Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

ZENTAI TÜNDE: A lakóház tüzelőberendezésének és füstelvezetésének alakulása a Dél-Dunántúlon

A kályha megjelenése A parasztházak füsttelenítése terén az első, forradalmi újításnak minősíthető lépés a késő középkorban történt. A központi magyar nyelvterületen a 15. század tájékán megjelent a kályhás-, illetve kívűlfűtős kemencével ellátott szoba. A kívülről fűtött cserépkályha, s vele a füsttelen szoba a Bódeni-tó környékén tünt föl a 14. században. Előtörténete a Bódeni-tó vidékéhez, az Alpokhoz és a Duna medencéjéhez köthető. A kályha terjedésének nagy korszaka a 15. százdban kezdődött, s már ekkor eljutott a délnémet, osztrák, svájci és magyar paraszti lakásokba is.

21 Az alföldi nagy telepásatások (Móricon, Baracson, Kecskemét környékén, Nyársapáton, Bátmonostor-Pusztafalun, Lászlófalván)

22 eredményei azt mutatják, hogy a 15-16. század folyamán használata az alföldi falvakban általánossá válik. Dunántúli elterjedését nem tudjuk ilyen pontosan időhöz kötni, mert kevesebb régészeti föltárásra támaszkodhatunk. Mégis több adat szól amellett, hogy a 15. század folyamán a Dunántúlon is megjelent a füsttelenített lakóterű kályhás-kemencés szoba. Ezek azonban még inkább csak városokban, falusi udvarházakban, paplakokban fordulnak elő, mint például az alsóörsi udvarházban és a csepelyi kőházban (Veszprém m.).

23 Az egykorú Sarvaly (Veszprém m.)

24 falu többosztatú házaiban ekkor még zömében egyetlen füstös lakóhelyiség van, belülfűtös kemencével. A kívűlfűtős kemence megoldásával éppen csak kísérleteznek, ezt látjuk a 17. számú ház feltárásából, ahol a kályha szája az eresz alá nyílik. Az 1649-eskörmendi (Vasm.) összeírás

25 viszont már a kályhás szoba nagyarányú elterjedéséről számol be; a 233 ház közül mindössze 39 a kályha nélküli. A dél-dunántúli kályhaleletek azt mutatják, hogy a 15. században már mind a négy megyében alkalmazták a cserépkályhát, sőt Bodrog falu (Somogy m.), Pécs és Máza-Szászvár (Baranya m.) esetében egyes kályhacserepeket a 14. századdal hoznak kapcsolatba.

20 A felszínre került kályhacsempék egy része főúri lakások tartozéka lehetett. Domborműves, lovagalakos, címeres, zöldmázas kályhacsempéket találtak a 15. századból Etén, 15-16. századiakat Dunaföldváron, 14-15. századi mázas, mérműves, címeres töredéket Szász váron.

27 E rangos leletek mellett nagyobb számban bukkantak föl a területnek szinte minden részéből az egyszerűbb, mázatlan bögre-, harang-, körte alakú kályhaszemek és a négyzetes szélű, tál alakú kályhafiókok, mázas és mázatlan kivitelben. Közülük legjelentősebb az etei lelet, amely 1935-ben került napvilágra CSALOGOVITS József ásója nyomán.

28 Ebben az esetben rekonstruálható volt mind a ház, mind a tüzelőberendezés. A lakóépület kéthelyiséges volt, s az első helyiség közfal melletti sarkában, a bejárattal szemben foglalt helyet a kályha 3 cm magas, három oldalon kinyűló sárpadkán. Alapterülete 105x90 cm volt. Rajta négyszög alakban helyezkedtek el a bögre alakú kályhaszemek, s fölöttük a négyszögletes tál alakú kályhafiókok, majd egy sor háromszögletes tál alakú, gombos végű kályhacserép. A kályhaszemek helyzetéből és számából az ásató egy olyan két részből álló szemeskályhára következtetett, melynek analógiái a 20. század elején még a valóságban megtalálhatók voltak a decsx szőlőhegyen.

29 Alsó része valószínűleg 80 cm magas, bögrékből álló kockatest volt, rajta kályhafiókokból alkotott henger állt, amit fölül háromszögű gombos szemek koronáztak. A kályha alkotóelemei helyben készültek, amint azt az ugyanott föltárt cserépanyagot tartalmazó fazekaskemencéből meg lehetett állapítani. A kályha jelentősége azontúl, hogy ezidáig ez az egyetlen közzétett középkori kályharekonstrukció a Dél-Dunántúlról, abban rejlik, hogy szájnyílása még a szobában van, előtte téglasorral körülvett kerek, nyílt tűzhellyel. Tehát Etén a 16. század végén már megvolt a kályha, de még nem oldották meg a lakótér füsttelenítését. Ugyanitt hasonló, pohár alakú és csúcsos tetejű szemek kerültek elő egy másik, I. Ferdinánd 1552-es érmével datált kályhából. A kályha fölépítését nem ismerjük. Ezenkívül számos körte alakú és négyszögű kályhafiók látott napvilágot. A leletek közül különösen érdekes az egyik kisméretű kemence, amelynek formája alapvetően különbözött az előbb ismertetett szemes kemencéétől. A feltáró leírja, hogy alaprajza 60x80 cm-es négyszög volt, meredek falai lehettek, melyekbe kifelé néző bögréket tapasztottak. S a „. . . bögrék kiégett tapasztéka még azt is elárulja, hogy bögresorok ív alakban meghajtva a kemence két oldala felett bolthajtásként szerepeltek".

30 Ennek a kemencének az alakját a középkori 16-18. századi bodeni, tiroli kemencék, továbbá a Dudar (Veszprém m.) környéki kályhával kirakott dorkó, valamint a mezőföldi 19. századból ismert nyeregkemencék mintájára lehet elképzelni.

31 A kerek, mély bögrékből vagy más néven kupákbői alkotott kályha a Dél-Dunántúlon is elterjedt lehetett a késő középkorban. A legtöbb ilyen 15-16. százdi leletet Tolna megyéből (Ete, Szekszárd, Bátaf

1 és SomogybóV

3 ismertették. „Pohár és harang alakú" kályhaszemek kerültek elő Bodrogon a 14-16. századi rétegből, bögre alakúak Kaposváron, Szőcsényben és Segesden a 15-17. 5. kép. Zöldmázas, írókázott szemeskályha Szennán, (Somogy m.) az Árpád u. 38-as számú ház utcai szobájában. SZERENCSÉS János felvétele, 1980