Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)
J. GERAINT JENKINS: Wales örökségének értelmezése
10. kép. David Edward, bentlakó kovács. Walesi Néprajzi Múzeum jellegének és egyéniségének kialakulásához. Nincs semmi új vagy mágikus az értelmezésben, mint az öröm és megértés növelésének eszközében. Tulajdonképpen sok ember már évek óta ezt csinálja, anélkül, hogy tudna róla. Tehetséges tanárok, akik túzbe hozzák tanítványaikat, lelkesedést ébresztenek bennük tárgyuk iránt azáltal, hogy azt élővé teszik. Újságírók és mások, akikben mély érzések élnek bizonyos témákkal kapcsolatban, mint a vidéki táj, és akik ezt át tudják adni azoknak, akikkel beszélnek. A fajták, helyszínek, tárgyak azonosítása és meg nem emésztett tények listái nem elegendők ahhoz, hogy lekössék a nagyközönség érdeklődését. Az emberek lelkesedése a szabadtéri múzeumok, megőrzött épületek és helyszínek iránt, azt mutatja, hogy érdeklődnek örökségük iránt, de csak akkor, ha ez bizonyos összefüggésekbe van ágyazva, és része egy ötletesen, nagy képzelőtehetséggel elmondott történetnek. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az emberek igényei állandóan növekszenek és ahol az emberek televíziót, jól előadott történelmi színdarabokat és dokumentumjátékokat nézhetnek, ott nagyon egyhangúnak és unalmasnak tűnhet egy sor vitrin, amelyekben csinosan feliratozott tárgyak sorakoznak, vagy egy brosúra, egy természetjáró útvonalról, amely úgy néz ki, mint egy kivonat, az „Anglia flórája ,, című kézikönyvből. A múltunkat értelmező központok fejlesztése vaktában történik Walesben, előzetes tervezés nélkül. Túl kevés kutatómunkát végeztek a vidék, a község, vagy az ipar múltjának feltárására és múzeumokat állítottak fel, mielőtt meggondolták volna, hogy is legyenek ezek megszervezve vagy hogy egyáltalán szükség van-e rájuk. Az örökség bizonyos aspektusait, mint a palabányászatot, életet a házban és a ház körül, a keskenyvágányú vasutakat és a farmok gépesítését talán túlságosan is sokszor és sok helyen mutatták be bizonyos területeken, ugyanakkor más aspektusok, mint a halászat és a kohászati iparok, nem részesültek ennyi gondoskodásban. Ugyancsak sűrűn állítottak fel olyan intézményeket bizonyos területeken, amelyeket hagyományosan a turizmussal és a pihenéssel hozzuk kapcsolatba. így Gwyneddben számos múlt-értelmező központ van, de Powysban, Clwydben és Észak Dyfedben ezek ritkaságszámba mennek. Amikor a jövőben az értelmező munka fejlesztésén dolgozunk majd, nem szabad megfeledkeznünk ezekről a hézagokról. Wales apró helyi és regionális múzeumai magukban rejtik annak veszélyét, hogy nem lesznek többek, mint tárgyak unalmas gyűjteményei, amelyek nagyon kevés értelmezéssel egy nosztalgikus peep-showt nyújtanak a múltba, feltálalva az elmúlt civilizációk tárgyi emlékeit, és nagyon keveset mutatva azok kulturális hátteréből. Intenzív kutatási program nélkül és anélkül, hogy inspirálnánk azokat, akik felelősek ezekért a múzeumokért, nem lehet haladni, és mindig is nyakunkon maradnak olyan régi tárgyak gyűjteményei, amelyeket bemutatunk a látogató közönségnek, de nekik többre van igényük. És mindenekfölött: eljutott az elmúlt idők megőrzésére irányuló mozgalom oda, ahova el kellett jutnia? Elértük azt a stádiumot, amikor a templomok több látogatót vonzanak, mint imádkozót, és ahol a palotáknak csak látogatói vannak, lakói nincsenek? Elértük a telítettségi pontot, ahol nem tudunk elfogadni több ipari múzeummá átalakított raktárát, több restaurált működő szivattyúházat, több palabányát és működő farmot, több restaurált kézműves kunyhót és „nagyszerű kicsi walesi vonatot"? Lehet, hogy Britannia egyetlen óriási múzeummá válik? „Nincs messze az idő", mondotta egy megfigyelő, „amikor az Angliába látogatók egy táblát látnak majd Doverben, amely közli velük, hogy „Ez a sziget ma nyitva van a látogatók számára".
