Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

GILYÉN NÁNDOR: A szatmári és beregi favázas építkezés emlékei

12. kép. Elkorhadt kútágas javítása (Tákos, Bajcsy Zs. E. u. 12.) zas, elsősorban a cölöpvázas építkezésnek az ötvenes évek közepén is már csak az emlékét lehetett megtalálni.

3

" Az emlékek pusztulása nemcsak az ízlés változása, az anyagi lehetőségek növekedése miatt volt rohamos, hanem a szerkezet egy alapvető hibája miatt is. Az oszlopok földbe eresztett része ugyanis viszonylag hamar elkorhadt (Vö. a 10. képpel, ahol a korhadt részeket már eltávolították). A fal ilyenkor megdőlt - ilyen házat sokat lehetett látni - és előbb-utóbb le kellett bontani. A cölöpvázas házak élettartama alig több száz évnél. Tanulságos Tiszakerecseny esete, ahol az Ócskafalut a Tisza a múlt század közepén fokozatosan elhordta, ezért a hatvanas évek végén át kellett telepíteni. Az Újfalu új házai még valószínűleg kivétel nélkül a helyben szokásos cölöpvázas szerkezettel épültek fel, de az 1963-ban végzett kutatás idején már ezek megmaradt példányai is meglehetősen rossz állapotban voltak. A cölöpváz talpas vázzá történő átalakulását talán a csűrökön lehet megfigyelni a legjobban. A régebbi csűröket, bár vázukat már könyökfák, kötések merevítik, mégis legtöbbször ágasokra építették.

31 Mikor ezek az említett módon elkorhadtak, a javítás már úgy történt, hogy az oszlopokat csűrtalpra, kistalpra állították (11. kép). Nem egyedi megoldásról van itt szó, mert ezt a javítási módot több helyen meg lehetett figyelni. A gazdasági épületek többsége talpra épül, a csűrökön kívül csak a kezdetleges színek, fészerek készülnek ágasokkal. Ágasok alkotják a fakerítések tartószerkezetét is (sőt a beton kerítésoszlop is ágas). A tövénél elkorhadt kútágast beoltják, vagyis úgy javítják, hogy az elkorhadt alsó részt kicserélik és ehhez lapolással vagy abronccsal toldják a megmaradó, ép felső szakaszt. Másik jellegzetes megoldás, mikor az elkorhadt ágas köré sövényfonást készítenek, amit földdel tömnek ki és így rögzítik az épen maradt felső részt (12. kép). A talpas-vázas falszerkezet A talpas vázszerkezet ismereteink szerint a középkorban, az északi német területen alakult ki, hazai elterjedése legkorábban a késői középkorra tehető.

32 A cölöpváznál több ismeretet kívánó talpas váz csak ácskötésekkel építhető. A fakötések - illesztések, lapolások, csapolások, a merevséget elsősorban adó könyökfák, kötések - készítése nagy szerkezeti tudást kíván. Ez a fejlettebb szerkezet nyilvánvalóan először az egyházi és nemesi építkezésben terjed el. Az ismert szerkezetű fatemplomok mind talpra épültek és ilyen a fatornyok szerkezete is.

33 A kúriák, parókiák, iskolák között is, úgy látszik több a fejlettebb, talpas vázszerkezet. De a Hetéről ismert, már idézett adat, amely szerint két egymás mellett álló azonos alaprajzú kúria közül az egyik talpakra épült, a másik cölöpvázas volt, arra mutat, hogy a két szerkezet párhuzamos előfordulása nem a népi építészet sajátossága. A két épület állapotában sem lehetett alapvető különbség, mivel becsült értékük nem volt lényegesen eltérő, tehát nem kell azt sem gondolnunk, hogy a cölöpvázas ház lényegesen régebbi volt. A fatemplomokra, tornyokra és kúriákra vonatkozó adatok mindenesetre azt mutatják, hogy a talpas vázszerkezet vidékünkön már a 17. században - legalábbis az egyházi és kúriális épületekben - általánosan ismert volt. Kezdeteiről azonban sajnos semmit sem tudunk. A talpas ház építéséhez a faanyagot ugyanúgy előkészítették, mint a cölöpvázas, „ágasokra épült" házhoz. A talajt elegyengették, ledöngölték, megdürückölték, majd elhelyezték a talpakat, a sarkokon és a válaszfalak csatlakozásánál elhelyezett cömpőkre (tuskókra), kövekre.

34 Beregben él helyenként a lábasházak emléke is, amelyek talpát 1-1,5 m magas facsonkokra tették.

35 A talpakba csapolták be az oszlopokat (lábfákat, culápokat, szulápokat): minden sarkon, a válaszfalaknál, a nyílások mellett, egyébként 1,5-2 m-ként. Az oszlopokra került a fal tetején futó folyógerenda, a harántfalak középső oszlopai pedig a mestergerendát tartották. A vázszerkezet így még nem volt kellően merev, ezért ferde kötéseket is elhelyeztek, amelyek csapolással vagy lapolással csatlakoztak a fő szerkezeti elemekhez (13. kép). Amint látható, ez a szerkezet lényegében megegyezik a fatemplomok favázával (4. kép), de annál lényegesen egyszerűbb, csak a feltétlenül szükséges elemeket tartalmazza. A fal vázának felállítása után a födém és a tetőszerkezet, majd a faváz kitöltő falazatának építése következett, ezzel lényegében elkészült a ház. A talpak között gondosan ledöngölt agyagfeltöltést készítettek, ezt pelyvával, trágyával kevert sárral letapasztva, kész volt a padló is. A talpas vázszerkezet, mint említettük, vidékünkön viszonylag ritkább, de a Tiszaháton és Beregben elég gyakori, Kis- és Botpaládon pedig teljesen általános. A fejlettebb talpas vázszerkezet inkább a kisnemesek építkezésére jellemző, de elsősorban csak az említett szűkebb tájakon. A gazdasági épületek között is sok a talpas-vázas szerkezetű. Láttuk, hogy a csűrök valószínűleg csak a legutóbbi időben kezdtek ilyenné válni, ezzel szemben a gabonás kamrák kizárólag talpra épültek. Ez részben