Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

GILYÉN NÁNDOR: A szatmári és beregi favázas építkezés emlékei

oldalszobás, tornácos épület a kisnemesi kúriák típusát követi, mindössze 25 cm vastag falainak talpakon álló favázát tapasztott sövényfallal töltötték ki. Láthatjuk tehát, hogy a 17. századi, 18. század eleji kúriák, udvarházak, a 18. században és a 19. század első felében épült egyházi épületek igen sokszor (talán az esetek többségében) favázas szerkezetűek voltak és így fontos tanulságokkal szolgálhatnak a múlt század népi építészetének megértéséhez.

26 A favázas szerkezet a népi építészetben Láttuk, hogy a kúriák építésénél már a 18. században, az egyházi építkezéseknél pedig (a fatornyokat kivéve) a múlt század közepén gyakorlatilag megszűnt a favázas szerkezet alkalmazása. A népi építészetben azonban még a 19. század második felében is általános volt és ezért a legutóbbi időkig sok emléke maradt. A helyszíni kutatások szerint a vizsgált területen - változó gyakorisággal - mind a cölöpváz, mind a talpas faváz elterjedt volt.

27 A favázat kitöltő fal megoldása is eléggé változatos, a tapasztott sövényfal, a zsilipéit fal, a karóvázas fal és a vályogtéglából készült kitöltő fal egyaránt előfordul. A favázas szerkezet természetesen nem korlátozódik a lakóházakra, hanem megtalálható a gazdasági épükleteknél, kapuknál, kerítéseknél, stb. is. Sőt ezeknél funkcionális, gazdasági és nem utolsósorban az esztétikai igények kisebb fontossága miatt szinte napjainkig tovább él. A favázas szerkezet eltűnése ugyanis nemcsak gazdasági okok (a faanyag egyre nehezebben és drágábban szerezhető be), hanem presztízs-szempontok következménye is. Elsősorban esztétikai igénnyel magyarázható az is, hogy a lakóházak favázát mindig tapasztás takarja, míg a gazdasági épületek vázszerkezete legtöbbször látható, bár ezeknél sokszor a funkció (a jó szellőzés igénye) is megkívánja a tapasztás elhagyását. A cölöp vázas falszerkezet A favázaknak két alaptípusa ismeretes: a földbe beásott oszlopokon álló cölöpváz és a talpakra épített talpas váz. A régészeti kutatások szerint a cölöpváz az ősibb szerkezet, amely már a neolitikum óta ismert. A cölöpváz földbe ásott oszlopai, ágasai adják a váz merevségét. Építéséhez azért nem szükséges fejlett ácstechnika, mivel állékonyságát nem a fakötések biztosítják. A szatmári és beregi cölöpváz azonban egyáltalán nem kezdetleges szerkezet, hanem hosszú fejlődés eredménye, és az ácstechnika ismeretét mutatja (9. kép).

28 Feltehetjük, hogy így épültek már a 17. századi kúriák közül is azok, amelyeknek cölöpvázas szerkezetük volt. Térben sem korlátozódott ez az építésmód szűkebb vidékünkre.

29 Kialakulásáról, meghonocodásának idejéről azonban semmi adatunk nincs. Az viszonLkétségtelennek látszik, hogy legtovább Szatmárban és Beregben virágzott. Az emlékezet szerint az ilyen házakat a gazda és a helybeli ezermester, iparengedéllyel, illetve korábban céhtagsággal nem rendelkező barkácsoló építette, aki sokszor molnár volt, vagy ácsok mellett szerezte tudását. A nagy munkához segítségbe jöttek a rokonok, barátok, kisebb falvakban a falu egész népe. Először, még télen, az erdőn kiválasztották és kivágták a megfelelő fákat, majd szánnal az építkezés helyére szállították. A 9. kép. Cölöpvázas tapasztott sövényfal szerkezete Á: ágas, E: folyógerenda, K: kalodafa, S: sövényfonás