Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)
HOFFMANN TAMÁS: Az épületfa, az erdő hasznosítása, sőt irtása az Alpoktól északra
vagyoni helyzetváltoztatással. Ezért a tanvacsoportok képe a legtöbb településen úgy fest, hogy a házak centrumában egy nagyobb épület áll. ami feltehetően a falu legtehetősebb lakójának és háztartásának adott otthont és ezt kisebb gazdaságok, sőt putrikban élő, rendszerint kézműves foglalkozást űző kliensek veszik körül. A patrőnus-kliens rendszerben a gazdag (paraszt + kereskedő + rabló + katona) integrálja a szegényt, szociális környezetét, védelmet ad annak, miközben fogyasztója és közvetítője lesz közege agrár- és nem agrár termékeinek. A partvidék (elsősorban Hollandiában és a Fríz-föidön) számos további példát kínál annak illusztrálására, hogy az i. sz. I. évezred első felében az emberek nehezen tűrték életfeltételeik változásait, továbbá, hogy sokan közülük alulmaradtak a csaknem kilátástalannak tűnő küzdelemben. Erre még a partvidéktől távol is van példa. Brandenburgban, Bciríiost (Nauen mellett) jelentékeny falu volt ebben az időben, 30-40 gazdaságból állt és lakói mind a szántóföldeken, mind a legelőkön jól gazdálkodtak. Lakóistállós csarnokházak és magtárak, kutak, a szegényebbek földbe vájt putriai az egykor virágzóélet beszédes emlékei. A telkeket kerítés választja el egymástól, akadályozván az állatokat, nehogv eltévedjenek a tilosban. A falu a 3. században keletkezett és a klímaváltozások nyomán - alig két-három generáció múltán - elnéptelenedett. Tornow mellett (Lausitz) a 3. században települt az a falu, melyben 18 gazdaságot építettek fel. Valamennyi gazdaság egy teret szegélyezett. Jelentős volt állattartásuk (amit a település közepén kialakított tágas ter. a munkaállatok napi legelője is igazolni látszik), földet is műveltek és számottevő mértékben állítottak elő fából készült háztartási eszközöket, aminthogy a textíliák szö vesével további jövedelemhez jutottak. A 4. században azonban olyan magas lett a talajvíz szintje, hogy valamennyien elköltöztek. Egészében véve megállapítható, hogy a vaskor és a középkor közötti időszakban romlott a klíma, de ezen belül ingadozás is tapasztalható. Nedvesebb és hűvösebb volt az időjárás a korai és középső Hallstatt-korban, a Laténe-kor középső szakaszában, a késő-római kortól a korai középkorig, a 9. században, végül 1200 és 1500 között. Kellemesebb és szárazabb szakaszok voltak a késő-Hallstatt és a korai Laténe-kor alatt, a korai római csaszár-korban és a középkor nagyobb részében. A középkor múltával azonban újra hidegebbre fordult az időjárás, a 17. század sok esőt és szelet, ennek megfelelően kevés napsütést hozott. 17 A növénytakaró Főként pollenelemzésekből, másrészt a növényi maradványok rendszerezéséből tehát sikerült megállanítani, hogy a jégkor utáni (holocén) periódus fokozatos felmelegedéssel járt. Ez hozzávetőleg az i. e. 9. és 1. évezred kőzött ment végbe, akkor, amikor a vadász- és halászközösségek, majd a neolit földművesek végleg birtokba vették a kontinens északnyugati és középső tartományait, majd a korszak végén mindenütt átadták helyüket a szántóföldeken gazdálkodó földműveseknek, sőt harcias törzseknek is, akiknek egymással való kapcsolataiból - jelentős déli impulzusok felhasználásával - kibontakozhattak a vaskori gazdaság körvonalai. A hosszú korszakon át észlelt lassú felmelegedés kedvezett az erdei fenyőnek, a mogyoróbokornak, amelyek hársakkal, szilfákkal és kőrisekkel társultak. Abban az időben, amikor az agrikultúra alapjait lefektették, már mindenfelé tölgyesek uralták a tájat, úgyhogy a gazdálkodás eleve a tölgyerdők rovására tejeszkedett. Végül - megközelítőleg négyezer évvel ezelőtt - új fanem illeszkedett be a flórába, a bükk. A bronzkori táj már kiterjedt tölgyes-bükkös erdőktől tarkállott. A vaskorra pedig kifejezetten növekedett a bükkösök részaránya. Ez egyben a klíma romlását is jelezte. A bükk (Fagus sylvatica) kedveli a csapadékban gazdagabb klímát, ami a szubatlanti tájakról érkezett a kontinens belsejébe. Növényünk először a magas hegységekben tűnt fel, végül a lapályon is meghonosouott. Svájci Jura Berchtesgaden környéke Iller-vidck az Aipok szélén Harz-hegvsÓL Solling-heg\ ség ENY-Bcigium Mazuru! i.e. 3500 3000 1400 előtt 1600 900 700 kb. 600 kb. Az aláhullott csapadék nem tudott gyorsan elpárologni, s ez növelte a mocsarasodást, emelte a talajvízszintet és mindenütt hozzájárult ahhoz, hogy a levegő emelkedő páratartalmával együtt csökkenjen az átlaghőmérséklet. Ma elsősorban a mocsarak nyújtanak biztos támpontokat a mondott folyamatok vizsgálatához. A Német Síkság és a svédországi mocsarak fosszilis növényi maradványaiból megállapítható, hogy a klímaváltozás több alszakaszra oszlik, azaz időszakos változások álltak be a földnek a naptól való távolságában, nemkülönben a föld dőlésszögében, ami a két "legdöntőbb tényező az egész klímaváltozás történetében Nagyon lényeges, hogv a hűvösebb szakaszokban, amikor az évi átlaghőmérséklet 6-7C°-ot is eshetett, az egész növényszövetkezet összetételében változásokat lehetett észlelni. A nedves, nyirkos mikroklímát kedvelő gyomok például ekkor szaporodtak ei, az erdők aljnövényzete és a rétek növényvilága szívósabb, ellenállóbb, az időjárás viszontagságaival jobban dacolni képes növények sokaságával iepte el a tájat. Minthogy az emberek szántóföldjeiket erdőkből hasították és léteket törtek fel annak érdekében, hogy déli eredetű kultúrnövényeket termeszthessenek, a klímaváltozás, a növénytársulások átalakulása ismételten akadályokat gördített haladásuk útjába. Mindenesetre többet kellett dolgozniuk, hogy földjeiket megtisztítsák a gvomtól. Nemcsak gyakrabban kellett és mélyebben szántaniuk ahhoz, hogy vethessenek, de a megtermett kalászokat learatva is többet fáradozni azon, hogy a gabonát szétválasszák a gyomtól. A természet kihívása végül is nem lett csapda, ellenkezőleg, arra késztette a földműveseket hogy hatékonyabb módszerekkel dolgozzanak, növeljék alkalmazkodóképességüket és egészében véve emeljék a gazdálkodás eltartóképességének színvonalat.
