Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

NOVÁK LÁSZLÓ: A nagykőrösi ház a 17-19. században

anyagból készült kémények voltak a lakóházak többsé­gén. Nagykőrös város 1747. évi statútuma - mint emlí­tettük - még arról beszélt, hogy ki-ki javítsa meg vessző­ből fonott, sárral betapasztott kéményét, mert tűzveszé­lyessége miatt a rossz kéményeket levonatja embereivel a magisztrátus. 43 Kecskemét városa is úgy határozott 1788-ban, hogy „kik rosz kémény alatt vagy nádbul épí­tett 's meg nem tapasztott pitvarokban tüzelnek, meg visgálják a' tizedesek", s amennyiben rossznak, veszé­lyesnek találtatnak, minden irgalom nélkül pusztítsák el. 94 Nagykőrös város 1883. évi építési rendszabálya is tiltja az ilyen kéményeket. 95 A nyitott kéményes konyha tüzelőberendezéséről nem rendelkezünk pontos adatokkal, csupán következ­tethetünk formájára és szerkezetére. „Egy Was Lapoczkát és egy Szén foghot a' Tűz helyre walot czináltattam dn. 25" - jegyezte fel 1657-ben a kö­rösi számadó bíró. 96 Feltételezhetjük, hogy padkaszerű építmény volt már a konyhában, bár annak készíttetésé­ről - ellentétben a kemencével - hallgatnak a források. Tartozéka volt a többször megemlített tűzikutya és pa­rázsfogó vas. A már említett levéltári forrásanyag tanúsága szerint a ház két legfontosabb helyisége a szoba és a pitvar vagy konyha volt. Hangsúlyozódik, hogy a pitvar fontos része a lakóháznak, bár magáról a pitvarról bővebben nem esik szó. A pitvarban a szobafal aljában épített padka lehetett az általános tüzelőberendezés, hiszen az oldalsó falon torkollott a szobai kemence, amelynek fűtését e helyiségből oldották meg. A későbbi középpadka min­den bizornyal hiányzott még a 16-17. századi konyhá­ból, de még a 18. században sem lehetett gyakori épít­mény. 97 Néhány adat erre enged következtetni. 98 Na­gyobb építmény nem lehetett a régi házak konyhájában, hiszen akkor tárolásra kevésbé lettek volna alkalmasak. A szomszédos Kecskemétről ismeretes 1797-ből, hogy „Tóth János egy szekér szalmát a' pitvarába rakott le nehogy az udvarábul el lopják", s „Ezen gondatlansá­gért 12 páltzával büntetik 's azonnal ki kell hordania a' szalmát" - jegyezték fel a város jegyzőkönyvében. 99 A kémény alatt elhelyezkedő tűzpadka már a fakéményes, régi építésű házakban is jelen lehetett a 19. század ele­jén, mit a másik szomszédos városból, Ceglédről 1821­ből származó adat bizonyít. 10 " A 15. századi lakóházban megismert tüzelőberende­zés szívósan fennmaradt, legalábbis az egyszerűbb épít­mények esetében, mint azt Cegléd város jegyzőkönyve bizonyítja 1821-ből. „Szekér Mihály fel adattatott, hogy Kéménytelen és padlástalan Kunyhójában tüzelvén Ke­menczéjét is mindég onnan füjti." 1 " 1 Az adat arra mutat, hogy kéménytelen és padlástalan házak nem számítot­tak ritkaságnak a 19. század elején sem, sőt később sem. Nagykőrös említett 1883. építési szabályrendelete ha­sonló építményekről tesz említést: „Új építményeknél a füst csak rendes kéményeken vezethető ki, füst vezető csöveket a házakból a falon vagy ablakon kivezetni tilos, -oly épületeknél, amelyekben ily tűzvezető csövek még léteznek, a szabályrendelet életbe lépésétől számított hat hónap alatt eltávolítandók." 1 " 2 A 17-18. századból rendelkezésünkre álló levéltári anyag viszonylag bőséges adatokat szolgáltat a szobai tüzelőberendezésre vonatkozóan. Megállapítható, hogy a 15. századból, a 16. század elejéről ismert szemes­kályha-kemencék voltak ebben az időszakban is a lakó­9. kép. 15. századi gótikus kályhaszem a nyársapáti udvarházból, Arany János Múzeum gyűjteménye. NÓVÁK László felvétele házak szobájában. Mellettük megtalálhatók a sárke­mencék is. Nagykőrös határának nagyobb része homokkal borí­tott terület, ám a laposabb térszínen alkalmas agyag is előfordult, amelyből cserépedényt, kályhaszemet lehe­tett égetni. Érdekességként említjük meg a város 1646. évi számadáskönyvét, amelyben a következőket jegyez­ték fel: „Az Kályhának való földet a' melly ember megh mutatta attunk Neky dn 20." 1,13 A kitermelt földet hely­ben élő mester, "Korsós", "Fazekas" dolgozta fel. A város építette és gondoskodott az iskolákról is. Ezzel összefüggésben a város 1636. évi számadáskönyve érté­kes adatokat szolgáltat a szoba tüzelőberendezésére vo­natkozóan: „Fazekas Andrással az Praedicator Uram­nak czinaltattunk az szobájában eggy Kemenczet Mel­lyert fizettünk fl. 2 dn. 25." ezzel egyidejűleg. „Isment az scholabely Kamorákban való Kemenezek foldozásá­ért Attunk dn. 25.", „Isment itt az Varas hazában való Kamenczckert Fizettünk Neky db. 40". 104 Szintén a szá­madáskönyből tudjuk meg, hogy a körösi második bíró 1657-ben „Kemenczének való Kályhát vőtt" 1 tallér ér­tékben. A következő esztendőben, 1658-ban „Korsos Istwannak Wáras házánál Egy kályhás Kemencze raká­sért fizettem fl. 3. dn. 60." - jegyezte fel, s azt is rögzítet­te, hogy „Teörök Gergelytül Kemenczének Walo Wa­lyoghott wőttem dn 50." 105 Az említett kemencékre vonatkozó adatok a rango­sabb építményekre vonatkoznak, mint a paplak, iskola, városháza. A kemence alsó részét vályogból építették meg, s "kályhákkal", cserépből készült kályhaszemek­kel állították össze a felső részét. A 17. századi kályhás kemence térbeli megjelenésére nincsen adatunk, s nem tudjuk, hogy az mázas vagy mázatlan szemekből állott­e. Feltételezhetően, ilyen kályhás kemencét csináltattak a módosabb cívisek házaikban, de a szélesebb és szegé­nyebb társadalmi réteg építkezésében a sárkemence le­hetett a gyakoribb szobai tüzelőberendezés.

Next

/
Thumbnails
Contents