Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

BALASSA M. IVÁN: A Felföld magyar parasztságának tüzelőberendezése

Legalább utalásszerűén foglalkoznom kell azonban azzal a kérdésfelvetéssel, melyet a BARABÁS Jenő által megfogalmazott "Szamosi házterület" jelent. Itt nemcsak az a nehézség, amit jelez, hogy „Különösen nehéz szétválsztani az ún. kabolás kemence és a kandalló egyes típusait; melyik tekinthető kemencés kürtőnek és melyik kandallóhoz csatlakozó kemencének",

320 hanem az is, hogy régészeti adat nincs, a történeti források hiányosak, így a szintén nem túlzottan bőséges néprajzi leírásokra vagyunk kénytelenek támaszkodni. A virágjukban lévő, de inkább már az elmúlás szakaszába jutott tüzelőberendezések alapján rendkívül nehéz megbízható megállapításokra jutni, ezért csak bizonyos jelenségekre hívom itt fel a figyelmet. A belülfűtős, belső füstelvezetéses kemence alapvető ismérve, hogy a füstelvezető mindig zárt tüzelőhöz csatlakozik. Ez a kapcsolat, különböző intenzitással a Partium északi felében, Erdélyben a Marosig mutatható ki.

321 Változik azonban maga a kemence. Már a Szilágyságban egy kerek, kupolás kemence tűnik föl,

322 ilyen volt Kalotaszegen is, mint az BÁTKY Zsigmond 20. század eleji munkájából kitűnik.

323 Máramarosban azonban a kemencék még szögletesek.

324 A Magyar Néprajzi Atlasz egy szögletes, de erősen lekerekített élű kemencét is jelez, az viszont nem derül ki, hogy ezek szobabéli tüzelőberendezések, vagy helyük a pitvarban volt.

325 Változik a füstfogók mérete is. Mint korábban említettem, a függőleges és a ferde füstfogő is viszonylag keskeny, nem sokkal szélesebb, mint a kemence szája. A kabola esetében - a függőleges füstelvezetésnél az ilyen megállapításnak nincs értelme - a füstfogó vízszintesen keskenyebb, mint amilyen magas, az arány az esetek többségében az 1:2 körül van. Ezzel szemben már a szilágysági sátorok esetében is megfordul az arány 1,5:1, vagy 2:

Ire, tehát szélesebbek, mint amilyen magasak. Ezáltal ezek a füstfogók valóban kandalló szerűvé válnak. Talán nem véletlen, hogy BÁTKY Zsigmond Bánffyhunyadról (Huedin) még egy olyan füstfogót mutat be rajzon és fényképen, melyen az említett arány 1:1, KÓS Károly közel fél évszázad múltán azonban Váralmáson (Almasu), Jákótelkén (Harlacea) olyan füstfogókat örökített meg,

326 ahol a vízszintes méretük nagyobb, mint a magasságuk. Talán ennyi is elég annak jelzésére, hogy itt nagyrészt átmeneti jelenségekkel találjuk magunkat szembe. Máramaros, de talán még Beszterce-Naszód tüzelőberendezései nem különböznek a Felföld keleti felétől, ez még a kabolás kemence elterjedésterülete. Ettől délre, a Szilágyságban, Erdélyben a Marosig egy széles zóna van, ahol a kemencék kerek, kupolás formájúak, füstfogójuk - jobbára cserépből - kandalló jellegű. Felsejlik, hogy egy szorgosabb vizsgálat e téren bizonyos átalakulásokat tudna bizonyítani. Ez azért sem felesleges, mert csak így lehetne teljes biztonsággal kimondani, ami ma még csak hipotézisként fogalmazható meg, hogy a vidék füstfogói a délkelet-erdélyi kandallók hatására alakultak, nyerték el a 20. század közepén még itt-ott fellelt formájukat.