Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

HOFFMANN TAMÁS: Az épületfa, az erdő hasznosítása, sőt irtása az Alpoktól északra

5. kép. Parlagolt szántóföldek lecsapolt mocsár területén. A két telek közötti mezsgye - az erózió következtében már majd egy méter magas. Jork (bei Stade). 1990. jó bizonyítéka annak, milyen kevéssé sikerült érvényt szerezni a törvénynek akkor, ha a társadalomnak nem formulákat, hanem reális, elsősorban gazdasági problémákat kell megoldani. Környezetpusztítás és a közbirtoklás A leglátványosabb erdőirtásra Közép-Európában került sor. Szászország, Thüringia és a Wesertől keletre eső tartományok gazdálkodásában aló. században bekövetkezett alapvető változások egyenes következményei az erdők további pusztulásának. A helynevek ugyan már évszázadok óta őrizték emlékét az irtásoknak, de ezek az emlékek most újabbakkal egészülnek ki, sőt tömegük is növekszik. Azután fennmaradt egy sor szerződés (Urbarmachung) is. Ezekben remélték rendezni a föld haszonélvezeti jogát mindazok a birtokosok, akik a Harzhegységben, az Eiffel-hegységben, a Westerwald-ban, a Thüringiai- és a Fekete-erdőben tekinthették magukat a falvak urainak. Minthogy pedig minden egyes darab erdő nagyon sokáig egy darab természetet jelentett (és jelent talán még ma is), amh - ellentétben a szántóföldekkei - nem alakított még át emberi munka, a jogszo kasok és a rendelkezések meg a törvények az erdőkkel kapcsolatosan őrizték meg a természet birtoklásának legrégibb szabályait. A "Mark" intézménytörténete legalábbis ezt látszik bizonyítani. A "Mark" eredetileg - lényegében véve a német nyelvterületen - azokat a közbirtokokat jelentette, amelyeken a földművesek egy-egy csoportja (nemzetsége) megtelepedett. Miután a különféle termelési ágazatok más és más földterületeket vettek igénybe, a törvényekben különbséget tettek a szántóföldek, illetve a legelők és az erdők között. (Tekintve, hogy az erdők ben legeltettek, a legelők és erdők birtoklásmódja nem különbözött egymástól ezekben a törvényekben.) A középkor folyamán azonban átalakult a művelésmód es a települési rend. Ezek a változások azonban nem érintették a legelők és az erdők használatának módját. A 13-18. századból fennmaradt "Markweistum"-ok, azaz a közbirtok használatának rendjét leíró szabálygyűjtemények azt a látszatot keltik, mintha az erdő fáinak és bokrainak birtokbavétele még mindig a régi szokások szerint törtenne. Noha előfordult, hogy valamely földbirtokos, az apátság vagy egy nemes úr magát tekintette a közterület tulajdonosának, de a parasztok továbbra is közmegegyezésséi járatták az erdőben a kondát vagy csapták ki hetekre legelni marháikat. De nemcsak legeltettek, vadásztak is (jobbára csapdával és hurokkal), azonfelül fát vágtak, ha építkeztek és az erdőben gyűjtötték össze a hullott gallyakból a tüzelőt. Csakhogy a földesurak ritkán ismerték el a parasztok illetékességét; a két fél között állandósultak a viták és a földesúr személyzete minden igyekezetével azon volt, hogy meg is torolja a birtokha-