Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

BALASSA M. IVÁN: A Felföld magyar parasztságának tüzelőberendezése

26. kép. A belülfőtós kemence füstelvezetésének irányulása a Kárpát-medence északkeleti részén A Felföld két területe, a nyugati (Nógrád, Heves, és Borsod nyugati fele) és a keleti részek között az időbeli eltérés a tüzelőberendezések, illetve a füstelveztés módjának alakulásában még a közelmúltban is tapasztalható volt. Térképre vetítve a terület 1875 előtt épült lakóházainak kémény-megoldásait, az tapasztalható, hogy keleten nagy gyakorisággal a favázas, vesszőfonásos, sárral tapasztott szabadkémény fordult elő. A KazincbarcikaMiskolc-Tiszaszederkény vonaltói nyugatra azonban nincsenek ilyen szabadkémények, ott vályogból, téglából és kőből készültek az egyébként is ritkábban előforduló füstelvezető szerkezetek. Tudjuk, hogy itt is voltak egykor favázas szabadkémények,

24

" de mint BAKÓ Ferenc megjegyzi, korunkat ezek már alig érték meg 246 A jelenség megítélésem szerint nem a keleti területek konzervatívizmusával magyarázható, hiszen a rendelkezésemre álló adatok szerint itt korábban oldották meg a kemence füstelvezetését, és jelent meg a kémény. Inkább azzal, hogy itt a kéménynek komoly hagyománya van, a több évszázada megszokott technikai megoldási nehezebb felváltani az újabb, egyébként hatóságilag is szorgalmazott megoldásokkal. A Felföld nyugati felében a kémény megjelenésének ideje nagyjából egybeesett ezekkel a hatósági korlátozásokkal, ezért feltehetően eleve kevesebb számban épültek gyúlékony anyagból. A folytatásra jellemző, hogy a zárt kémény, a vindófli, indófli még az 1875 után épült házaknál sem lépi át számottevő mértékben a nyugati és keleti, egykor kétfajta irányulású belső füstelvezetésű kemencék közötti határvonalat.