Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)
HOFFMANN TAMÁS: Az épületfa, az erdő hasznosítása, sőt irtása az Alpoktól északra
Technológiai és szervezeti újítások a gazdálkodásban A klímaváltozások következményeként nemcsak a flóra átalakulását lehet megjelölni. ÉszaknyugatEurópa síkságain a talajvízszint emelkedéséhez időnként tengeri áradások társultak. Az i. e. 6000 és 1800 között az Északi-tenger vízszintje legalább 25-30 m-t emelkedett. A tenger előrenyomult és a bronzkorban már olyan területeket is elöntött a sós víz, ahol települések, szántók húzódtak. Hollandiától Frízföld északi sávjáig, tehát az ember nemcsak az édes belvizek, hanem a sós tengerár ellen is kénytelen volt felvenni a harcot. A kanalizálás és a gátak építése, melynek kezdetei a feudális idők "sötét korszakába" nyúlnak vissza, a környezetátalakításban az elemi csapások elleni védekezés ősi magatartásformáját, a gátépítés és a lecsapolás révén elfoglalt területek hódítására, tehát a támadásra cserélte fel. Ebben az időben megközelítőleg 2-3 m-t emelkedett a tenger vízszintje. Nyári gátak építése mellett téli gátak földmunkálatai töltik ki a középkor falusi krónikájának lapjait. Adam von Bremen (1072-75) és Saxo Grammaticus (a 12. század végén) meglehetősen részletesen informálnak az eseményekről. A kanálisok összefüggő rendszert alkottak, amin eltávozott a felesleges vízmennyiség, azonfelül, hogy a vidék (majd a város) teherszállítását is megoldották abban a korban, amikor a szárazföldön 500 kg nagyobb terhet úgyszólván nem is tudtak rendeltetési helyére juttatni. Mivel a népesedés területfoglalásokra késztetett, a földesurak telepítési akciói töltik ki a 10-14. századot. Persze maga a gazdálkodás eleinte sokkal inkább nyugodott a legelésző marhák hasznán, mintsem a ganobatermesztés szántóföldjein. A városok fogyasztópiacának kitágulása azonban a 13. századtól egészen alapvető változásokat okozott a vidék hétköznapjaiban. A szántók terjedelme növekedett (és valamelyest a hozamaik is), az állatlétszám emelkedett, ami maga után vonta a széna takarmánykészleteinek halmozását. A 15. századra a tejgazdaság körvonalai is kirajzolódtak, sőt a városok szomszédságában az addigra elaprózódott parcellákon megteremtették a kertgazdálkodás kényszerű feltételeit is. Mindezek olyan változások voltak, amelyek mögött temérdek munka, s az alkalmazott agrotechnika valamelyes tökéletesedése, hatékonyabb, termelékenyebb eljárások és eszközök alkalmazása húzódott meg. De a tenger és a klíma továbbra is fenyegetett és nem is egyszer - fenyegető áradásaival - súlyos pusztításokat okozva mezei károkat tett, sőt életeket követelt. A 14. század óta (úgyszólván napjainkig) vannak fekete lapjai az Északnyugat-Európa időjárási naptára alapján szerkesztett krónikának. 18 Közép-Európa klímaátlagai 1000 óta 1 1000-1250 relatíve enyhe, száraz, könnyű és váltakozé) széljárás 12-14. sz. relatíve meleg, télen és nyáron pozitív hőmérsékleti anomália 1280-1380 az érett középkori felmelegedés csúcspontja (talán valamivel melegebb a jelenlgi enyhülési szakasznál is), egyidejűleg (1250-től 1400-ig) természetesen gyakoribb csapadékkal és viharokkal az Északi-tenger térségében 1429-1465 mostoha (hideg telek, hűvös nyarak), gyenge termések 16. sz. első javuló klíma fele 1550-től romlás, az évi középhőmérséklet mintegy 1,5°-kal alacsonyabb, fa- és hóhatárok süllyednek, gazdasági hanyatlás 1590-1610 az Alpokban jelentős gleccser előrenyomulás (ugyanígy Alaszkában és Norvégiában), a tél 1,5-2°-kal hidegebb uralkodó déli széllel (Dániában) 1595-től a Kaszpi-tó szintjének emelkedése 1611-1630 Észak-Skandináviában hűvös nyarak, relatív szárazság Belgiumban és Angliában 1680-1730 javulás, jó szüretek, meleg nyarak és enyhe telek Nyugat- és Közép-Európában 1739/40-től szigorú telek vezetik be a hőmérsékletcsökkenést, erőteljes gleccserelőnyomulás 1775-1811 forró nyarak korszaka, az évi hőmárséklet mint jelenleg 1850 körül relatíve hűvös szakasz gleccserek előnyomulásával 1880 óta folyamatos gleccservisszahúzódás, általános globális hőmérsékletemelkedéssel (évenként 0,01°), az arktikus jégtakaró apadása, a tenger vízszintjének emelkedése évenként 1 mm-el.
