Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

ZENTAI TÜNDE: A lakóház tüzelőberendezésének és füstelvezetésének alakulása a Dél-Dunántúlon

4. kép. Bögrés, mázatlan szemeskályha 1934-ben a decsi (Tolna m.) szőlőhegyen. BÁTKY Zsigmond fényképe számos Árpád-kori putrilakás régészeti föltárásáról tettek közzé rövid híradást, ezek azonban nélkülözik a konkrét adatokat. Az Árpád-kori kemencék még a föld színén helyezkedtek el, nem rendelkeztek padkával. Elmondható ez a tűzhelyekről is, melyeknek sorában elég kivételes az etei, ahol a tűzhelyek 40 centiméteres padkán foglaltak helyet. Néhol minimális szintkülönbséget tapasztaltak a lakás padlója és a kemencefenék között. A túronyi kemence például tíz centivel magasabb volt a ház padozatánál. A szabadban lévő, partba vájt kemencéknél viszont gyakrabban előfordult, hogy szájuk magasabban nyílt. Ezek általában nagyobbak is voltak, minden bizonnyal gyakrabban és többen használták, mint a házban lévőt. S mivel lakásbeli tüzelőnek még nem volt füstelvezetése, valószínűleg, ha csak tehették, a szabadban sütöttek-főztek, nyílt tűzön (cserépüstben) és kemencében.