Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

BALASSA M. IVÁN: A Felföld magyar parasztságának tüzelőberendezése

27. kép. Cserepes kabola - Pusztafalu. GÖNYEY (ÉBNER) Sándor felvétele, 1936. A világítókandalló A füst- és szikrafogóval, melegítőköpennyel ellátott nyílt tüzelőberendezés, a kandalló a Felföld falun élő magyar lakossága körében nem mutatható ki. Van azonban itt is egy kandalló, de ez funkciójában nem olyan széles skálájú, mint az előbbi, formája - a változatok ellenére - szintén különbözik az elsősorban Erdély délkeleti felében honos tüzelőberendezésektől. A kandallóról készített összefoglalásban KÓSA László a megnevezést a Tiszától keletre, az Alföldet lezáró hegyek lábáig, északon a Tiszáig és Beregben mutatta ki.

247 Más forrásból ismerjük 1809-ből Füzérről,

248 a Zempléni-hegység nyugati oldalán Fonyból, a Hernád völgyében Szerndrőről, Szendrőládról,

24<> Ondról,

250 Miskolcról,

251 esetleg Kisgyőrből, bár itt nem dönthető el, hogy a terminus köznyelvi értelmű, vagy gvűjtött adat,

252 továbbá Andornaktályáról

253 és Tardról.

254 A terminus tartalmát illetően a kép meglehetősen vegyes. Fonyban - a nem túlzottan világos emlékezet szerint - egyfajta szobai tüzelőberendezés, füstfogó, mely független a kemencétől, azaz a szája nem ide nyílik. Ebben a kandallóban esetenként főztek is. Szalonnán és Szenrőládon már csak a megnevezést ismerték, tartalma a homályba veszett. GUNDA Béla úgy véli, hogy ez is egy olyasféle szobai tüzelőberendezés lehetett, mint az általa Martonyiból leírt kabola, azaz a kemence ferde füstelvezetője, és ennek elejét nevezték kandallónak.

255 28. kép. Cserepes kabola takaréktűzhellyel - Füzér. GÖNYEY (ÉBNER) Sándor felvétele, 1929.