Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

HOFFMANN TAMÁS: Az épületfa, az erdő hasznosítása, sőt irtása az Alpoktól északra

kerrel vészelte át valamennyi - az erdők növényzetének összetételében beállott - változást, mint a többi fanem. Egyáltalában nincs kizárva az sem, hogy részaránya nagyobb lehetett minden egyes korszakban, bár ennek igazolásához nem rendelkezünk elegendő bizonyítékkal. Mindenesetre a neolitikus települések többségének környezetéről kiderült, hogy mindenütt gazdagon díszlett a tölgy, még ott is, ahol korábban a kutatók nyílt, füves mezőket tételeztek fel. Sajnos egyelőre még meglehetősen fogyatékosak ismereteink arra vonatkozóan, hogy miként változott meg a növényzet összetétele az erek, patakok és folyók mentén, és így határozottan nem tudjuk magunk elé idézni a kultúrnövények, valójában az emberi munka révén bekövetkezett változásokat, de az indirekt úton szerzett ismeretek és a sejtések már megengedik azt, hogy találgatásokba bocsájtkozzunk. Az Alsó-Rajna mellékének legelőiről például az alábbi képet alkothatjuk magunknak: Itt majdnem mindent elborítottak az alacsonynövésű növények (Prunella vulgaris. Plantago lanceolata volt a legjellemzőbb fűféle), s ezek akár szántóföldekről is származhattak (minthogy a vizsgálatok növényi maradványokból különítették el leleteiket). A korai Hallstatt rétegeiben (Langweiler /Düren környékén és FrixheimAnstel/ Grevenbroich körzetében) ezek a jellemző növények a legelőkön. Sajnos a római császárkort illetően csak kevés leletet ismerünk. Aachen, Neuß és Butzbach ásatásaiból tudunk ugyan valamit e kor ökológiájáról. Mindenesetre nagyobb lett a mezei növények választéka - a vaskorhoz képest. Nem lehet persze határozottan elkülöníteni egymástól a nyomnövényeket a legelőkön tenyésző gazoktól. (Plantago maior. Ranunculus repens, Filipendula ulmaria, Lythrum salicaria, Scirpus sylvaticus és Lychnis flos-cuculi a leggyakoribb mezei növények ekkor.) Figyelemre méltó, hogy Neuß leleteiben sok a Cynosurus eristatus, a Lolium perenne, a Phleum pratense és a Trifolium repens. Ezek a növények manapság karakterisztikusak az intenzíven kaszált réteken. A római korban tehát kaszálókra kell következtetni, de csak Germania Romana-ban; Germania Libera területén ilyen leletek nincsenek még ezidőtájt. Azt is meg lehet állapítani, hogy a magasnövésű mezei növények még mindenütt hiányoznak a leletekben. Ez arra vall, hogy a réteket még sehol sem kaszálták évente több alkalommal. Az alacsonynövésű növények jelenléte viszont nem zárja ki, hogy évente egyszer már szénát kaszáltak. A magasnövésű mezei növények azonban (mint amilyenek manapság a völgyekben lévő kaszálókon nőnek) csak a középkori leletekben tűnnek fel. Ezek meglehetősen korlátozott számú lelőhelyen azt sejtetik, hogy megkezdődött már a rendszeres rétgazdálkodás is: akkor már szénát és sarjút vágtak. így többek közt: Hithabu (Schleswig) Németország 9-10. század Büderich (Rajna-mellék) Németország 11-12. század Neuß (Rajna-mellék) Németország 14-15. század Gdansk / Lengyelország 10-14. század Krakkó/Lengyelország 14. század Opole/Lengyelország 10-12. század Volevice / Északnyugat-Csehország 13. század Prunérov/Északnyugat-Csehország 15. század Sezimovo Usti / Dél-Cschország 14-15. század leleteiből lehet a gazdálkodás változásaira következtetni. Másfelől számos lelőhelyről a vizes rétekre jellemző növényi maradványokkal rendelkezik a régészeti feltárás. A jellemző növények a következők: Angelica sylvestris Betopnica officinalis Caltha palustris Filipendula ulmaria Irissibirica Juncus conglomeratus J uncus effusus Lotus üliginosus Lychnis flos-cuculi Scirpus sylvaticus Serratula tinctoria Thalictrum aquilegiifolium Mindezek a leletek egybehangzóan győznek meg arról, hogy a rétgazdálkodás első tényeit a római korra lehet feltételezni. Ennek következtében állandósultak azok a növényszövetkezetek, amelyek a tocsogós réteken szokásosak. Ezek aztán a középkoron át fennmaradtak egészen napjainkig. Ezzel szemben a völgyek tápértékben gazdag szénája kései fejlemény, keletkezése alkalmasint szorosan összefügg a nedves rétek kihasználásával, másfelől az erdei rétek tartós igénybevételével. Nem lehet a kombinációkból kihagyni annak az esetnek a tanulságait sem, amikkel Strakonice és Vimperk (mindkettő Dél-Csehország) leleteinek vizsgálata szolgál. Itt az erdőirtás az elmúlt 600-700 esztendő során jelentősen megritkította az égerfákat és a lucfenyőket (illetve ezeknek erdeit) és ennek következtében Caricion canescentis-fuscae-társulások keletkeztek, azaz a barna-sás mocsarak váltak jellemzővé környezetükre. Egészen bizonyos továbbá, hogy számos olyan tényezővel is behatóan meg kell ismerkedni, amely az erdőirtással, illetve a mezőségek keletkezésével függ össze, így például a Harz-hegységben a bükkösök kiirtása a középkori bányaművelés következtében. A gyertyánosok kiirtása új települések alapításakor. A tölgy kitermelése a középkori erdőgazdálkodásban. A bükk ritkulása az erdőgazdálkodás előtti erdőhasználatban. A lue kitermelése a vegyes erdőkből. Étigesztenyések telepítése helyükön. íme néhány karakterisztikus példa, melynek alaposabb bemutatása révén meggyőzőbben jellemezhető a klíma, az erdő és a kultúrtáj összefüggésrendszere a modern kor előtti Közép-Európában.

21 Épületfa és építésmód Persze, hogy milyen a vegetáció összetételének változása és a környezetünket átalakító technológiák fejlődése közötti okozati viszony, az aligha fedhető fel. Talán azért, mert ilyen nincs is. Azt a tételt kell elfogadnunk, miszerint a körülöttünk lévő természet tükre ugyan az emberi találékonyság történetének, de maga a természet mégsem mérték, netán etalon mindazon esetben, amikor fajunk képességeit akarjuk megmérni. Az épületek gerendáinak dendrokronológiai vizsgálata (mindenekelőtt Németországban) azt bizonyítják, hogy a fákat november és február között vágják ki. A téli vágás előnye, hogy a fa kevesebb nedvességet tartalmaz, a tölgy pedig, amely a leggyakrabban használt épületfa, ekkor koncentrálja a legkevesebb csersavat. Egészen bizonyos, hogy az épület alapozását, az