Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

PÁLL ISTVÁN: Gróf Eszterházy Miklós kisvárdai uradalmának épületei 1802-ben

vályogból vagy égetett téglából készült, még ha a kéményfej maga - a falhoz hasonlóan - tapasztott vesszőfonás volt is. Egy-egy épület tapasztására 18 és 150 szekér közötti mennyiségű földet használtak fel. A sövényfal alkotórészei közül az ágasok darabonkénti becsült értéke 20 és 51 krajcár között mozgott, ám nem tudni, hogy becsértékük mitől függött. A vessző (a pacsit) szekere 51 krajcártól 1 forint 42 krajcárig terjedt, a közfáé szintúgy; egy szekér tapasztóföld 3-7 krajcárt ért. Csupán Kisvárdán írtak össze olyan lakóépületeket, amelyek fala nem sövényből, hanem vályogból és égetett téglából készült. Úgy tűnik, hogy zsidó bérlők („bér szedő zsidó háza", „Szabó Mojses háza" stb.), illetve uradalmi alkalmazottak („kováts háza", „Kőműves Antoni háza" stb.) laktak szilárdabb falú épületekben. A vámház kivételével (mely 2000 téglából épült) valamennyinél vegyesen írtak össze vályogot és téglát a falak alkotóelemeiként. Egymáshoz viszonyított arányuk változó volt: 3 esetben a tégla mennyisége megelőzte a vályogét, míg négy épületnél több vályogot építettek be a falba, mint téglát; Sámson zsidó háza 8000 vályogból és ugyanannyi téglából készült. A vályog becsértéke ezrenként 3 Rhenes forintot, az égetett tégláé 5 forintot tett ki. Tornác, padló Mivel az összeírás nem tért ki a lakóházak alaprajzára, itt említjük meg, hogy két épületnél (a dögei vámháznál és a kisvárdai "Csillag" vendégfogadónál) jeleztek tornácot: e tényből arra következtethetünk, hogy ebben az időben még nem terjedt el e később oly jellemző építészeti elem területünkön. A vámház tornácát 8 ágos és az ahhoz tartozó kötések képezték, alul 4 talpfán és tornácgerendán feküdt a 29 hídlásdeszka. Egy ajtófél „az udvarra járó" vassarokkal felszerelt ajtót tartotta. A vendégfogadónál csak jelezték a tornác meglétét, eképpen: „6 gerenda tornácz fák talpaiban". A lakóépületek padlójára való utalás csupán 4 esetben történt, így feltételezhetjük, hogy azok többsége döngölt földes megoldással készülhetett. A kisvárdai majorházban, a rozsályi várszegbeli és az eszenyi házban tölgy padlódeszkákat vettek számba (55-69 darabot), a kisvárdai Mártony György házánál pedig 122 nyárfa (!) padlódeszkát említettek. A kis mennyiségből arra következtetünk, hogy azok csupán egy-egy helyiség burkolására szolgáltak. Nyílászárók A lakásra szolgáló épületek ajtajainak számából olyan információkat is kaphatunk, melyekre egyébként az összeírás nem tér ki: nevezetesen az építmények helyiségeinek számára csak ezekből következtethetünk. Eszerint domináló alaprajzi elrendezés a háromosztatú épület volt (9 adat), míg majdnem ugyanilyen mennyiségben létezett kétosztatú lakóház is (7 adat). Egy helyiséges (tehát 1 ajtóval bíró) épület csupán az ajaki, a felhasznált anyagmennyiségből kitűnően kisebb méretű méhészház és a dögei vámház volt. 4 vagy több ajtóval a kastélyon kívül a majorházat, a bőrszedő zsidó házát és két kocsmát, illetve vendégfogadót építettek. Részletesen felértékelték és számbavették az ajtó egyes alkotóelemeit (ajtófeleket, küszöböt, szemöldököt, az ajtólapokat és ezek vas, illetve fa sarkait, hevedereit, esetleg a reteszeket). Külön kiemelték az egyszerűbb vagy bélletes technikát és néhány esetben a felhasznált fafajiakra is utaltak. Eszerint az ajtófelek többnyire tölgyfából készültek, s öt esetben azt is megjegyezték, hogy azokat "béllésükkel" együtt értékelték fel. A béllés anyaga az utalások alapján fenyődeszkából volt (a kisvárdai Csillag vendégfogadónál pl. „12 béllett ajtó feleknek fenyő deszkával való béllései"), míg az ajtók bélieden voltára az egyszerű "ajtófél" formában szereplő feljegyzés vonatkozhat (többször a "bélieden" jelzőt is használták, különösen ott, ahol "béllett" ajtófeleket is számbavettek: például a pátrohai molnárháznál „Három bélieden Ajtó fél Küszöbével 's szemöldökével 1 Rfrt"). Az ajtólapok rendszerint fenyődeszkából készültek, formájukra és készítésük technikájára a "simpla", illetve a "béllett" jelzőt használták. 11 helyen említettek fenyő alapanyagot, míg tölgyfadeszkából készült ajtólapot csupán a veresmarti kondásházon írtak össze. A szimpla ajtó értéke pontosan felét tette ki a bélletes ajtóénak (1, illetve 2 frt), de a "szimpla" jelző a Csillag vendégfogadónál meg a "sert áruló csapszék"-nél összeírt dupla, illetve kétfelé nyíló dupla ajtóktól való megkülönböztetésre is szolgált (ez utóbbi értékét 4 frt-ra becsülték). Az ajtólapok az ajtófelekhez rendszerint vassarkakkal kapcsolódtak, de 4 épületen (a dombrádi molnárházon, a veresmarti kondásházon, a rozsályi várszegbeli és az eszenyi házon) fa sarkok szolgáltak ugyanerre a célra. Ez utóbbiakkal felszerelt ajtók értéke jóval szerényebb volt a vasaltakénál (30-36 krajcárt ért darabja). Egy szimpla ajtó ára tehát feleivel, vasalásával együtt kb. 4 forint körüli összegre rúgott. Kiegészítő ajtóként vettek számba Kisvárdán a fiscalis konyhaházánál egy verőcét vas sarkakkal, mely az asztalosmunkával együtt 1 frt 38 krajcárt ért. Az ablakok számából csupán nagy hibaszázalékkal következtethetnénk az egyes helyiségek számára, de az ajtók számával összevetve sem igen sikerül az egyes helyiségeken lévő ablakok mennyiségét kideríteni, mert nem tudni, hogy például a pitvaron voltak-e ablakok, vagy más helyiségnek, így például a szobának hány ablaka volt. A megadott ablakkarikák száma csak valószínűsítheti az ablakok egy- vagy többrétegű jellegét (hiszen nehezen képzelhető el, hogy a kisvárdai Csellé János házának 2 ablakán összeszámlált 44 karika egyrétegű nyílászárót jelölt), de pontosabb körülhatárolás hiányában ezek becslésétől is eltekinthetünk. Ami az adatokból kideríthető: az üvegből készült ablakkarikákat rendszerint fába foglalták, de 5 épületnél ólomba foglalt üvegkarikákat is számbavettek (a kisvárdai épületek között volt valamennyi, de közülük háromnál mindkét fajtára van adat). Ahol ablakfelet és ablakrámát is számbavettek (nem is beszélve arról, ahol még az ablakráma vasazásáról is megemlékeztek!), ott minden bizonnyal nyithatók voltak az ablakok. Ott, ahol csupán fába foglalt üvegkarikákat említettek (mint például a dombrádi molnárházon összeírt „16 üvegkarika fában foglalva"), feltételezhető, hogy azok a falba voltak fo-