Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

GILYÉN NÁNDOR: A szatmári és beregi tornácok

jellegzetes megoldása, de az újabb tornácokon Szatmárban sem ismeretlen (11. kép). A deszkamellvédet itt néha palánknak nevezik (Csenger). A szatmári és beregi tornácok viszonylagos újdonságát bizonyítja, hogy nagyon sokszor fűrészelt - de a legújabb tornácokat kivéve mindig keményfa-gerendából készülnek, és az oszlopok keresztmetszeti mérete ritkán éri el a 15x15 cm-t, legtöbbször 12x12 vagy csak 10x10 cm. Ezeket már legtöbbször nem a helybeli erdőkből kitermelt fákból faragták, bárdolták, - mivel az erdőket a múlt század hetvenes éveire már legnagyobbrészt kiirtották - hanem fatelepeken szerezték be.

17 Az elavult, vagy csak a megnövekedett igényeknek már nem megfelelő régi ház bontásából kikerülő értékes faanyagot több esetben újra felhasználták. A templomok korszerűsítésekor lebontott karzatok nagyméretű oszlopait is beépítették egy-egy akkor épülő házba (7. kép). Az oszlopokat sokszor akkor sem cserélték ki, ha alsó részük elkorhadt. Ilyenkor a korhadt részt levágták, és csapolással új darabot illesztettek a helyére: beoltották a szulápot (12. kép). Tarpán és környékén azonban az elmondottakkal ellentétben még a századforduló táján is nagyméretű gerendákból készítették a tornácot (6. kép), előfordul a 25x25 cm-es keresztmetszet is. A tornác, mint puszta szerkezeti forma is a ház legfőbb dísze. Legfigyelemreméltóbb esztétikai értéke a környezet és a belső, zárt tér közötti építészeti eszközökkel kialakított kapcsolat és a határozott árnyékhatás, amihez a fából készült tornácoknál a szerkezet könynyedsége járul. Gyakran a szerkezettel hangsúlyozzák a bejáratot is. Az ajtó előtt sokszor közelebb állnak egymáshoz az oszlopok (15. kép). Néha csak ezek az oszlopok kapnak könyökfát, amelyet esetleg ívesre faragnak, további nyomatékot adva a ház bejáratának. Máskor - mellvédes tornácoknál - az oszlopállás nem változik, de a mellvédet csak a bejárat előtt szakítják meg. Az így adódó csonka karfák alacsony, tartószerkezeti szerep nélküli oszlopokhoz csatlakoznak (5. b, d; 10. kép). A díszítések tovább fokozzák a hatást, és a szegény zsellérek századunkban épült, már tornácos házait, valamint a legújabb tornácokat kivéve (14. kép) nem is maradnak el. A díszítések elsősorban az oszlopokon találhatók. A népi kultúra, ezen belül a díszítőművészet ha6. kép. Tarpa, Hunyadi u. 57. (ép. 1899) nyatlásának tudható be, hogy a díszítések egyre igénytelenebbek lesznek, míg végül, mint említettük, teljesen el is maradnak. A múlt században és századunk elején az oszlopokat legtöbbször esztergályozással díszítették (5., 6., 7., 8. kép). Ennek a díszítő technikának vidékünkön nagy múltja van, amit több, a 18. században és a 19. század elején épült fatorony galériájának oszlopai is bizonyítanak. Erdélyi analógiák alapján ilyenek lehettek sok esetben a régi udvarházak tornácoszlopai is.

18 A négyzet keresztmetszetű oszlopon majdnem mindig csak a mellvéd [redely) fölötti kb. egy méteres szakaszt díszítik (5., 6., 8., 9., 10. kép). Az esztergált - kör keresztmetszetű - és a négyszög keresztmetszetű szakasz közötti átmenetet általában az élek kisebb lefaragásával alakítják ki (5. b - e kép). Az esztergályozott díszítések mindegyike hasonló, de két egyformát nem sikerült találni. A művészettörténet megállapítása szerint ezek az oszlopok a reneszánsz stílus késői tanúi.

14 Az oszlopokat esztergályozás helyett gyakran faragással díszítik. A legegyszerűbb, ha csak az oszlop külső, homlokzati oldalát faragják meg (9. a, b kép). Gazdagabb megoldás, ha az oszlop három oldala faragott (9. c. d kép), és csak a hátsó, épület felé eső oldal marad sima. Elég ritka a körkörös, négy oldali faragás (9. e, f kép). A faragott oszlopoknak is nagy hagyománya van, amit egyes fatornyok galériájának díszítése is bizonyít (2. kép). A legegyszerűbb, csupán homlokoldalukon fara7. kép Tarpa, Széchenyi u. 16. (ép. 1897)