 19. század második felében is építettek belülfűtős, kabolás kemencéket. Végül azonban itt is csak a kemencéhez épített takaréktűzhelyek maradtak a lakóhelyiségben, a kályháskemencék alig fordulnak elő, akkor is többnyire nemesi használatban, vagy a mezővárosokban. A Felföld magyar lakossága tüzelőberendezéseinek alakulását vizsgálva, mint egy egységes folyamat részére, állandóan tekintettel voltam az északibb vidékek szlovák lakossága körében fellelt tüzelőberendezésekre.
