Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)
PÁLL ISTVÁN: Gróf Eszterházy Miklós kisvárdai uradalmának épületei 1802-ben
Páll István GRÓF ESZTERHÁZY MIKLÓS KISVÁRDAI URADALMÁNAK ÉPÜLETEI 1802-BEN Az uradalmak épületeinek és a környező település népi építkezésének összefüggéséről már több ízben születtek értékelő megállapítások.' Ezekből kiderül, hogy egy táj építészeti hagyományai, építészeti kultúrája éppúgy nyomot hagy a nagybirtok építkezésén, mint ahogy meghatározó jelentőségűek a természeti környezet által biztosított, építésre felhasználható javak is. Tehát a táj és a hagyomány kötelező jelleggel érvényesül akár a népi építészet produktumait, akár az uradalmak épületeit vizsgáljuk. Csupán az a különbség, hogy míg a nagybirtokok épületeinek rendszeres összeírása révén jóval nagyobb tömegű információval rendelkezünk azokról, a népi építészeti emlékekről szóló írásbeli feljegyzések jóval gyérebbek, véletlenszerűen maradtak fenn. Emiatt aztán az uradalmi épületekből levont tanulságokat vetíthetjük át a népi építkezésre is, természetesen a szükségszerű kritikával vizsgálva azokat - ha már elfogadtuk a kettő közötti szoros kapcsolatot. Korábban több tanulmányomban vizsgáltam ezeket az összefüggéseket egy-egy nagybirtok, illetve egy egész megye vonatkozásában. 2 Itt és most az Eszterházyak kisvárdai uradalmának épületeiről 1802-ben készült részletes leírást elemzem. 3 Az összeírás 58 oldalon veszi számba a kisvárdai birtokközpontú uradalom 11 településen található épületeit. A birtokhoz tartozó építmények - természetszerűen - a központban, Kisvárdán álltak legnagyobb számban, míg a többi településen egyegy malom a hozzá tartozó molnárházzal, kocsma melléképületekkel vagy major a kiszolgáló gazdasági épületekkel került fel a listára. Joggal vetődik fel a kérdés: a Nyugat-Dunántúlon hatalmas birtokokkal rendelkező, s a nemesi előnevében is a "Fraknói" jelzőt viselő Eszterházy család (melynek ottani építkezéseiről kitűnő könyv született 4 ), hogyan kerül az ország másik végére? A válasz nem bonyolult: Nyáry Pál, Szabolcs megye legnagyobb uradalma tulajdonosának leányát, Krisztinát Eszterházy Miklós vette feleségül a 17. század végén, s innentől bírtak jelentős birtokrésszel az Eszterházyak a tárgyalt területen. 5 A most vizsgált 1802-es állapot - bár az uradalom ekkorra jónéhány birtokrésszel csökkent - jól tükrözi egyegy nagybirtok szerteágazó voltát, több településre való kiterjedését, jó keresztmetszetet nyújt egy adott időszakbéli állapotról. Az Eszterházyak Szabolcs megyei birtokairól 1846-ban készített másik összeírást már korábban feldolgoztam/ 1 azzal összevetve az itt tárgyaltakat az épületállomány gyarapodását vagy éppen fogyását, az azokban bekövetkezett változásokat is nyomor, követhetjük. A jobbágyfelszabadítást követő időszakot tükröző FÉNYES Elek-féle Geographiai Szótár az egyes településeken első helyen említi az Eszterházyakat a birtokosok között, ami a család és az ottani birtokrészek jelentőségét mutatja. Kisvárdánál FÉNYES Elek megjegyzi, hogy ,,f(öldes)u(ra) hg. Eszterházy, kinek egyik uradalma innen veszi nevezetét." 7 Az 1802-es összeírás 74 tétel alatt veszi sorra az épületeket, melyeket az alábbiakban a néprajzi irodalomban szokásos népi építészeti témakörök szerint csoportosítva taglalok. Ahol nem volt megfelelő mennyiségű adat egy-egy téma vagy elem bővebb kifejtésére, ott azokat másokhoz csatolva említem. Lakóépületek Épületfalak Az uradalom épületei közül 23 szolgált lakóhelyként is, közülük 14 Kisvárdán állt. A kastély kivételével a birtokon szolgáló vagy alkalmazásban álló, illetve árendába kiadott építmények esetén az azokat működtető bérlők lakóhelyei voltak. Az ide sorolható kocsmákkal és csapszékekkel együtt (melyekben szintén ott laktak a bérlők), összesen 28 épület falazatát értékelhetjük az összeírás alapján. Eszerint túlnyomó többségük ágasok közé font sövényfalhú rendelkezett. A forrás pacsit néven jelöli a fonás anyagát (két épületnél vesszőt említettek), az ágasok közé erősített vastagabb hasított léceket pedig, melyek a sövény merevítésére szolgáltak, közfa néven írták össze. Mind a felhasznált pacsit, mind pedig a közfa mennyiségét szekér mértékegységben adták meg. (Pl. „A Ház oldalán 's kéményben 7 szekér patsit" vagy „3 szekér vessző a' háznak falába", illetve „Egy szekér közfa" stb.) Egy-egy épületnél 2-7 szekér pacsitot használtak fel attól függően, hogy a háznak milyen volt a mérete vagy hogy a kémény alatti fal szintén sövényből készült-e vagy vályogból, illetve égetett téglából. Ugyanezektől a tényezőktől függött a fal fő tartóelemeinek, az ágasoknak is a száma. 6 és 26 közötti darabszámot írtak össze egy-egy helyiségnél, illetve lakóépületnél. Az ajaki határban állt majorház méretét is ismerjük: a 8 öl hosszú és 3 öl széles épület falát 20 ágas, 14 szekér pacsit és 4 szekér közfa, valamint az ezek betapasztására szolgáló földmennyiség alkotta (utóbbit „150 szekér föld az egész házon" formában jegyezték fel). Megjegyzendő, hogy ezen épületnél a kéményt és annak alját 10.000 téglából építették! Egyébként a 15 sövényfalú épület közel felében „kémény alatt valő köz fala"
